Nyugati Kapu, 2000 (2. évfolyam, 42-85. szám)
2000-11-24 / 81. szám
4 2000. november 24., péntek Milyen utat jár az ember? Millennium 2000-díj A soproni Európanapon, augusztus tizenkilencedikén vették át a Millennium 2000-díjat. Az elismerést azok kapták, akik sokat tettek Sopronért, a város fejlődéséért. Török Magda sorozatában a kitüntetetteket mutatja be. Dr. Huszár László, nyugalmazott főorvos: „Pályafutásom alatt sok elismerésben volt részem. Mindre büszke vagyok, hiszen azt bizonyítják, hogy törekvéseim nem voltak hiábavalók, érdemes volt tanulni, dolgozni, küzdeni és tenni. Nem vagyok tősgyökeres soproni. Szanyban születtem, Pécsett voltam egyetemista, az ottani fül-, orr-, gégeklinikán kezdtem az orvosi pályát. Részese voltam a szakrendeléseket és az osztályos munkát összehangoló, akkor új, szervezeti rendszer kidolgozásának. Tíz év után kerültem Sopronba. Igaz a mondás, aki Sopron levegőjébe egyszer beleszippantott, az sosem vágyik másra. Rögtön főorvos lettem az Erzsébet-kórházban. A város vezetői befogadtak, sőt kérték, vegyek részt a szervezési teendőkben. Megtettem, de a gyógyító munka maradt a fontos, attól sosem tudtak eltéríteni. A kórház igazgató-helyettese lettem. Csupán néhány évről volt szó, lett belőle huszonhárom. Mivel szakterületem az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága, elengedhetetlen volt a folyamatos szakmai képzés. Az igazgatóhelyettesi teendők ellátása mellett tanultam és gyógyítottam. Tettem ezt Sopron egészségügyéért tudatosan, igaz hittel, nagy szeretettel. Sokan kérdezték már tőlem, hogyan voltam képes négy igazgatót kiszolgálni. Nagyon egyszerűen. Elveimhez hűséges, következetes maradtam. Még egy: sosem az igazgatókat, mindig az egészségügyet szolgáltam, a betegek érdekeit képviseltem. Közben feletteseimmel korrekt volt a kapcsolatom. Igyekeztem a hátérben csendben meghúzódni, a jó ügyekért viszont kitartóan szálltam síkra. A fül-, orr-, gégészeti osztályokon főként kisgyermekek vannak. Nagyon szerettem őket, próbáltam oldani elesettségüket. Az idősek is igényelték ezt. Szerencsére mindig olyan munkatársaim voltak, akik empátiás készségükkel ügyesen és igazságosan adagolták a szeretetet, a jóságot. Nem tettem semmi fantasztikusat, csak orvosi eskümhöz híven dolgoztam. Örömmel nyugtázom, hogy munkálkodásom ideje alatt fejlesztettem, előbbre vittem a város és környéke gégészetét. Hivatalosan két éve vagyok nyugdíjas, de mintha semmi sem történt volna. Naponta bejárok a kórházba. Nem is tudnék másfelé indulni reggelenként. Orvosi hivatásom mellett belekóstoltam az újságírásba. A havonta megjelenő Kórházi Hírmondó szerkesztője vagyok. Barátaimmal évtizedek óta járunk össze, megbeszéljük a világban történteket, kártyázunk. Arra azonban mindig büszke voltam, hogy a fehér asztalt, a partikat sosem használtuk egymás ügyeinek intézésére.” Lakatos István nyugdíjas lakatos- és mérlegkészítő mester. „Ama ritka személyek közé tartozom, akik megmaradtak annak, aminek születtek. Izig-vérig lakatos vagyok, akárcsak az édesapám, aki egyben a mesterségbeli példaképem volt. Ahogy mondják az anyatejjel szívtam magamba a műhely meleg olaj és gőz keverékű levegőjét, a vas semmivel össze nem téveszthető illatát. Apám arra tanított, minden körülmény között őrizzem meg a szakma hagyományait, tekintélyét, adjam tovább annak szeretetét, sajátítsam el az új technológiákat, de a kalapácshoz soha ne legyek hűtlen. Szerencsés voltam, mert a tanítóim egytől-egyig remek emberek, a szakma alapos ismerői. Ha akartam volna sem térhettem volna le a lakatosság felé vezető útról, amely nem volt mindig márvánnyal kirakva. Rajtam kívül álló okok miatt háromszor kezdtem el saját lakatosműhelyem megteremtését. Mindig bekebelezték. Ám én kitartó vagyok. Idővel sikerült. Utolsó műhelyemben nyugdíjazásomig tevékenykedtem. Ma is büszkén emlegetem azokat a megrendeléseket, amelyeket működésem alatt kaptam. Vállaltam műkovács, műlakatos termékekre szóló munkákat. Szakmai kiállításokon rendszeresen ott voltak a díjazott munkadarabjaim. Jártamban-kertemben sokat fellelek közülük. Szinte mániámmá vált, hogy fotón is megörökítsem az elkészült alkotásokat. Album őrzi ezeket. Tíz éve lesz, hogy önálló kiállításon mutatkoztam be. Tevékenykedésem során mindvégig igyekeztem előtérbe helyezni a piaci igényeket, megfelelni az új kihívásoknak, de