Operaélet, 2002 (11. évfolyam, 1-5. szám)
2002 / 5. szám
egyedülálló s a maga nemében (legalábbis nálunk) szintúgy egyetlenegy: a vendégművész megismételte a Cortigiani-áriát, amely viszont nem egyetlen ária, hiszen tudjuk... Gách Marianne, aki három évtizeden át kolléganőm volt a Film Színház Muzsika szerkesztőségében, az interjúírás feledhetetlen mestere már egészen ifjú lányként készített beszélgetéseket, Lawrence Tibbet is az interjúalanya volt; az írás, hét fényképpel együtt, a Színházi Élet 1937. évi 43. számában jelent meg. -Azt hiszem, életem vezérfonala a romantika - mondotta a művész -, apám seriff volt, és egy híres bandavezér bosszúálló kése ölte meg... Érdekes, hogy vándorszínészként indult a pályája, a Lear királyban Edgart játszotta, prózai szerepet tehát csak később fedezték föl, milyen szép a hangja. Nekem ez a baritonhang - nagykamasznak - máig is emlékezetes örömöt szerzett 1940 nyarán, Zebegényben. hontfalvi Würtzler Magda zongoraművésznő egy sereg His Master’s Voice-lemezt hozott magával nyaralására, közöttük volt Lawrence Tibbett is Figaro belépőjével, Az álarcosbál René-áriájával, a Tosca Te Deumával, a torreádor-dallal. Magda néni kölcsönadta, hallgassam meg mindegyiket. Nemcsak operaszínpadon szerepelt - tucatnyi filmben is játszott, persze énekes-filmekben. „A te varázslatodban” című mozgóképet Otto Preminger rendezte, aki akkor kezdett világhírű lenni. „A két világ szerelmese” című Lawrence Tibbettfilmre magam is emlékszem, halványan. Milyen jó lenne újra látni! A többit is. Valamelyik televíziónk nyilván - és talán nem is drágán - megszerezhetné őket... Eboli szeme. - Volt egyszer egy Don Carlos-közvetítés a New York-i Metropolitanből, az intrikus (intrika?) Eboli hercegnőt Grace Bumbry énekelte, a fél szemén kötéssel... Az opera rendezője ezzel az „ötlettel” visszatért az eredeti Ebolihoz. Ugyanis a nevezetes hölgy, aki 1540 és 1592 között élt, egyszer vívás közben elvesztette a fél szemét. Teljes neve egyébként jó spanyol módra: Anna de Mendoza y la Cerda. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a mendoza spanyol szó jelentése: ‘hibás, helytelen’. Nomen est omen, a hercegnő tehát figyelhetett volna...) Újak is vannak. Ezekben a jegyzetekben eddig három hajdani baritonistát említettem, Svéd Sándort, dr. Palló Imrét, Lawrence Tibbettet. Nehogy szó érje a ház elejét, hogy csak visszatekintek. Szó sincs róla! Örömmel adom hírül, hogy egyelőre csak a rádióból, de már többször élvezhettem egy új orosz baritonistát, aki eddig már sok helyen megfordult a nagy operaszínpadok közül, s remélem, egyszer majd hozzánk is elérkezik: Dmitrij Hvorosztovszkij. Nehéz egy név, elismerem, de érdemes megtanulni, mert fülem szerint korunk egyik legjelesebb legato-énekese. Olyan Lima- és René-áriát, amilyent ő énekel, Piero Cappuccilli óta nem hallottam. Dmitrij Hvorosztovszkij hangszíne világosabb nagy olasz elődjénél (és talán példaképénél), ám sötétebb, mint amilyen honfitársáé, Jurij Mazuroké. Az a fajta énekes, akit nemcsak elismer az ember, de egyre nagyobb örömmel hallgat. Tenoristára is szívesen hívom fel a figyelmet: Marcelo Alvarez a neve, és nyilván olyan táj szülötte, ahol Alfredo Krauss, Giacomo Aragall, José Carreras, Plácido Domingo nyelvén beszélnek. Nemrég a Puritánokból szólaltatott meg egy áriát, tüneményesen biztos magasságokkal, ugyanezt tette a Linda di Chamounix románcával. S hallottam tőle valami „ritkaságot” is: a Traviata Alfréd-áriájának másik felét, a stretta-részt, amit minden előadáson, sőt minden lemezfelvételen is ki szoktak hagyni. Fantasztikus tenorteljesítmény volt! Lawrence Tibbett és Gyurkovics Mária, 1937