Örökségvédelem, 2002 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11-12. szám
2002. NOVEMBER-DECEMBER In memoriam Balogh Ferenc (Kolozsvár, 1941.- Budapest, 2002.) Építészmérnöki oklevelét Kolozsvárott szerezte 1963-ban. Ugyanitt az Építészeti Tervező és Kutató Intézetben dolgozott közel 25 évig építész, illetve statikus tervezőként. Nagyon sok lakó- és középület, ipari üzem terve köthető nevéhez. E munkák során irányult figyelme és vonzódása a hagyományos épületek és építészeti együttesek, műemlékek felé. Az építészetnek ez a vonulata vált későbbi aktivitása meghatározójává. Kezdeményezésére megalakult a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, melynek haláláig elnöke volt. A Társaság célja Erdély műemlékeinek megőrzése érdekében a megfelelő hasznosítás megkeresése, az épületek regisztrálása és dokumentálása. Munkatársaival, kollégáival Kolozsvár történeti magjának, a Házsongárdi temetőnek, Erdély számtalan települése épületeinek felmérését és katalogizálását kezdte el. Építészeti, műemlékvédelmi, kulturális fórumok, konferenciák kezdeményezője, szervezője volt. A Kolozsvári Református Teológiai Karon építészettörténetet, műemlékvédelmet oktatott. Szakmai cikkeinek, tanulmányainak sora hosszú. Közéleti tevékenysége számtalan más területen is jelentős volt. A rendszerváltozás évétől, 1989-től aktívan bekapcsolódott az RMDSZ munkájába, egy ideig Kolozsvár alpolgármestere, majd az országos hatáskörű Művelődési és Egyházügyi Főosztály munkatársaként tevékenykedett. Tagja volt az EMKE-nek, EME-nek, az Illyés Közalapítvány romániai kuratóriumának, az Erdélyi Unitárius Egyház főgondnoka volt. Balogh Ferencet november 16-án az Unitárius templomban tartott gyászszertartás után a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra. Ágostházi László Balassa Iván (Báránd, 1917. - Budapest, 2002.) Nagy formátumú személyiség, tudós hunyt el november 1-jén. Hosszú élete során elsősorban etnográfusként alkotott maradandót, csupán fontosabb művei közül néhányat említve: A debreceni cívis fölművelésének munkamenete és műszókincse (1940); Földosztó mozgalom a Bodrogközben 1898-ban (1956); Karcsai mondák (1963); Az eke és a szántás története Magyarországon (1973); Magyar néprajz (Ortutay Gyulával, 1979); A magyar falvak temetői (1989); A határon túli magyarok néprajza (1989); A magyar gabonatermelés néprajza (1990). Balassa Iván, a néprajztudomány akadémiai doktora, a címzetes egyetemi tanár megannyi munkakörben tevékenykedett, volt a debreceni, a kolozsvári egyetem gyakornoka, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa, a Néprajzi Múzeum (Budapest) muzeológusa, osztályvezetője, majd főigazgatója, a Sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatója, a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztályánál tudományos osztályvezető, a Mezőgazdasági Múzeum nyugalmazott főigazgató-helyettese. Ugyanakkor számos társaságnak, intézménynek, egyesületnek volt tagja, vezetője, elnöke, többek között a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, a svéd és dán Királyi Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Györffy István Néprajzi Egyesület elnöke. Kiterjedt publikációs tevékenysége és megannyi könyve mellett az Ethnographia, a Néprajzi Értesítő folyóiratok szerkesztője, a Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei, Néprajz Mindenkinek, a Népművészet mesterei sorozat szerkesztője, a Magyar Néprajz szerkesztőbizottság tagja, az Életmód kötet főszerkesztője, a Getreidebau in Ost- und Mitteleuropa, a Báránd története és néprajza és más kötetek szerkesztője volt. Munkásságát Herder-díjjal, Putrédíjjal, MTA-díjjal, Móra Ferenc-díjjal, Györffy István, Bugát Pál Emlékéremmel, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerték el. Búcsúztatása november 20-án, a Farkasréti temető Makovecz-termében volt a református egyház szertartása szerint. Hamvait kívánságának megfelelően Bárándon, szülőfalujában, szűk családi körben helyezték végső nyugalomra. K. L. I ÖRÖKSÉGVÉDELEM Kiállítás Harb József festőművész és restaurátor életmű kiállításának megnyitóját november 14-én tartották a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban. A kiállítás 2003. január 5-ig látható a KÖH aulájában és pincegalériájában. Felesége, Mészáros Éva iparművész szavait idézve emlékezünk Harb Józsefre: „Mint élete tanúját, sokszor elkeserített az a szemlélet, mely a restaurált alkotások életében csak a megmentett mű értékeit méltatja, az építészeti összhang, a képi, a téri, a hangulati egység visszanyert szépségét értékeli, olykor név szerint megemlítve, netán méltatva az azt létrehozó művészettörténészt, építészt is. A restaurátor személyéről kevés helyen történik említés. A restaurátor, aki nemcsak a főszereplő mű fizikai fennmaradását biztosította, hanem (tehetségéhez mérten) annak látványt, esztétikai, szellemi, művészi értékeit is visszaadta. Harb József művészi életútját végigkísérve bemutatok valamit erről az alázatos művészi pályáról. Talán megismerik az emberen, a művészen, a restaurátoron keresztül ezt a munkaterületet szépségével, fegyelmezettségével és bohémságával, kötöttségével és művészi szabadságával, nagyon fáradságos szellemi és fizikai munkájával együtt.”