Nyugat, 1935. január-június (28. évfolyam, 1-6. szám)
1935 / 4. szám - Hegedűs Loránt: Petőfi És Kossuth
278 Hegedűs Lóránt, Petőfi és Kossuth szerű költői tehetségeink vagy politikai nagyságaink alig-alig bírják ezt az érdeklődést magukra vonzani. Alig hiszem, hogy bármely sikeres propaganda az idegen országok milliónyi tömegét számítva, ezen a helyzeten változtasson s ezért minden okunk megvan arra, hogy a külföldi világítást rávetítve, színképelemzését szerezzük meg a két elismert gigásznak, Kossuth Lajosnak és Petőfi Sándornak. Megfigyeléseim ott kezdődtek, hogy Kossuth Lajosnak töméntelen külföldi életrajzát átnézve, mindenütt, még a leghűvösebb angol és amerikai biográfiákban is azelső, amit kiemelnek, az ő «regényessége». Mac Carthy Justus Anglia Történetében e regényességet emeli ki személyében, «meglepően szép arcában és méltóságos megjelenésében» s el van ragadtatva «izzó, félig keleties szónoklatának megragadó erejű részletei által». Az Óceán túlsó partján pedig az amerikai Headley (The life of Kossuth, 1852) egyenest akként jellemzi, hogy «olyan, mint a holdvilág fénye, mely megviselt, de bevehetetlen várromra hull». A másik oldalon nemcsak Petőfi «regényessége» érdekli a külföldet, hanem a legnépszerűbb magyar regényírót, Jókai Mórt is ezen a címen ismeri meg a nyugat olvasóközönsége, mely azonban vele szemben már szűkebb körre szorítkozik, mint akár Kossuthal, akár Petőfivel, kiknek hírét általánosnak vehetjük. Ezen a nyomon közelíthetjük meg az összehasonlító irodalomtörténetnek azt a kérdését, hogy mi hát az, amit a nagy külföld különösen magyarnak tart az irodalmunkban és tehetségeinkben? Mert ne feledjük el, hogyha mi folyton csak azt állapítjuk meg, hogy a magyar irodalom «nemzeti irodalom», akkor semmivel sem jutottunk tovább az összehasonlításban, mert minden nemzet irodalma nemzeti irodalom az ő szempontjából és minket az téveszt meg, hogy a francia, angol vagy német irodalmak műveit internacionálisaknak látjuk azért, mert nemzetileg termettek ugyan, de kicsordultak határaikon. Amit Kossuthban és Petőfiben oly izgatóan érdekesnek tartott és ámul ma is a világ közvéleménye, ez szónoki, vagy lírai műveik álomszerűsége. Ne értessem félre. Minden költészet álmodás, mert Calderon helyesen mondja a költő szempontjából, hogy «az élet álom s az álom is csak álom csupán» — és soha semmiféle könyvtudós a költészet lényegének tökéletesebb meghatározását nem fogja adni, mint Arany János, ki így szól: «nem a való, de annak égi mása». Költő az, aki a szívén át megérzett földi világot át tudja álmodni az égbe. Most már, ha ez az álomszerűség minden költészetben benne van, a külföld szeméből nézve a magyar szónoklatban és a magyar költészetben nemcsak fokozottabb az álom jelleg, hanem oly helyeket is elfoglal, amelyeket másutt az irodalmi művekben a reális megfigyelés kell, hogy kitöltsön. Kossuth nagy emigrációs politikai terveit összehasonlítva az akkori nagy politikusok, Cavour és Bismarck elgondolásaival, arra kell rájönnünk, amit a külföld észrevett, hogy rendkívüli érdekességüket az adja meg, hogy olyanok, mint a lepkeszárnyakból összeállított képek, vagy azok a festmények, amelyeket keleti mesterek pókhálókra vetítettek. Ha pedig az irodalomnál maradunk és akár Petőfi János vitézét vagy pusztai dalait, akár Jókai regényeit letesszük a külföld mestereinek hasonló tökélyű mesterművei mellé, azt kell mondanunk, hogy míg pél-