Nyugat, 1915. július-december (8. évfolyam, 13-24. szám)

1915 / 22. szám - Babits Mihály: Versek, előszavakkal

1248 (B­a­b­i­t­s Mihály: Versek, előszavakkal) Király, király, közönség, ezen a bus felen milyen versek köszöntsék színed­et estesen? Zenész, amíg zenéd szól, figyelve, hangtalan tudunk-e mint egyébkor, élvezni gondtalan? Ó zongorás, ma rajta, verd, verd a zongorát, hogy át ne halljuk rajta a fegyverek zaját! S te hegedűs, te gyermek, a hegedűt rikasd, s nyújtsd bőven a kebelnek e ríttató vigaszt, s a tompa dobra, mellyet szivünkben ver a gond, zenédből puha selymet csavarva jól bevond. Számodra meggyujtottam e tüzet, hogy friss gyémántod frissen verje vissza, megsokszorozva, ifjak szemébe. S bár úgy mint a hűvös, tiszta gyémánt, fénylene lelked s soha el nem égne! Nehéz kívánság! Minden szeretet bilincs, és minden örökség teher. S én mit hagyok rád, milyen kincseket? Sok súlyos munka hitvány kezdetét, félig kigondolt gondolatjaim, el nem mondott, el nem ért vágyaimmal, a meg nem tett kötelességeket, kétségeimnek vívódó hadat, életlen éltem, és álmatlan álmom. PROLÓGUS, 1914. NOVEMBER. BABITS MIHÁLY Elmondtam a háború elején, Kerékjártó Ducinak egy jótékonycélú hangversenyén. Közre­­adását többek közt indokolja az, hogy tapasztalatom szerint kéziratban elferdítve terjedt s több vidéki koncerten e hibás alakban előadták, hogy ne halljuk a dobszót, a tompa gond szavát, gyermekszívedből jobb szót bocsáss szivünkön át, nem tiéd igazában, a harcok istene, e föld, mig a világon van gyermek és zene! De nem léhán felejtve, de nem mint bus madár fejet a szárnyba rejtve — a zene ez a szárny — de nem vakon mulatjuk időnket, balgatag, lebukva, léha hattyúk — s a zene a patak —, emeld, a szárny, ragadva, ki tétlen csüggedett, s jusson viz a patakba

Next