Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. VII. kötet. Magyarország II. A Nagy Magyar Alföld (Budapest, 1891)
Az Alföld - A Tisza - A Tisza szabályozása. Dékány Mihálytól
tehintette: a vízi madarak megszámlálhatatlan seregei fölrebbentek és süketítő hangversenynyel üdvözölték a mindent tündöklővé tevő napot. A vízzel körülvett falvakban is megcsendült a harangszó, és az ember leborult, dicsérte az Istent, énekelte Istenről a szent éneket: „A feltetszett hajnal piros ragyogása, Köntöse prémének visszasugárzása; A nap fénye az ő világos öltözete Mellett, csak a hajnal halovány szürkülete". A tenger költészete volt ez, ennek megdöbbentő állandósága és reménytelensége nélkül; szelídebb, gazdagabb, szebb a tengerénél. A képnek azonban más oldala is van. Őseinknek valóban tetszhetett e vidék, mely vaddal bővelkedett s az állattenyésztésre is igen alkalmas volt. De a később mindinkább földmíveléssel foglalkozó ősök ezer évvel ezelőtt sem pusztán szépségéért tömörültek épen a Tisza völgyén, hanem főként azért, mert egészben véve e nagy síkság volt az ország legjobb termőföldje. Az évenként ismétlődő árvizek azonban e kövér síkon lehetetlenné tették a rendszeres gazdálkodást, mihez még az a lényeges baj is hozzájárult, hogy az árvizek s a belőlük keletkezett állandó mocsarak a lakosság egészségére, ezzel együtt a népesedés szaporodására s átalában a polgárosodás fejlődésére is rendkívül károsak voltak. Őseink e bajt orvosolni óhajtották. Az erre való törekvés nyomait régi századok évlapjai tanúsítják. Négyszáz év óta magában törvénykönyvünkben is számos intézkedésre akadunk, melyeknek czélja az volt, hogy a víz okozta károk megszűnjenek. f--.PEUJJ5_f A Hármas-Körös beömlése a Tiszába.