Örömhir, 1923 (7. évfolyam, 2-3. szám)
1923-09-09 / 2. szám
2 ÖRÖMHÍR 1923 szeptember 9 családja vagyunk. Van-e ennél feljebb emelő arisztokratikus embermérés ? De mert az isteni eredetet és isteni rendeltetést mindenkiben látja, a gazdag bányatulajdonosban s a szegény bányászban, a hatalmas hadvezérben s az elgyötrött közkatonában, a boldogan kacagó ifjú leányban s a kórházak elmebajos betegeiben ... mindenkiben; van-e ennél áldottabb, fenségesebb demokrácia ? Itt mindenki egyenlő, mert egyenlően részese, birtokosa az Isten szeretetének s az Isten lényegének. Lásd az isteni szikrát minden gyermekben. Fejleszd, mint a csodás trópusi virágot, melyet messze délvidékről hoztak: mennél jobban kifejleszted, annál hűvösebb pompában bontakozik ki benne annak a rejtelmes világnak színe, illata, melyet mi mennyországnak nevezünk. Onnan jön mindenki s oda megy mindenki, aki — lélek. Még a test kultusza is hatást és tartalmat nyer ebben a nevelési programúiban. A lélek, míg a földön él, földi formában s földi eszközökkel jelenik. Célja felé csak az a hajóskapitány közeledhet, kinek erős, felszerelt hajója van. A hajó dohogva ontja a füstöt, egész szénhegyeket emészt fel, óriási gépei, mint félelmetes szörnyek, dübörögve lendítik a hajtókerekeket, de mindez a bonyolult géptömeg egy fehérkettyűs, finom kéz mozdulása szerint áll, vagy dolgozik, lassú ütemben kattog, vagy őrülten dübörög a kapitány parancsára. Hajó nélkül nem rohanhat óceánokon át a legmerészebb hajós sem, viszont kapitány nélkül buta, semmirekellő, rozsdamartalék, elpusztuló vashalmaz lesz a leghatalmasabb hajó is. Neveld, edzzed a testet: hajó az,melynek épségétől függ, hogy kapitánya befusson abba a révbe, hova küldetése szól. Egészséges, jól funkcionáló test a lélek eszköze, hajója; nélküle nem tud haladni. Csak még egyet! Ha mi egymásban a lelket értékeljük, a nevelés irányszava is ez értékeléssel már meg van adva. S ez? Isten felé! Igen. Tőle jöttünk. Hozzá megyünk. Ki ebből a végtelenül magas gondolatból indul ki s ebben látja minden életnek rendeltetését, mint a folyó rendeltetése a tenger, az jól teljesíti nevelői feladatát. Isten sáfárai vagyunk: mindannyiunk kapott egykét talentumot, csak meg kell látnunk ezt az óriás értéket. Mi más volna legott a gyermekeink osztályzása, ha a legszerényebb tehetségűben is meglátnék azt az égi kincset, melyet vele e földre küldött az Isten. Lehet, hogy aki pl. a számolásban gyenge, a hangulatok átérzésében csodásan finom és eleven érzékű; lehet, hogy aki az ásványtan iránt kevés érdeklődésű, a költészet iránt fogékony s így tovább: különbözők a lelki adományok. Csak egy a parancs : találtassunk sáfárkodásunkban híveknek! Tanítóink! Gyermekeink ! Elő a talentumokkal! Sáfárkodjatok — eredményesen! Templomunk renoválása. Az idő végzi a maga csendes őrölő munkáját. Minden, ami emberi, lassan megérik a porrá mállasztó múlandóságra. Még a kövek is megavulnak. A mi szép, kedves templomunk is megvénhedett. Javításra, tatarozásra szorul. Toronytetője is helyenként átlyukadt, falazatáról a vakolat régen leporlott, leomlott s mintha nyitott seb volna, piroslik a téglázata. E piroslásba belepiroslik a mi orcánk is, mert fáj, mert szégyen templomunk pusztulása. Tudjuk, hogy nagy az építőanyagok drágasága, magas a munkabér, tudjuk, hogy egyházunk közönsége nem bővelkedik anyagi javakban, sőt azt is tudjuk, hogy