Nyugat, 1936. július-december (29. évfolyam, 7-12. szám)
1936 / 11. szám - Illyés Gyula: Júlia (Egy készülő Petőfi-könyvből)
JULIA* A kicsiny területű irodalmak légköre akár a kisvárosoké: pletyka, aztán a halottakról jót vagy semmit. Akiket a hír fölkap, vagy angyalok vagy ördögök, átmenet nincs, legfeljebb rehabilitáció, amely rendszerint épp oly szenvedélyesen elfogult, mint annak idején a rangfosztás, a népítélet. Árulókból nemzetmentők, kikiáltott cemendékből mártírnők lesznek és viszont. Mindenkihez személyes közünk van. Júlia most a rehabilitációs állapotban van. A két emberöltőnyi gyalázkodás után a penitenciaszerű lovagiasság se tévesszen meg bennünket. Hagyján a gyászévből hiányzó végzetes tíz nap, — a nemzet épp azt bocsátotta meg legkevésbbé neki, amire férje oktatta: a társadalmi formák megvetését — de azt hiába szépítjük, hogy Júlia kicsit túl szívélyesen érintkezett a hóhérokkal, akik férjét, ha nem két kezökkel ölték is meg, hajlandók lettek volna minden pillanatban megölni. Senki sem vetheti szemére, hogy nem maradt hű férjéhez, de mért nem maradt hű az eszményhez? És Zoltán sorsa... Mikor leánya, Horváth Ilona évtizedek múlva megvédi emlékét, maga is elismeri anyja «excentrikus voltát» — de várjon, ha a hajlam meg volt is benne, hogy excentrikus legyen, nem a költő hatása alatt lett-e igazán az? Az udvarias ecsetű Barabás Júlia vonásait is meglágyította. A későbbi fényképek alapján magunk elé idézhetjük azt a fiatal lányfejet, mely szeptember 8-án délután 5 és 6 óra között Téreyék kertjében s aztán este a megyebálon a költőt lenyűgözte. A sötétbarna haj koronájában üde tiszta homlok, enyhén kiugró pofacsontú, kicsit szegletes mongol szabású arc, a mandula alakú barna szemek nem bandzsán öszsze, hanem egy hajszálnyira kancsalul, szétállnak, ami a tekintetet révedezővé, átszellemültté teszi akkor is, mikor a lélek a legköznapibb gondokba merül. De Júliának lelke is nehéz örökséget kapott: nagy megrázkódtatáson mehetett keresztül addig is, míg a költő bűvkörébe került. Szendrey Ignác nem szerette a feleségét. Mikor Gyulai veje, Hellebrant Árpád, később családi adatokért faggatja az aggastyánt, az készségesen mesél ifjúságáról, de tudatosan vagy elszólásképpen, tehát még jellemzőbben, felesége neve helyett minden gondolkozás nélkül annak a lánynak a nevét mondja, akinek ifjúkorában tüzesen udvarolt, így becsülték meg szegény Gálovics Annát már életében is? Alakja nem rajzolódik ki, még halványan sem, se Júlia, se a költő jegyzeteiben. Térey Mari leveléből tudjuk, hogy Szendrey 48 elején el akart válni tőle. «Rába összeegyeztette őket, én nem helyeselhetem ezt, jobb lett volna hiszem, ha Papád akarata történt volna meg.» Miért? Az erdődi várban lejátszódó nagy jelenetek során az «erős szemöldökű sápadt asszony» ahogy Pap Zsigmond szűkszavúan leírja, csak zokogását hallatja néha, úgy viselkedik, mint a kedélybetegek. Szendrey minden szeretetét leányára pazarolja. Attól a perctől, hogy Júlia hazatér Tenczer, vagy dallamos, magyar nevén Lejtei Lilla * Az író készülő, Petőfi c. könyvéből. 21