Nyugat, 1935. január-június (28. évfolyam, 1-6. szám)
1935 / 4. szám - Hegedűs Loránt: Petőfi És Kossuth
PETŐFI ÉS KOSSUTH Március! Ezernyolcszáznegyvennyolc! Tizenhárom hijján száz éve lesz, hogy «mint virággal a rét kebele» (Arany) csodálatos színpompában lebbent ki «a nagy magyar ugaron» (Széchenyi) a tehetségek kiképlete, a szabadság lehelletétől. A nagy országépítők közül itt volt gróf Széchenyi István, mellette s szembe vele Kossuth Lajos, itt Deák Ferenc, báró Eötvös József s már az ifjú Andrássy Gyula is megjelent; itt volt Görgey Arthur, a nagy hadvezér. Az irodalomban Vörösmarty még dalolt s egyszerre énekeltek Petőfi, Arany, Tompa, és Jókai írta csodameséit. Mint minden renaissance ideje az emberiségnek, egyszerre öntötte a magyar föld a lángszíveket és lángelméket, annyira, hogy a kornak minden politikai súrlódása és irodalmi küzködése csak akkor érthető, ha nem feledjük, hogy ily kis területen túl sok volt a tehetség s nemcsak magát, de egymást emésztette. Ma, hogy egy világháború rettenő vérválasztója után tekintünk vissza a magyar szabadság amaz idejére, vitathatatlnul megállapíthatjuk azt, amit az egész világ páratlan egyértelműséggel vall ma a földtekén, hogy e ragyogó nevek között kettő van, mely népszerűségének páratlan csillogásában messze túlragyogja valamennyit s a föld minden népénél hinti állandóan a magyar dicsőség fényét, ezek: Petőfi és Kossuth. A világháború után teljes ragyogásukban, sőt növekvő fénnyel maradt meg nevük az emberiség égboltozatán s ezért ne kételkedjék senki abban, hogy nem múló jelenségek ők, hanem oly állandó égitestek, mint a legnagyobbak, kik valaha a történelembe vagy az emberiség művészetébe belekerültek. Messze-messze ez marad minden hírességünk e két név mellett: Petőfi és Kossuth. Ez a szerintem megdönthetetlen megfigyelés visz arra a vizsgálódásra, hogy mi lehet a legmélyebb oka e magyar költő és e magyar politikus összehasonlíthatatlan világhírének? Sőt kutató kérdésem tovább halad: a világot járt nagy szónok, Kossuth dicsőségsugarainak elemzéséből akarok rájutni arra a titokra, hogy mi az, ami az ő és Petőfi fényében e rendkívüli világelismerést és növekvő népszerűséget nekik és nekünk megszerezte? Igen, évek, sőt évtizedek alatt folytatott Kossuth-kutatásaim vezettek arra, hogy rájöjjek oly nyomra, mely nemcsak Kossuth, hanem egyúttal Petőfi Sándor világhírének a megfejtése, sőt, hogy szerénytelenül kimondjam, rám nézve a megfejtése annak is, hogy a művelt világ nagy közvéleménye, amely a mi kis hazánkon kívül elborítja a földtekét, mit tart maradandónak, érdekesnek és magyarnak a magyarság leghíresebb alakjaiban. Fölösleges elmondanom azt, hogy ahhoz, hogy Kossuth Lajost és Petőfi Sándort a világhír átölelje, szükséges volt, hogy mindkéttőnél rendkívül őstehetséggel legyen dolgunk. Bizonyítanom ezt nemcsak a magyar közönség előtt, de még a külföldön is fölösleges. Nem tartják ma már művelt olvasónak egyetlen világrészben sem, ki Petőfi Sándort nem ismeri el nagy lírikusnak s lassanként kialakul az a világ közvélemény, hogy a Szeptember végén az egész emberiség egyik legnagyobb alkotása. De még kevésbé kell Kossuth Lajosról bizonyítékok