Örömhir, 1922 (6. évfolyam, 3-5. szám)
1922-09-10 / 3. szám
2 ÖRÖMHÍR 1922 szeptember 10 reánkrohanások árvize; a hazugságok és lélekmérgezések gáztámadása ejtett aléltságba; fújtak a szelek, a lelkeket megtébolyító, lázitó tanítások s a fövényre épített ház összeomlott. Uj fundamentumot! Azt, amely egyszer vettetett, azt a hatalmas vihart és földrengést megbízó fundamentumot, melyen a poklok minden támadása összeomlik ! Új fundamentumot, melyen egyéni életek boldogsága, nemzetek hatalma szilárdan áll a viharban! Ez a fundamentum — Krisztus! Hinni tanítsuk meg gyermekeinket és a boldogság tündérházához, ehhez a minden ember életének céljához, ehhez a keresett eszményhez a kulcsot adjuk a kezükbe. Jobb, nemesebb, keményebb lelkű embereket kell nevelnünk, kik tudnak hinni oly megingatlan, boldog, biztonságos hittel, mint az Ur Jézus, ki eltéphetlen gyermeki viszonyban élt Atyjával s a keserves halál gyötrelmes tusáját is elvállalta, a keserű poharat is kiürítette, mert Atyja ezt úgy akarta. Uj emberek kellenek, kik tudjanak — szeretni. Szeretni e földet, melynek kenyértömő barázdáit apáink szétporladt tetemei táplálják, szeretni történelmünket, melynek sugárzó dicsősége drága örökségünk s az ősi átok emléke szomorú intelmünk, hogy e világon számunkra nincs hely ezen kívül s nincs igaz barátunk, nincs segítőnk, csak mi. E történelem tanít, hogy elpusztulunk, ha idegen nótára kezdünk táncolni, idegen bálvány elé járunk tömjénezni, de tanít, hogy megerősödünk, csak egymás iránti testvérszeretet fogja össze a szívünket. Új emberek kellenek, kik tudjanak remélni. Remélni a Krisztus csodás, kemény reményével, ki a halál ölébe hajtva fejét, a feltámadása hajnalfényében talált enyhületet gyötrelmében. De azt ne emberektől várjuk, de az élő Istentől, kinek karja segíteni fog, csak akarjunk mi is élni, haladni, fejlődni. Az Isten a mi oltalmunk. Ellenségeink könyörtelenek, irgalmatlanul lefelé taszítanak a sírunk felé, de az Isten keze megtart, csak ragadjuk meg hittel ezt a kezet. Ha mi kezdjük egymást szeretni, az önzés nélkül való, a maga hasznát nem kereső testvérszeretettel, itt a mi új, jobb nemzeti életünk. Tanítóink! Krisztussal menjetek mindig az iskolátokba, Krisztussal beszélgetve készüljetek az óráitokra s a Krisztus szemével nézzétek az elétek sereglő gyermekeket s megtanítjátok a legnagyobb életművészetre, arra, hogy miként lehet boldognak lenni. D. Meg kell mozdulnunk. Országos evangélikus egyházunkban érdekes és áldásos megmozdulás vehető észre. Többhitüségre törekvő, erkölcsi életfejlődésükben a Krisztust kereső lelkek mozgatják az álló vizeket, ébresztgetik az elaludt pásztorokat s a szerte szédelgő nyájakat. A világzüllés megakasztása immár megkezdődött. E végtelenül nagy feladatot ki-ki elvégezheti magával. Kezdjünk törekedni az élőhitűség, a nemes keresztyén élet magaslatai felé s mi, a magunk eltörpülő, parányi életében már emeljük, magasítjuk az egyetemes emberiség életének nívóját. A nagy munka egyszerű és könnyű teendők, apró kis feladatok hű és következetes teljesítésével végezhető. Az első: kezdjünk imádkozni, kezdjünk a nyilvános, a közös Isten-tiszteleteken lelkes buzgósággal következetesen részt venni, a biblia-olvasó órákon bibliával kezünkben megjelenni és ott elmélyedni egy-egy szép, kincset rejtő bibliai igazság fejtegetésébe és megértésébe, kezdjünk bátor