Nyugat, 1918. január-június (11. évfolyam, 1-12. szám)

1918 / 1. szám - Nagy Dániel: Börtönök bús lakója

BÖRTÖNÖK BÚS LAKÓJA REGÉNY I. Éjfél van. A kakasok a szárnyaikat csattogtatják, az időt kukoric­kolják. Az idő jöttét, az idő múlását, iszonyatos pontossággal. Eljött, elmúlik. Holnap is eljő, azután is és egyszer csak nem lő többet. Egy­­szer csak végleg elmúlik, az én számomra is, a te számodra is barátom, meg a kakas számára is. Csönd... Ma elmúlt. A kakasok elhallgattak. A kakasól deszkafalánál egy kislány meg egy gyerek csókolózik. A kislány nem épp olyan túl kicsiny már, a gyerek se túlságosan gyerek. Tizenhat éves meg húsz éves. Az a kor, amelyben a tavasz a legeny­­hébb melegű, a virág a legillatosabb illatú, a csók a legédesebb ízű. A szemeik könnyesek, az arcuk parázsmeleg, a dobogó szívük összesúg. Egyszerre susog a gyerek szíve is, a kislány szíve is. «Te most katonának mégy, itt hagysz engem szomorú árvaságom­­ban»... «Én most katonának mér, itt hagylak téged szomorú árvaság­­odban»... «Eltörheted a lábad, agyonlőhet a puska, tüdőgyulladást kaphatsz». . «Tüdőgyulladást kaphatok, meg meghalhatok, mert a szí­vem is megrepedhet" . . . Az ajkuk néma, csak nagyritkán hagyja el egy-egy sóhaj, ahogy a búcsúzkodó szerelmeseknél szokás. —­ Jaj Istenem, jaj nekem Istenem... * A kakasól melletti kis házban valami nagyot zörrent. Mintha kő­darab esett volna a kis ház padozatára vagy mintha ököllel csaptak volna az ablakra. A kislány összerezzent. — Azt hiszem felébredt. A keze a gyerek kezében volt, most elvonta a kezéből és figyelt. Figyeltek.­­* A kis házban megint zörrent valami s az előbbinél is erősebben zörrent. — Jaj, — mondta a kislány s arra felé lépett a kis ház felé. Rekedtes elkócolódott hang hallatszott ki, aztán megint zörrenés. Szép Tivadar az ablakot verte. — Ilonka! Hol vagy Ilonka ? — Bemegyek — mondta a kislány s két kezét a susogó szívére szorította. 1

Next