Operaélet, 1993 (2. évfolyam, 1-5. szám)
1993-11-01 / 5. szám
AZ OPERARENDEZÉS KIHÍVÁSAI ÉS HATÁRAI Kortárs művészeti szimpózium Salzburgban A salzburgi Leopoldskron kastély, mely 1918 óta Max Reinhardt tulajdona volt, ez év augusztusában kétnapos szimpóziumnak adott helyet, amelynek meghívott vendége voltam. Idén 50 éve, hogy Reinhardt meghalt és 100 éve, hogy először járt Salzburgban. A szimpózium előestéjén Leon Botstein, a Musical Quarterly kiadója, a századfordulós Bécs tematikájában jártas amerikai tudós tartott előadást Reinhardtról, különös tekintettel a nagy rendező működésének ama aspektusaira, amelyek az opera- és színházrendezésben ma újra sürgetően időszerűvé váltak: a művészet etikai feladatára, a színházra, mint nevelő intézményre, stb. Reinhardt Amerikában élő fiának üdvözlő levelét a szimpózium szervezője, dr. Carl Schmidt olvasta föl. Az ünnepélyes előeste után érdekes kérdésekkel foglalkozó vitanap következett. A szimpózium témája: Rendezői hatalom: a mai opera- és színházi rendezés kihívásai és határai. A vita vezetője, Lord Weidenfeld, a londoni English Opera vezetőségi tagja öt kérdést tett föl az előadóknak és a vita résztvevőinek: 1. Mit jelent egy jól ismert remekmű kihívása a rendező számára? Mikor jogosult a kor és a helyszín megváltoztatására? 1/b. Kinek a számára alkot a rendező, amikor színrevisz egy új produkciót? 2. Új, fiatal közönségrétegek meghódítása, modern művek hozzáférhetővé tétele régi, konzervatívabb közönség számára. 3. Konfliktusok nem muzsikus rendezők és olyan karmesterek között, akiket kizárólag a zenei széphangzás érdekel. 3/b. Nem vált-e mára az opera- és színházrendezés túlzottan függővé a technikai hatásoktól? 4. Új színjátszó helyek felhasználása (repülőhangárok, gyárak stb.). Előadások adaptálhatóságának kérdése: egy bizonyos helyszínre komponált előadások áttehetők-e máshová? 5. Gazdasági faktorok, szakszervezetekkel való egyeztetés, például a próbák tartamával, feltételeivel kapcsolatban felmerülő problémák fesztiválokon és repertoár színházakban. A szimpózium meghívott előadói közül először Gérard Mortier, a Salzburgi Ünnepi Játékok művészeti vezetője beszélt, előadása az opera-műfaj lényegéről szólt. Nem véltelen, hogy a reneszánszban, az individuum születésével párhuzamos az opera létrejötte. Lényege az emberi egyéniség a maga szituációiban. Az opera nem racionális, hanem - Mortier megfogalmazásában - mitologikus műfaj. Virágkora, csúcspontja Mozart működése, a XIX. század, a polgári kultúra pedig már elképzelhetetlen lenne Verdi nélkül. A század vége azonban dekadens, mert az opera akkor már csak egy osztály szórakozását jelenti. Joan Holender, a bécsi Staatsoper és Volksoper igazgatója ezzel szemben azt állította, hogy a műfaj népszerűbb, mint valaha. Hivatkozott egy Pavarotti-estre - Gérard Mortier ennek határozottan ellentmondott: egy sztár hangversenye nem azonos a műfaj lényegével. Holender még hozzátette, hogy az opera szenzuális mivoltát nem szabad figyelmen kívül hagyni; az embereket vonzza a szép hang és a szép látvány is. Bernard Levin angol zeneíró elmondta, mennyire helytelen, hogy egyes rendezők „az én Fideliom-ról” beszélnek. Aki megnéz egy előadást, a zeneszerző művére kíváncsi. Elege van abból, hogy az előadásokban gyakran elválik egymástól az, amit látunk, és az, ami a zenében megszólal. A bécsi Ring-előadásban például - a Chéreau-féle bayreuthi előadás óta ki tudja, hányadszor - az ártatlan sellők helyett bárhölgyeket lát a néző A Rajna kincsében. A kelet-európai országok képviselői közül Ion Caramitru, a bukaresti Bulandra Színház vezetője (színész és rendező) arról beszélt, hogy az opera a diktatúra idején az egyetlen eszköz volt arra, hogy bizonyos dolgokról szólni lehessen. Zvone Seldbauer, a ljubljanai színház művészeti vezetője elmondta, hogy a volt szocialista országokból elvándorolnak Nyugat-Európába és Amerikába a legértékesebb hangok tulajdonosai, s ez nem véletlen, hiszen a két térség között sokszoros a honoráriumok különbsége. A Közép-Kelet-Európából nyugatra érkező művész helyzetének ábrázolásával kapcsolatban Szabó István operafilmjét, a Meeting Venus-t idézte, amely többek között ezt a problémát is mélyen, találóan ragadja meg. A felkért hozzászólók közül magam utolsóként szólaltam fel. Nem beszéltem az itthoni problémákról, inkább a műfaj sorsának és az operarendezés általános OPERAÉLET 1993. NOVEMBER - DECEMBER