Nyugat, 1936. július-december (29. évfolyam, 7-12. szám)

1936 / 11. szám - Illyés Gyula: Júlia (Egy készülő Petőfi-könyvből)

JULIA* A kicsiny területű irodalmak légköre akár a kisvárosoké: pletyka, aztán a halottakról jót vagy semmit. Akiket a hír fölkap, vagy angya­lok vagy ördögök, átmenet nincs, legfeljebb rehabilitáció, amely rend­szerint épp oly szenvedélyesen elfogult, mint annak idején a rangfosz­­tás, a népítélet. Árulókból nemzetmentők, kikiáltott cemendékből már­­tírnők lesznek és viszont. Mindenkihez személyes közünk van. Júlia most a rehabilitációs állapotban van. A két emberöltőnyi gya­­lázkodás után a penitenciaszerű lovagiasság se tévesszen meg bennün­ket. Hagyján a gyászévből hiányzó végzetes tíz nap, — a nemzet épp azt bocsátotta meg legkevésbbé neki, amire férje oktatta: a társadalmi formák megvetését — de azt hiába szépítjük, hogy Júlia kicsit túl szí­vélyesen érintkezett a hóhérokkal, akik férjét, ha nem két kezökkel ölték is meg, hajlandók lettek volna minden pillanatban megölni. Senki sem vetheti szemére, hogy nem maradt hű férjéhez, de mért nem ma­radt hű az eszményhez? És Zoltán sorsa... Mikor leánya, Horváth Ilona évtizedek múlva megvédi emlékét, maga is elismeri anyja «ex­centrikus voltát» — de várjon, ha a hajlam meg volt is benne, hogy excentrikus legyen, nem a költő hatása alatt lett-e igazán az? Az udvarias ecsetű Barabás Júlia vonásait is meglágyította. A ké­sőbbi fényképek alapján magunk elé idézhetjük azt a fiatal lány­fejet, mely szeptember 8-án délután 5 és 6 óra között Téreyék kertjében s aztán este a megyebálon a költőt lenyűgözte. A sötétbarna haj koro­nájában üde tiszta homlok, enyhén kiugró pofacsontú, kicsit szegletes mongol­ szabású arc, a mandula alakú barna szemek nem bandzsán ösz­­sze, hanem egy hajszálnyira kancsalul, szétállnak, ami a tekintetet réve­­dezővé, átszellemültté teszi akkor is, mikor a lélek a legköznapibb gon­dokba merül. De Júliának lelke is nehéz örökséget kapott: nagy meg­rázkódtatáson mehetett keresztül addig is, míg a költő bűvkörébe került. Szendrey Ignác nem szerette a feleségét. Mikor Gyulai veje, Helle­­brant Árpád, később családi adatokért faggatja az aggastyánt, az kész­ségesen mesél ifjúságáról, de tudatosan vagy elszólásképpen, tehát még jellemzőbben, felesége neve helyett minden gondolkozás nélkül annak a lánynak a nevét mondja, akinek ifjúkorában tüzesen udvarolt, így becsülték meg szegény Gálovics Annát már életében is? Alakja nem rajzolódik ki, még halványan sem, se Júlia, se a költő jegyzeteiben. Térey Mari leveléből tudjuk, hogy Szendrey 48 elején el akart válni tőle. «Rába összeegyeztette őket, én nem helyeselhetem ezt, jobb lett volna hiszem, ha Papád akarat­a történt volna meg.» Miért? Az er­­dődi várban lejátszódó nagy jelenetek során az «erős szemöldökű sá­padt asszony» ahogy Pap Zsigmond szűkszavúan leírja, csak zokogását hallatja néha, úgy viselkedik, mint a kedélybetegek. Szendrey minden szeretetét leányára pazarolja. Attól a perctől, hogy Júlia hazatér Tenczer, vagy dallamos, magyar nevén Lejtei Lilla * Az író készülő, Petőfi c. könyvéből. 21

Next