Nyugat, 1916. július-december (9. évfolyam, 13-23. szám)
1916 / 22. szám - Schöpflin Aladár: Vargha Gyula
666 (Schöpflin Aladár: Vargha Gyula) Vargha Gyula tipikusan ennek a második generációnak a fia. Egyéniségében, amint pályája és munkája elénk tárja, van valami tanítványi szerénység, amely örömmel, jószántából hódol meg mindennek, amit nagyságul ismert fel. Passzív és lágy lélek, eredendő hajlama nem az energikus cselekvés, az egyéniségnek szabad érvényesítése, hanem az érzelmes szemlélődés, az elmúlt dolgokra való visszaemlékezés, az élet és a lélek harcai elől való aggódó elvonulás. Nincs benne egy szikra sem a lázadás luciferi szelleméből, könnyen és természetesen bele tud illeszkedni a számára adott keretekbe, a világ azon rendjébe, amelybe beleszületett. Lelkében nem támad soha heves ellenmondás azokkal az intézményekkel, erkölcsi és szellemi berendezésekkel, azzal a társadalmi renddel szemben, amelyet maga körül talál s erős meggyőződéseket alkot magának, a világhoz való viszonya alapjául, a fennálló állami és erkölcsi rend örök érvényességéről. A kétkedés, a kritika, a meghasonlás kínjait és bús haragját ép oly kevéssé ismeri, mint a korlátokat romboló szenvedély sivár lázadásait. Egész lelki berendezkedése arra predesztinálja, hogy beleilleszkedjék a maga generációjának a feladatába és sorsába, a vagyonszerző apák fiának a helyzetébe, akinek egy rendeltetése van: az örökölt vagyont összetartani és az utána következő generációk számára konzerválni. Vargha Gyula már fiatalon így is helyezkedett el az akkori magyar világban. Mint költő azzal a körrel keresett és talált érintkezést, amelynek feje Arany János, éles pengéjű harcosa Gyulai Pál, legtevékenyebb és legtermékenyebb munkása Szász Károly volt. Politikai állásfoglalása — bár aktív politikai szerepet sohasem vállalt s nem is keresett, egész a legújabb időkig — a Deák Ferenc politikája felé vonzotta, korán az állam szolgálatába lépett, amelyet Deák csak az imént vezetett át a forradalom és abszolutizmus zavarain a nyugodt fejlődés pártjára s amelynek hirtelen fejlődő intézményei a fejledező magyar intelligencia munkaerejének javarészét abszorbeálták. Nyugodt, harmonikus, nagy ugrások, erőfeszítő küzdelmek, külső-belső meghasonlások nélküli pályát választott ki önmagának irodalomban és életben egyaránt. Ez felelt meg szellemi és erkölcsi alkatának s azzal az elszánással indult pályájára, hogy tehetsége szerint becsülettel fog szolgálni minden ügyet, amelynek szolgálatába lépett. Milyen költészet keletkezik ilyen egyéni hajlam s ilyen korbeli benyomások összeszövődéséből ? Vargha Gyula élete költői munkájának gyűjteményét forgatjuk, e kérdésre választ keresve. A könyv, amelyben e gyűjtemény megjelent, külsejével is mintegy szimbolizál: a Kisfaludytársaság kiadványainak azt a patinássá vált kötését és címlapját mutatja, amelynek formáját, rajzát és betűit talán még Arany János és Gyulai Pál válogatták ki a hetvenes évek nyomdai és könyvkötői divatának mintái közül. S ennek a letűnt kornak az erkölcse, ideáljai és formái tűnnek elénk a könyv tartalmából is, de a költő korának haladtával mind