Nyugat, 1925. január-június (18. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 5-6. szám - Buday Dezső: Jókai lelke

(B­u­d­a­y Dezső: Jókai lelke) 327 A presztízs csak az idősebb Jókai lelkében fogamzott meg. A hős presztízse az író előtt,­ a hős, akit még az író is tisztel és akit nem az író mozgat: ez a Jókai presztízse. II. Árpád király a Jövő század regényeiben ilyen presztizs-ember, akiben Jókainak ekkor már nemcsak monarchikus, hanem dinasztikus lelke is kiéli magát. II. Árpád a jó, a bölcs, az Isten kegyelméből való, aki a jezsuitákkal és a szabadkőművesekkel szemben olyan sikerrel játssza az isteni gondviselést, aki soká hallgat, mint az Isten, de azután úgy is cselekszik mint az Isten: ez az alak Jókai lelkének a dinasztikus kiélése. Nem­csak monarchikus regény ebből a szempontból, hanem habsburgi regény a Jövő század regénye. Kevesebb megsejtéssel, de azért nagyon gondos pietással rajzolódik II. József alakja a Rab Rábi-ban." Itt a háttérben mozog a presztízs/ ez ad fényt és erőt a hős cselekedeteinek, de mégis presztízsként lebeg az egész regény cselekménye felett. A konzervatív hatalom, mint gondviselésszerű bölcsesség, a tisztes konzervativiz­musnak mintegy fölényes mosolygása a bátortalan és tétovázó radikalizmus fölött, a nyugalomnak fölényes szájbiggyesztése az akarnivágyás fölött, a nagy palatínus presztízse És mégis mozog a föld­ben. A hős tanácstalan és áhítattal lesi a nagy Tagadás szavait, amikor a nemzeti színjátszás veszedelméről szól a nagy Nádor. Szinte látjuk, hogy Jókai lelke elnémul Jeney Kálmánnak bátortalanságában, mintha a nagy regényíró maga nem találna védelmet ezek ellen a presztizses szavak ellen... Hogy Etelvári Miksa herceg jó ember, bölcs ember, akinek még a férfiak is kezet csókolnak, hogy ő tartotta az egész konzervatív Magyarországot, mint valami magasabb hatalom, azt már Jókai is csak sejteti, talán maga sem hiszi el. De jól esett regényírói jelkének, hogy gondolatban áhítatosan kezet csókoltathat a férfiakkal is ennek a nagy­­szerűen fölényes és jó nagy úrnak. Háromféle aktív hős: a három vasgyáros, aki igazán cselekszik valamit Jókai regényeiben, mind vassal dolgozik. Adorján Manasszé, Torockónak ura és vasgyárosa, Berend Iván, a bondavári Derblay Fülöp és Tatrangi Dávid, az Otthon állam gyarmatosítója. Ez a háromféle aktív ember az igazi hős Jókai regényeiben. Mindegyik csinál valamit, az egyik kicsiben, a másik nagyban, de mindegyik virágzó várost és szociális államot csinál, hozzá még nyereségrészesedéssel. Mindegyiket imádják emberei. Mindegyik krisztusi megbocsájtással diadalmaskodik a riválisain. Mindegyiknek olyan nagy az alapítása, hogy a tőzsde remeg az érdeklődéstől. És mindegyik szegény­ gazdag leányt visz el az államába koronázatlan királynőnek, akit előbb tűzön-vizen keresztül, ármányokon át megszabadított magának. Az egyik az olasz hercegi udvarok intrikáiból, a másik a párisi bankár-szalonokból, a harmadik meg pláne a Szabina nemzetközi szélhámos­ságaiból hozza haza a feleségét a füstölgő kémények közé. Aktívak ezek a hősök, mert keresztülgázolnak az akadályokon. Előrelátók, gondosak, hideg számítók, de amellett krisztusi­ nagylelkűek és megbocsájtók. Még a konkurrens vállalatoknak is megbocsájtanak a teremtőjük édes naivságából. Az alkotásuk sikerűs és virágzó nagy várost, boldog gyarmatot alapítanak. Az emberiségét is boldoggá teszik. Az államuk egész kis utópia-állam, ahol a regényírónak verűs és mosolygó lelke kiéli magát a munka, rend, tisztaság, szépen öltöző és sokszor szülő nők, iskolázott gyermekek, nagyszerű intézmények szociális paradicsomában. A kincskereső, Aktív hős a kincskeresőknek kicsiny, de lelkes csoportja is. Lándory Bertalan­­és Illavay Ferenc a kincskeresők. Nem tesz semmit, hogy az egyik királyi biztos, a

Next