Pintér Jenő: A magyar irodalom története 2. A magyar irodalom a tizenkilencedik században (Budapest, 1938)
A tizenkilencedik század első harmada
ták feleségül gyermeküket. Juliánna egy tehetős kereskedőhöz ment nőül. A költő elkeseredve barangolt a dunántúli tájakon. Felkereste a református papok házait, elszavalta újabb költeményeit, időnkint egy-egy levelet vagy verset írt az adakozóbb főurakhoz és mágnásasszonyokhoz, hogy pénzt kérhessen tőlük munkái kiadására. A somogymegyei földesurak lakomáit gyakran felderítette tréfás verseivel. Egyik nemesházból és papi hajlékból a másikba ment. Ilyen nyomorúságos vándoréletet élt 1799 nyaráig, ekkor ismerősei, a somogymegyei nemesurak, rábízták a csurgói református gimnázium tanulóinak oktatását. A rendes tanár kiment a jénai egyetemre, helyébe a költőt szemelték ki ideiglenes tanárnak. Itt tanított elődének visszaérkezéséig, 1800 tavaszáig, azután elbúcsúzott tanítványaitól s beleúnva a hat esztendeig tartó hányódásba, megindult hazafelé. Szigetváron, Pécsen, Baján, Halason, Kecskeméten, Nagykőrösön és Szolnokon át nagyobbára gyalog tette meg az utat. Otthon, özvegy édesanyja debreceni házában, nagy szenvedéllyel mélyedt irodalmi tanulmányaiba. Ki akarta adni munkáit s hozzáfogott élete utolsó nagy tervének, Árpád vezérről szóló hősi eposzának megírásához. Előfizetési felhívásokat bocsátott ki, vidéki körútjain aláírásokat gyűjtött. Nagyon bízott gróf Festetich Györgyben és gróf Széchenyi Ferencben, ezek adtak is anyagi támogatást munkái kiadásához, de folyton megújuló kérelmei elől végre is elzárkóztak. A költőnek nem volt szerencséje. Hiába szerette volna elnyerni a bécsi Magyar Hírmondó segédszerkesztői állását, hiába folyamodott írnokságért a pesti Széchenyi országos könyvtárhoz, hiába járt-kelt mindenfelé. Kérvényeket és leveleket írt, magasztalta a vagyonos embereket, rimánkodott a cenzoroknak, alkudott a pesti és bécsi nyomdászokkal, hasztalan. Meg kellett érnie Himfy Szerelmeinek ritka sikerét, az ő műveinek nagyobb része csak halála után jelenhetett meg nyomtatásban. Hiába szomjúhozott a dicsőségre. Tüdőbetegségével járó szenvedései egyre levertebbé tették, nyomorúságos anyagi viszonyai Debrecenhez láncolták, a halál végre megváltotta szenvedéseitől. Harminckét éves korában, 1805 január 28-án húnyt el. Irodalom. — A Csokonai Vitéz Mihály életére és munkáira vonatkozó könyvek és tanulmányok címeinek válogatott jegyzéke, a Csokonaiirodalomról szóló fejezetben.