Nyugat, 1939. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)

1939 / 7. szám - Justh Zsigmond: Magyarországi naplójából (Közli: Halász Gábor)

16 HALÁSZ GÁBOR: JUSTH ZSIGMOND MAGYARORSZÁGI NAPLÓJÁBÓL szakáll, amely tökéletesen ellentétben van fej formája által kifejezett egyéniségével. Felsütött túlságos hosszú haja n’est pas digne de lui. Arcán tulajdonkép csak szemei érdekesek. Fekete, bár álmatag szemek. Van valami benne szláv is, ezt érzem. Arra vallanak különben erősen kiálló pofacsontjai is. Különben főleg operája (amelytől igen sokat várok) és Károly hoz­tak vele össze. Ma már egyike legkedvesebb pesti művésztársaimnak. Aztán meg jól is esik itthon egy európai látkörű, igazán művelt művész társasága, akivel társalogva át lehet lépni a Lajtha partját . — Vele jött Flesch Tivadar (Feledi Tivadar), zsidó eredetű igen rokon­szenves festő. Külsőleg semmi zsidós az egyéniségében, bensőleg — tán a cosmopolitismus. Különben még alig ismerem. Nálam még Ábrányi Lajos. Elmosódott egyéniség. Un homme blanc par excellence. Akarathiány, puhányszerűség minden mozdulatá­ban. Él - elmosódó gondolatok, amelyeket alig tud megfegyelmezni. Semmi tehetsége nincs, sok a megrendelője. Évente vagy 20 arcképet fest. Olcsó, gyorsan dolgozik, nem fárasztja modéle-jét, íme ez a titka. Hasonló az energiahiányát illetőleg hozzá Burger Lajos. De ez talentum. Finom subtilis művész, egyike egyáltalán a legsubtilisabb ma­gyar artistáknak. Finom vonások, kezek, mély szürke szem. Megtáma­dott idegek (s félek kivált hátgerincidegek). Ez érzik beszédéből is. (Eb­ben is hasonlítva Ábrányihoz). Érzékeny, impressionábilis ember. Könnyen hat reá valaki. E perc­ben, mint a mesteriskola tanítványa, Benczúr hatása alatt áll. Kár, nagy kár. Különben Batthyány Géza is hat reá. Jenő a Walkürök majd egész első felvonását eljátsza, je suis tout plein de Berlin------­ Ebéd után öt 8-kor, Batthyány Istvánhoz, ki elkísér a Fesztyekig. Jól esik e család ragaszkodása hozzám. Mintha csak a saját családom lenne, szenvedésükön keresztül ismertek meg. Az ember csak is ha szenvedett, akkor képes az emberismeretre. Istvánnal lassan végig a körutakon fel a sugárút végére, s ott az esti ködben vagy négyszer megyünk fel alá a városerdőtől a körtérig s vissza. Úgy beszélt hozzám, mintha testvére lennék, elmondva olyan dolgokat, amelyeket ő csak is egy testvérnek mondhatna el. Az élet hamar megérlelte, nyugodt, érett. Szenvedett, de nem bol­dogtalan. Eleget szenvedett azért arra, hogy az életben igen nagyon ne bíz­zék, és így azokat a perceket keresse, amelyek biztos — ha nem is bol­dogságot, de legalább gyönyört adnak. Furcsa hangulatú — minden szürkés ködben, a nappal olyan zajos sugárút kihalt, a négy sor tar­gallyai finom vonalakban törik meg a szürkés alapot. A lámpák vöröses fényívet vonnak a ködbe, megállunk, és elhallgatva. Minden csendes, homályos, csak a villa ablakain árad ki némi fény-----­Mintha késő ősz lenne. Az életről beszéltünk, a paysage olyan, mint a hangulat-----­Körülbelül 10 lehet, mire Jókaiékhoz bemegyek. Vacsoránál van­nak, az asztalt Jókai, a Feszty pár, Káldy Gizella, Batthyány Géza és Hubay Jenő ülik körül.

Next