Pintér Jenő: A magyar irodalom története 2. A magyar irodalom a tizenkilencedik században (Budapest, 1938)
A tizenkilencedik század utolsó harmada
Amilyen termékeny és változatos volt eredeti munkáiban, éppen olyan bőséggel és sokirányúsággal dolgozott a műfordítás terén. Egymásután ültette át a német, angol, francia és olasz irodalom remekeit. Beleélte magát a legkülönbözőbb hangnemekbe, játszva küzdött meg a legnehezebb versformákkal. A régibb magyar műfordítók közül senki sincs hozzá fogható, kortársai közül is csak Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János és Bérczy Károly mérkőzhetett vele. Toldy Ferenc nem tartotta elkerülhetetlenül szükségesnek az alaki hűséget, Szász Károly a legszigorúbb feltételeket szabta a műfordítók elé s a maga részéről kitűnően megfelelt a teljes alaki és tartalmi hűségnek. Sűrű egymásutánban adta közre kisebb-nagyobb műfordításait : Béranger, Burns, Byron, Goethe, Heine, Victor Hugo, Lamartine, Longfellow, Moliére, Moore, Poe, Shakespeare, Tennyson és mások munkáinak eredeti versformában való átültetését. Bár a nyelv rendkívül rugalmasan hajlott keze alatt, a verselésnek meg egyenesen mestere volt, nem mindegyik fordítása sikerült tökéletesen. Legnehezebb vállalkozása Dante Isteni Színjátékának átültetése volt, legjobban remekelt a Nibelung-ének tolmácsolásában. Szász Károly 1829 június 15-én született Nagyenyeden. Atyja, idősebb Szász Károly nagyenyedi református kollégiumi tanár nagy gonddal nevelte. Az önkényuralom idején a nagykőrösi és kecskeméti református gimnáziumban tanított, utóbb lelkész volt Kézdivásárhelyen, majd Kunszentmiklóson, végül Szabadszálláson. 1865-ben országgyűlési képviselővé választották, két évvel később a közoktatásügyi minisztérium szolgálatába lépett. 1884- ben a dunamelléki református egyházkerület püspöki méltóságába emelték. Nemcsak a kálvinista hitélet vezérei közül magaslott ki, hanem előkelő helyet töltött be a Magyar Tudományos Akadémiában és a Kisfaludy- Társaságban is. Az eszményekért rajongó magyarság lelkének Gyulai Pál mellett ő volt az egyik legkiválóbb megszólaltatója, az európaisággal párosult nemzeti hagyományoknak hűséges őre, nagy tekintély a magyar irodalom világában. Hetvenhat éves korában 1905. október 15-én halt meg Budapesten. — Nemzeti színek. Kolozsvár, 1848. (Gyulai Pál, Mentovich Ferenc és Szász Károly versei.) — Angol és francia költőkből. Pest, 1855. (Műfordítások.) — Emlékbeszéd Széchenyi István fölött. Kecskemét, 1860. (Beszédei közül kiemelhetők még Teleki Lászlóról, Kriza Jánosról, Tompa Mihályról, Pázmándi Horvát Endréről és Győry Vilmosról szóló megemlékezései.) — Széchenyi emlékezete. Pest, 1860. (Alkalmi költeményeinek sorából különösen Bessenyei György, Csokonai Vitéz Mihály, Deák Ferenc, Eötvös József, Kazinczy Ferenc, Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály emlékét ünneplő ódái magaslanak ki.) — Költeményei. Két kötet. Pest, 1861. (Verseinek első gyűjteménye.) — Trencséni Csák. Pest, 1861. (A M. T. Aka-