Nyugat, 1940 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1940 / 6. szám - Ortutay Gyula: Csokonai Fedics Mihály meséje
CSOKONAI Fedics Mihály meséje.* Hát Csokonai eggy igen ügyes ember vót. Jött, ment, kalandozott az országba. Valahogy t osztán addig-meddig kalandozásába a pápánál jutott, mint inasnak. Hát a jól viselkedett, a pápa oszt ügyét fogta, hogy hírét hallotta. De azt mindig monta a pápa: «Hallod, — azt mongja, — az iroda ablakot ne zárd be». De ő azzal sejtette, hogy a pápa este, estére fele mindég az irodaasztalra tiszta papírt készített és tintát, pennát, gyufát, gyertyát. Meg két karszék be vet az asztal alá eresztve. Hát a nem igyek rá arra, darab idejig fájtak ezek. Csak azt reggel láttya, a papír be van írva, a kocs pediglen mindig a szegen állott az irodaajtón kívül, mikor becsukta. De a pápa mindig eltette azt a beírott papírt, estére mindég tisztát készített oda. Hát ő azt képzelte, hogy mikor letakarodnak, a pápa bemegy az irodába, akkor ír. Ő magamagát ebbe a világosságba tartotta, ezér nem figyelt utána. Majd üdővel, ahogy csukja befelé az ajtót, becsukja, osan egy sürgős kiátás jött rá, hogy nem érkezett feltenni a kócsot a szegre, hanem beeresztette a zsebbe, hogy majd a dógát végzi, majd utána szegre teszi a kócsot. Dehát a dóga újan vót, hosszas, hogy elfelejtkezett a kócsról. Már ikább a nyugvó vet eszébe. Na eccer osztán elmúlt a dolog, p oszt ment a nyugvóra a szobájába. Szépségesen levetkezett, lefekütt. Majd annak idejébe felkel, felötözik, hogy megy az irodába takarítani. Elmegy odáig, hát nyújtja a kezét a kócs után, odaveti a szemét, nincs ott a kócs. Akkor jut eszébe, hogy: «este a zsebembe löktem én a kócsot.» Belenyúlt a zsebjébe, evvel ment be az irodába, hogy kinyitotta. «Na, most kapok eggy piszkot! mer a pápa nem tudott menni írni. Itt meg már késő vót az üdő is, mikor nyugvóra tértem.» De csak azér gondolkodásába csak az asztalha ment, hogy hogy van a papír? Hát a papír be van írva. «Istenem, mi történt itt, ki írhatta eztet be? Ezt még nem tapasztaltam, hogy az irodának két kacsa is legyen. Mégis teszek eggy próbát!» Mert oszt megnézte a papírt, hát láttya, hogy mik vannak írva. Hát ezek az idők, napok, időjárás, mi van a nép közt, ezek vannak írva. Ő is hamarosan tiszta papírt kapott, ahol hozzá se nyúlt, csak lemásolta. Ahogy lemásolta, zsebretette. Amazt otthagyta. «Na, erre nekem rá kell jönni, hogy ki írhattja eztet.» Másnap estére csak készíti a tiszta papírt a pápa, tintát, pennát, gyertyát, gyufát. «Na, én meg ezt meglesem!» Megvacsorázott, ivott, eltűnt, mintha nyugvóra ment vóla. Bement az irodába, belül vitte a kócsot, becsukta. Hát úgy szép hódvilágos üdővót, hátrá úgy kilenc-tíz óra tájba a csörtetést. Micsoda? Odatekint az ablakra. Az ablak előtt egy dívány. Láttya, két fehér galamb. Hun jár itt ez a két galamb? Ezt csak úgy gondolta magába. A két galamb észre se vette, leugrott a díványra. Nézi, mit is akarnak ezek a galambok? Egy kis idő múlva észreveszi, „ Fedics Mihálynak itt közreadott meséje» abból a gyűjteményből való, amely most van megjelenőben a pesti egyetem Magyarságtudományi Intézetének kiadásában. A közölt történet tanulságos keveréke hiedelmeknek, ponyvatörténetnek, a Csokonairól való vulgáris vélekedés népi emlékeinek, s egyben a Deucalion és Pyrrha teremtés-mondájának érdekes változatát is tartalmazza.