Nyugat, 1927. január-június (20. évfolyam, 1-12. szám)
1927 / 4. szám - Szinházi Figyelő
SZÍNHÁZI FIGYELŐ jában is ravaszdi családapának minden rejtett lelkiszedőjét fellebbenti, kibontja, elénk vetíti, hogy aztán mindeme különálló tulajdonságokat, egymást keresztező jellemvonásokat valami komikusan vonzó, szinte rokonszenves szintézisben oldja fel. Mert nála a figura nem hull szét, a legaprólékosabb analízis ellenére sem. Új egészbe zárul, szerves és végleges alakot öltve. Ahogy pedig mindez egyszerre ütközik ki egyetlen szavából, egyetlen gesztusából, az már a grand art titka. Tagadhatatlanul, kissé tartózkodó, hűvösen előkelő ez a művészet. Mintha az értelem túlságosan dominálna benne, lehalkítva, temperálva az érzés közvetlenségét. Egyedül ez a hűvösség árulkodik a kinőtt «régi iskolára», amelyet Gál Gyula korántsem a divat szeszélyének hódolva hagyott ott, hanem mert az újban inkább megtalálta és kifejezhette önmagát. Ám úgy tetszik, pár esztendő óta mintha intimebbre melegednék egy-egy szerepében. Rézkarc*szerűen éles vonalai — jellemző erejüket megtartva — fokonkint lágyulnak s a puha tónusokon itt*ott kezd átütni a felszabaduló érzések színskálája... Gál Gyulától tehát a kettős jubileum után is várhatunk még meglepetéseket. Az ünnep neki csak ennyi: megáll egy pillanatra, emlékezete lapján átvillan a negyvenéves múlt küzdelme és öröme, erőt és vigaszt adva, aztán megy tovább, derűs optimizmussal, a maga legsajátabb útján. Tanulni, tanulni, újra tanulni, telhetetlen vággyal, az igazi művész örök elégedetlenségével. És alkotni, az igaz művész örök hevülésével. KÁRPÁTI AURÉL A TÜCSÖK Meilhac és Halévy bohózata a Nemzeti Színházban Farsang van s a Nemzeti Színház néhány farsangi estét akart csinálni: minden igénynélküli, csakis mulattatásra szánt bohózattal táplálni a közönség jókedvét. Nyilván csábította a Várunkel meglepő sikere is, amely legffőképpen Bajor Gizi sikere volt. Keresett tehát egy régi francia bohóságot, amelyben a színház legjobb és legnépszerűbb művésznője kitombolhatja kos médiázó kedvét. Hogy a választás nem bizonyult sikeresnek, az már baleset. A színházaknak is vannak szerencsétlen és szerencsés szériái. Van úgy, hogy minden sikerül, van úgy, hogy semmi. Ez a Tücsök rossz szériában került a színház kezébe. Csak az első felvonása bizonyult mulatságosnak, a szó bohó* zati értelmében. Pedig Bajor Gizi ez*úttal is pompás dolgot csinált, teljesen kijátszotta lényének egy érdekes elemét: a groteszkig menő széles jóked* vet. Neki, aki nagy prestigeét a szenti* mentálisan aláfestett szerelmes szerepekben szerezte, néha kedve kerekedik a kicsapongó komédiázásra s most is jó kedvvel s fizikailag is jelentékeny erőfeszítéssel csinálta végig a cirkuszban nevelt, illetőleg neveletlenedett úri kisasszony naivan bohózatos szerepét. Hogy második és harmadik felvonásbeli játékára mért nem reagál jobban a közönség, erre ha van magyarázat, ez csak az lehet, hogy maga a darab még a mi közönségünkénél is több naivitást tételez fel, hogy a negyven év előtti motívumait már annyiszor ismételték az utána jött francia bo* hózatírók, hogy ma már az eredetit érezzük utánzatnak. Egészen kiváló groteszk alakítás, mely messze túlma* gaslik a darabon, Sugár Károly cir* kusz*direktora; minden lépése jellem* zés, minden szava művészet. Sugár ma az első groteszk komikus a magyar színpadon. A többiek, kivált Uray, Hajdú József, Vízvári Mariska kifo* gástalanul játszanak. Az egész előadás sokkal különb a darabnál, s az ember sajnálja, hogy ennyi mesterségbeli tu* dás elpazarlódik a darab ízét*vesztett* sége miatt. Ez az eset figyelmeztetés a színháznak, hogy aligha jó helyen keresi a közönség kedvét. Schöpflin Aladár