sosem a tömegtermelést, inkább a korszerű tudást, a fejlesztő innovációs tevékenységet részesítettem előnyben. Munkásságom során számtalan találmányt, szabadalmat jegyeztettem be. A napi munka mellett igyekeztem jelen lenni a közéletben. Tizenöt éven keresztül voltam a soproni Kiosz alapszervezet elnöke, emellett számos egyéb egyesület, szervezet elnöke, munkatársa. Csaknem harminc évig dolgoztam a megyei mestervizsga-bizottságban. Harminc tanulót neveltem. Nemcsak a mesterségre, hanem emberségre is. Úgy éltem, hogy minden téren a példaképüknek tekintsenek. Nem volt nehéz, mert feleségem, hű társam és segítőm volt. Tivadar fiam Svédországban, Gabriella lányom Sopronban él. Két könyvet írtam a mesterségről. A soproni iparosság története című már megjelent, a másik nyomdakész. Úgy gondolom, minden körülmények között szükség van a piacgazdaságban tevékenykedők összefogására. Ha nincs egyetértés, erőtlenné válik mind az egyén, mind a szakma, mind pedig a nemzet.” Nyugati Kapu „Nem a fájdalmakon kell rágódni” Emlékezés dr. Nikolics Károlyra Dr. Nikolics Károly címzetes egyetemi tanár, a gyógyszerész tudományok doktora, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjének birtokosa, Pro Urbe-, Bugát Pál-, Király Jenő-, valamint a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség Életmű-díjasa, Sopron díszpolgára, a Gyógyszerészeti Társaság egykori elnöke egy régió Karcsi bácsija volt. A Nyugati Kapu munkatársa tavaly decemberben, díszpolgárrá avatása apropóján látogatta meg otthonában. Gyengélkedett, de dolgozott. Nem vette komolyan az orvosok intelmeit. Úgy tartotta, vannak nála betegebbek, elesettebbek. „Nem a fájdalmakon kell rágódni. Az én koromban azt kell becsülni, ami nem fáj” - mondta olyan bölcsen, ahogy élt. A Széchenyi tér környékén elmaradhatatlan napi sétáit betegen sem adta fel. „ Megkopott egészséggel tipegve sétálok, ha ezt sétának lehet nevezni. Drága feleségem erős karjába karolok, s így alig tűnik fel a gyengeségem Dr. Nikolics Károly gyógyszerészcsaládból származott. A soproni fiatalember a Líceumban érettségizett, majd Budapesten szerzett orvosi diplomát. A háború után édesapja megromlott egészségi állapota miatt átvette a ma is működő Oroszlán Gyógyszertár vezetését. Az államosítást követően az Újteleki utcai patika vezetését bízták a kiemelkedő tudású fiatal gyógyszerészre. Az egészségügyi minisztérium támogatásával oktató gyógyszertárrá tette a patikát, emellett kutató munkát is folytathatott. 1963-ban lett a gyógyszerészeti tudományok kandidátusa, majd 1977-ben megkapta a tudomány doktora akadémiai fokozatot. Nikolics Károly szakirodalmi munkássága igen gazdag: három értekezésén kívül tizenegy könyv és továbbképző kiadvány, száznegyvenkét közlemény és kétszáz kongresszusi előadás is a neves professzor nevéhez fűződik. Az MTA egyik bizottságának elnökeként, másiknak tagjaként élénken működött közre a tudományos közéletben. Negyedszázadon keresztül a Tudományos Minősítő Bizottság gyógyszerész tagjaként működött, kilenc évig a Magyar Gyógyszerészeti Társaság országos elnöki tisztét töltötte be. Tevékenykedett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban és MTESZ helyi szervezeteiben. A TIT-nek, illetve jogelődjének több mint öt évtizedig volt oszlopos munkatársa, a soproni egyesület alelnöke, a megyei egészségügyi szakbizottság tagja. Rendszeres kapcsolatot tartott a fiatal orvosokkal és gyógyszerészekkel. Dr. Kárpátiné Gangl Teréz, az Arany Kígyó Gyógyszertár tulajdonosa, az egykori tanítvány és társai abban a kivételezett helyzetben voltak, hogy Karcsi bácsi indította őket a pályán. Később lektoruk, szakmai tanácsadójuk lett. Harminchárom államvizsgás gyógyszerészt nevelt a Than Károly Gyógyszertárban. Szakmai és emberi életvitele példaértékű volt. Emberi nagyságára jellemző, hogy felül tudott kerekedni a sorscsapásokon. Odaadással és alázattal szolgált, amelyre csak a nagy emberek képesek. „Mindig örülök, ha tehetséges emberek lépnek a pályára ” - mondta gyakran az arra érdemes tanítványainak. Nagy szó volt Nikolics-tanítványnak lenni. A gyógyszerészek egymás között a szakma nagyjának, Karus Magnusnak hívták. Dr. Nikolics Károly vesszőparipája az volt, hogy Sopron konferenciaváros legyen. A Magyar Művelődés Háza felújítása révén megvalósul az álma, az épületben konferenciaközpont is helyet kap. Török Magda