Okos Kata - A Nők Lapja Kalendáriuma, 1962

Petőfi Sándor: Egy estém otthon

­­­­r­ ­ ember sohase érezhette magát hozzám olyan közelinek, hogy kereszt­nevemmel ölelt volna magához... Csak az utca angyalai, kiknek kemé­nyen megfizettem, hogy mit sikoltsanak bele a magányos csöndbe. UTÓSZÓ: Ki alacsonysága miatt búsul, ki kövérsége miatt, ki átkozza, hogy tudásáért elveszti életét, mint doktor Faustus; ki tudni akarna, de nem lehet neki a buta feje miatt. Én a keresztnevemért búsulok, lel­kem, írásom sorsáért, amelyek, ki tudja, mikor lesznek olyan bizal­masak a világhoz, hogy pajtásként fogják becézni őket az emberek. PETŐFI SÁNDOR : hegy­ességi otthon Borozgatánk apámmal­ . Ivott a jó öreg. S a kedvemért ez egyszer — Az Isten áldja meg! Sohá nem voltam otthon, Oly rég nem láta már. Úgy megvénült azóta. — Hja, az idő lejár. Beszéltünk erről, arról, A mint nyelvünkre jött. Még a színészetről is Sok más egyéb között. Szemében »mesterségem.• Most is nagy szálka még. Előítéletet az Évek nem szüntetek. »No csak hitvány egy élet Az a komédia!« Fülemnek ily dicsérést Kellett hallgatnia. »Tudom, sokat koplaltál. « Mutatja is színed. Szeretném látni egyszer Mint hánysz bukfenceket.» • Én műértő beszédit Mosolygva hallgatom; De ő makacs fej! föl nem Világosíthatom. Továbbá elszavaltam Egy bordalom neki; S nagyon-nagyon örültem, Hogy megnevetteti. De ő nem tartja nagyra. Hogy költő fia van.­­ Előtte, minden ilyes Dolog haszontalan. Nem is lehet csodálni! Csak húsvágáshoz ért. Nem sok hajszála hullt ki A tudományokért. Utóbb, midőn a bornak Edénye kiürült. Én írogatni kezdtem. Ő meg nyugodni dűlt. De ekkor száz kérdéssel Állott elő anyám. Felelnem kelle — hát az írást abban hagyom. És vége hossza nem lett Kérdezgetésinek. De nekem e kérdések Olyan jól estenek: Mert mindenik tükör volt. A honnan láthat ám: Hogy a földön nekem van Legszeretőbb anyám! (Dunavecse, 1844.) 94

Next