Örömhir, 1928 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1928-01-31 / 1. szám
2 ÖRÖMHÍR reálisan, ennek a bibliai helyzetnek tengelyében, a földi keretben is elv magasztos ő, a Jézus anyja. Eljött a vigalmas társaságba, mely örül azon, hogy két szív egymásra talált s két kéz átfogva, átfonva egymást ígéri, hogy együtt fogják építeni a közös fészket. Mit keres itt, ez az akkor már valószínűleg özvegy asszony, kinek élete letarolt mező, melyről a drága termés behordatott s ami virág fakadt rajta, az csak visszaálmodása a tavasznak s a forró nyárnak. Tarlók felett már csak a fekete varjú szállong, pacsirta nem énekel. De ő — eljött. S nem mint fekete szallag a rózsacsokron, hanem mint aranyszál, csilog, mosolyog a lakodalom hangulatos, kedélyes társaságában. A Madonna nem sír, nem gyászol itt, hanem a Mater, az édesanya mosolyog azzal a szent, boldog és gazdag mosollyal, melyet az Isten a gyermekében megáldott szülőnek arcára hint, mint a Menny napsugarát. Szép, megindító, a könnyes szemeit égre emelő idealizált Madonnaarc, de minden szépsége mellett van egy kiáltó fogyatékossága: nem igaz. A nagy fiát gyászoló-sirató Máriának arcát mit festitek gyermetegnek, hamvas üdének, töretlen vonalúnak? Fessétek azt ősz hajjal koszorúzottnak, olyan törődöttnek, mégis oly szentnek és magasztosnak, mint a harminchárom éves fiát sirató édesanya arcát. Oh, ha ilyen Madonna-stílust fognak a keresztyén művészek festeni, lehet, hogy kevesebb lesz az idealizálás benne, de több a szivet indító magasztosan szent szépség, melyben mindenki, akinek szive nemes, látni,, imádni fogja az édesanyja alakjában neki adott isteni kegyelmet, isteni jóságot és isteni felséget. A bibliai Mária tud örülni a vigadozók között, tud gondos lenni, tud a kétségbeesett társaságban utat mutatni ahhoz, aki egyedül tud segíteni, ki az eltörött hangulatot összefűzi s a lelkeket megtartja az öröm és derű magaslatain. Úgy jelenik meg a bibliai jelenetben Mária, mint hivő lélek, ki bizalommal fordul Jézushoz. Tudja, hogy Fiának, hatalom adatott onnan felülről sérti a dolgok magasabb rendű egybefüggését, ismeri a rejtett törvényeket, közelebb él a lényeg lényegéhez, minden okozat okához, az Istenhez. Jézus csodát tesz. A kővedreket édes, erős borral tölti meg. A szemekben ismét fellobban a tűz, kinyílnak ismét az arcrózsák és zeng a dal. Istenem! Valahol Jézus van jelen, ott mindig ugyanezt a jelenséget látom. Ott mindig valami felcsapongása az életkedvnek, új ritmusa a szívverésnek, új ragyogása a szemeknek. Mintha sötét szobában fáklya gyulna ki, a homály árnyai eltűnnek és arannyal hintődnek az avult rozzant bútorok, a világosság. Ö benne megszépül az élet, meggazdagul a szív és a boldogság szent mámora hallelujás énekben csap ki. Testvérem! .E szavakban és szavakkal csak egy a célom, egy a pásztori intelmem. Fogadd szivedbe. Cselekedjél e szerint. Ez intelmem ennyi: örömödben, vigyágodban, boldogságodban is: járj Jézussal! Miért mennél a vigalmak, a mámor, a zaj tisztátalan házába örömöddel, mikor — nyitva az Isten háza! Szabad néked örömmel is imádkozni. Miért csak sírás, panasz, félelem és rettegés legyen az imádság tartalma? Miért csapsz lármát, hejehuját, mikor az Isten az öröm rózsáit hinti reád? Miért a heje-