Nyugat, 1923. július-december (16. évfolyam, 13-24. szám)

1923 / 13. szám - Pataki

A LEROMBOLT NEMZETI SZÍNHÁZ. VI. Átalakítások. Tüzek. A Nemzeti Színház legelső formájában teljesen különálló épület volt s homlokzatával a Hatvani*útra (ma: Rákóczi*út) tekintett. Nem állott ki hivalkodólag az utcára, hanem attól néhány ölnyire szerényen meghúzódott az udvarban. (Földváry alispán úr állítólag azért építkezett így, hogy a huzavona «szépészeti bizottság» a dologba bele ne üthesse orrát.) Az egyszerű, nemes vonalú empire-épület olyan volt, mint valami finomabb ízlésű vidéki kastély. Előtte veranda­szerű kiugrással oszlopos boltívezet szolgált a kocsibehajtásra ,s ennek tetején, az első emelet magas­­ságában, volt az ugyanolyan terjedelmű vasrácsos erkély. A verandáról egy meglehetősen keskeny, folyosószerű előcsarnokba s innen a nézőtérre vezettek az ajtók. A nézőtér a nemzeti színekben pompázott. A páholyok bársony könyöklői pirosak, oszlopai fehérek, falai pedig zöld színűek voltak. Zöld volt a mennyezet is. A földszínen csak közvetlenül a színpad előtt volt néhány sor zártszék, azután a nagytérségű állóhely következett. A zárt­­székek hátai pirosak, karfái fehérek, párnás ülései pedig zöldek voltak. Tehát itt is a nemzeti szín érvényesült. Ugyanilyen színűek voltak az első és második emeleti zártszékek is. Egy jó ideig ennyiből állott a nézőtér bútorzata. Mert a páho­­lyokat egész a hetvenes évekig maguk a páholybérlők bútorozták, még­pedig saját egyéni gusztusuk szerint. Ennek következtében a nézőtér meg­­lehetősen tarka-barka színezetű volt. Ennél azonban sokkal kellemetlenebb lehetett a gázvilágítás szaga, de nagyapáink csupa nemzeti büszkeségből ezt is eltűrték. Mert hiszen Közép-Európában a Nemzeti Színház volt az első játékszín, melyet gázzal világítottak. A nyitás után egy évvel létesítették a színházi cukrászdát. A csinos bútorzatú terem az első emeleten, a virágokkal díszített s nemzeti*színű szövetekkel fedett erkély mellett állott s 1838 július 21-én «nyittaték meg a­ miveltebb közönség kényelmére». A Nemzeti Színháznak ekkor már meglehetős idegen­forgalma volt. «Színházunkat — írja a mindenről gondosan beszámoló «Honművész» —­­egy idő óta sok utazó francia és angol látogatja. Ma is (1838 jul. i­-én a «Sevillai borbély» előadásán) földszint Francziák, gr. Széchenyi páho­­lyában Angolok egy fekete Amerikaival végigvárták a' daljátékot 's foly* ionos figyelemmel viseltettek iránta». (Rosinát ez alkalommal Déryné játszotta). A színpadot eleinte nagyon kicsire tervezték, de Szilágyi Pál és Telepy György színművészek a színpad megnagyobbítása érdekében addig jártak a vármegyei urak nyakára, míg csak az eredeti tervet meg nem változtatták. A színház háta mögé tervezett tért a színpadhoz csa­­tolták s a nézőtérből is egy egész élet, így aztán a színpad eléggé mély és meglehetős tágas lett.­­Szélessége 7 öl s 2 láb, mélysége pedig 9 öl s 2 láb volt). A tervezők általában nem gondoltak a színészek kényelmére s az előadások követelményeire. Öttöző*szoba eredetileg mindössze 8 volt az épületben, 4 a földszínen, 4 pedig a II*ik emeleten. Ezeken kívül volt 59

Next