Pintér Jenő: A magyar irodalom története 2. A magyar irodalom a tizenkilencedik században (Budapest, 1938)
A tizenkilencedik század első harmada
73 ragyogó szépségű ifjú leány, Dorottya visszataszító külsejű aggszűz, Belindát hiúsága ingerli csatára, Dorottyát a férj után való vágyakozás. Pope hőskölteményében a harc elbeszélése nem nagyterjedelmű, Csokonai Vitéz Mihály a csata leírására fordít legtöbb gondot. Jól érezte, hogy a komikum ezzel hág tetőpontjára. Pope hőskölteménye zsúfolva van olyan részletekkel, amelyek a mese fejlődésére semmi befolyással sincsenek, a magyar eposzban alig találhatók henye díszítmények. Igaz, hogy Csokonai Vitéz Mihály nem olyan finom és választékos, mint Pope, de a magyar költő a korabeli vidéki társadalmat rajzolta s a dunántúli vármegyék nemesházai nem versenyezhettek az angol királyi udvar előkelőségével. Elbeszélő költeménye méltán vehető a régi magyar nemesvilág eposzának. A változatos jelenetek, eleven alakok már az első években megragadják a figyelmet, keresetlen jókedv pezseg minden részében, ötletes valamennyi szakasza. Megvan benne mind az egyéni nevetségesség, mind a társadalommal való meghasonlásból eredő komikum. A fő cél a női nem vidám kipellengérezése. A nők azzal, hogy hivatásuknak meg nem felelő dolgot cselekszenek, hogy a férfiak ellen fellázadnak, hogy kicsinyes gondolkodásukkal nagy dolgokat akarnak véghezvinni, nevetségesekké válnak. A költő nem rajzolja haraggal, gyűlölettel, fanyaron a nőket, csak kacagtató alakokká teszi őket. Megfigyeléseit meglepő realizmussal adja elő, párbeszédei, magánbeszédei drámai elevenségűek, báli jelenetei, harci leírásai szemléletesek, mesemondása mulatságos. Dévai és kedves a költő, az elhitetés művésze. Hősköltői előadása pompás ellentétben áll a burleszk tartalommal. Bizonyos, hogy sokat tanult Boileau, Tassoni, Zachariae s különösen Pope eposzaiból, de az is való, hogy az idegen mesterektől vett kereteket eredeti tartalommal és magyar szellemmel töltötte meg. Verssorai könnyedén ömlők, dallamos lejtésűek, pompásan tagoltak. A tizenkettős verssort Gyöngyösi István és Gvadányi József után ő fejlesztette tovább. A mai finomultabb ízlés sok kivetni való mondást talál az eposzban, a házasság nélkül megöregedő nők kegyetlen kigúnyolását durvának tarthatja, vegyük azonban tekintetbe, hogy a költőnek a komikus hősköltemény álláspontjához kellett alkalmazkodnia, ezért merítette ki a csipkedő tréfálkozás egész kellékes tárát. Nem törődött azzal, hogy sebeket ejt a nők szívén, a pártá