Nyugat, 1928. január-június (21. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 2. szám - SZINI GYULA: JÓKAI Egy élet regénye (7)

JÓKAI Egy élet regénye Vihar A svábhegyi villa verandájára ráfeküdt a nyár tikkasztó melege. Egy fa árnyékában a füvön, amely a szőnyeg puha szárazságával terült el alat­­tuk, ült a szerelmes pár. — Nézd, pásztortáska, — mondta a költő és egy nagyon szerény külsejű mezei virágot fogott ujjai közt. Elmondta, miért nevezi a nép pásztortáskának, mi a latin neve, miféle legendák fűződnek hozzá, a ko­­máromi javasasszonyok mire használják. Róza nagyeszű nő volt és még ő is csodálkozott. Ennek a fiatal em­bernek minden szava a tudósok tudásából és a bölcsek bölcseségéből fakadt, de a szíven át megszűrve mesévé virágosodott. Róza csak most látta, hogy egy költőnek a kezében a legjelentéktelenebb tárgy is hogy megszépül. Mily gazdag életet lehet ez ifjú mellett élni! —gs én négylevelű lóherét találtam, — szólt Róza. — Ez Szerencsét jelent.A kedves, együgyű női babona szíven találta a boltot: # _Szerencse napja van ma, nem tudod? — szólt boldogan. Az ég szerencsekék, a fű szerencsezöld és a te szemed szerencsebarna. _ _És a te szemed oly boldog, mint fönn a kék ég, — mondta Róza megittasulva. — Te vagy az én szerencsém, mert az Ég nekem adott téged.Lehajtotta fejét a költő vállára. ._ „ _ Mily csönd köröskörül, — szólt a költő. — Idelátszik a Remete sziklája. Mi is remeték vagyunk, Róza. A szerelem remetéi. És köröskörul fű, fa, virág, minden ájtatosságra int: imádkozzunk Istenhez, áldja meg frigy Róza szemében, talán életében először, igazgyöngyök csillogtak és a költő gyöngéden szólt: , ., . , . . — Van a magyarnak egy szép szava: «aram!» Neked mondom ezt... arám! Ez becsületszó. A többi a pap dolga. . És Róza féltékenyen lemutatott a völgybe, a Duna két partján el­­terülő városra: — Sok az irígyem, ellenségem ott lenn... _ A költő szeméhez illesztette messzelátóját és nézte a házakat. _Ez a város! — szólt. — Mily ünnepiesen fekszik a Duna völgye­­ben. Ezt a várost mi ráztuk föl ázsiai álmából.. . Magyar trikolórt lenget a szél... Megalakult a magyar felelős minisztérium... — Félek, hogy útjába állok a boldogulásodnak, — sóhajtotta Róza. — Neked ott lenn kellene lenned, ahol állásokért tülekednek. És te itt vagy. Herkules a Dejanira szoknyájához kötözve. — Ne törődj vele, — felelte a költő. — Én boldog vagyok, nem­ aka­­rok felelős miniszter lenni, én a te titkos kabinetirodád egyetlen minisz­­tere akarok lenni. Úgy elbújtam a világ elől, hogy svábhegyi címemet is csak Petőfi tudja... Róza elkomorodott.

Next