Orosházi Hírlap, 1962. július-szeptember (7. évfolyam, 27-65. szám)

1962-07-01 / 27. szám

*62. julius 1. Aratás idején is építkeznek, növényt ápolnak a tótkomlósi Viharsarok Tsz-ben A tótkomlósi Viharsarok Termelőszövetkezetben — ahol az ipari munkásokhoz hasonlóan havi fizetést kapnak a tagok — a legszorgosabb munkák idején sincs munkaerő-probléma. A családtagok is szívesen részt vállalnak a munkában s egyszerre sokoldalú feladatok megoldására képesek. Aratnivaló például csaknem ezerötszáz hold van. Kézzel alig vágnak valamit — sarkokat, szögleteket —, de gépek kisegítésére is sokan jelentkeztek. A kertészetben és az építkezésen aratás idején is zavartalan lesz a munka. Az építőbrigád a hajtatóház építkezésén szorgoskodik. A kertészet dolgozói gyomlálnak, szedik, csomagolják és szállítják a friss zöldséget, nélkülük is határidőre elkészül az év legszebb munkája: az új termés betakarítása. Megoldják a csapadékvíz-levezetést Orosházán Az orosházi városi csapadékvíz-levezető közcsatorna-hálózat felújítási munkáit a tervezőiroda elkészítette. Ennek alapján teljesül majd a Fürdő utcai lakók régi kívánsága, mert itt zárt betoncsatornát fektetnek le a víz levezetésére. A Szalma piactéren és környékén kijavítják az átereszeket, és szintén csatornákat építenek. 3 Több mint felére csökkent a csirke nevelési költsége a Szabadkígyósi Tangazdaságban A Szabadkígyósi Tangazdaság baromfitelepén gyönyörű sárga és hófehér baromfiállomány kapirgál a lombos fák alatt. A fajtiszta törzsállomány tojásaiból sok aprójószágot adnak a környékbeli termelőszövetkezeteknek, de egyre többet nevelnek fel saját maguk is. — Most már érdemes vesződni vele, mert lényegesen lecsökkent a termelés önköltsége — magyarázza a pénzügyi szakember határozott hangján Gáti Imre főkönyvelő. — 1961-ben például régi módszerekkel neveltük a csibéket, s egy kiló hús előállítása 26,20 forint volt. Ez kérem nagyon sok. De szerencse, hogy nálunk a szakemberek nagyon érdeklődnek az új módszerek iránt, szívesen tanulmányozzák a külföldi szaklapokat, s amit lehet, megvalósítanak. Mert tanulni senkitől nem szégyen. Most már elmondhatom, hogy 1962-ben 11,21 forint egy kiló csirkehús előállítási költsége. Eddig negyven mázsát adtunk közfogyasztásra. Amikor a részletek iránt érdeklődtünk, Timkó Rudolf, fiatal szakemberhez küld, aki a főkönyvelő szerint az állattenyésztés atyaistene” Szabadkígyóson. Timkőtől megtudtuk, hogy szovjet és osztrák szaklapokból tanulta a ketreces csibenevelést, ami náluk jelentős változásokat hozott. A csibetelepen villanyfűtéses csehszlovák gyártmányú négyemeletes ketreceket szereltek fel. Ezekben önetetéssel és önitatással táplálkoznak a pelyhes kis jószágok egyhónapos korig. A mozgási lehetőség kicsi, a szellőzés kitűnő, a hőmérséklet szabályozható, így nagyon jól érzik magukat és gyorsan nőnek. — Olyan gyorsan tanulnak meg enni ezek a parányi állatok, hogy bámulatos — magyarázza Timkó Rudolf. — Azelőtt tizenkéthetes korban értékesítettük, most pedig nyolchetes korban elérik a 100— 110 dekát. A gondozás is könnyebb: a 70 éves Ficsór Józsefné négyezer baromfit gondoz minden megerőltetés nélkül. Elmondja azt is, hogy egyhónapos korban a földre kerülnek a csibék, két hétig itt tartják, s aztán nagyobb méretű ketrecekbe rakják. Most épül a korszerű előnevelő, ami még jobban megkönnyíti a munkát. Ez évben legalább 120 mázsa olcsó baromfihúst adnak a népgazdaságnak. Ha az új módszert több falkán eredményesen alkalmazzák, akkor szívesen segítenek a környékbeli termelőszövetkezeteknek is abban, hogy átvegyék a kígyósi tapasztalatokat. —Ary— Versenyt indítanak a kombájnosok A kombájnosok versenyének szép hagyományai vannak. Az új gépet egyre jobban megismerő szakemberek évről évre fokozták teljesítményüket. Az idén a terméseredmények különbözősége miatt a versenyt nem a hagyományos módon szervezik meg. A kombájnosok elsősorban saját terveiket igyekeznek túlteljesíteni, de a több mint másfél ezer állami gazdasági kombájnos közül a legjobbak az idén is el akarják érni a százvagconos teljesítményt. (MTI) rókelők közé, öregeket, gyerekeket gázolt. — Nálunk milyen a nemzeti lelkület? — tettem fel a kérdést Körűinek. Zavarba jött, de hamar észbekapott. — Olyan, amilyen nemzetiségű vagy — mondta. — Ha én US- uniformisban járnék, a lelkületem akkor is orosz maradna. — No, nom kételkedtem, önkéntelenül ez a szó bukkant ki a számon, amelyet a főnök használt, amikor nemrég vállalóra fogott. Most én vallatom goszpogyint — gondoltam. Megismételtem.: — No, no. Ez magyarul csak kételkedést, angolul tagadást jelent. Mégis ezt kérdezte: — Miben kételkedsz? — Abban, hogy te orosz vagy. — Bolond — legyintett. — Apám a cárnál kormányzósági rendőrfőnök volt. — Attól még lehetsz hítehagyott. Félreértett. — Pravoszláv vagyok — magyarázta. — A vallásod nem érdekel — feleltem —, a népedet hagytad el — Miket beszélsz! — hüledezett. — Semmi — legyintettem. — Nem értelek. Berúgtál? — Érthetsz. Azt áruld el, mi kiért halunk meg. — Hol? Mikor? — értetlenkedett. — Azt mondtad, nem számít milyen név van a legitimációs cédulán, a nemzetért halunk meg. Melyik nemzetért? Milyen nemzetért? — A szabad nemzetekért és a szabadságot akaró nemzetekért, természetesen. Elfutott a méreg. Utólag jöttem rá, hogy butaságot csináltam. — Mi közünk nekünk a szabadsághoz? — támadtam rá. — Tudod mik vagyunk mi, te is meg én is? Zsoldosok. USA-zsoldosok. — Fogd a pofád — Fogd a pofád — üvöltötte. — Hallgass, mert kirázom belőled a lelket. Felugrott, s körülnézett. Hátrálnom kellett. — Te bolsevik kutya — sziszegte. — Nem vagyok bolsevik — ordítottam. Kiugrottam az ajtón. — Zsoldos vagyok, mint te, hahaha ... USA-zsoldos. * Dunántúli lakos leszek ... Lakos? Hogyan lakhat valahol az, aki nincs, hol van a Senki szállása? Seholsincs városban, seholsincs utcájában, házszám nélküli ház láthatatlan emeletének jeltelen ajtaján kopogj, odabent néma csend, senki sem felel. Én lakom ott. Aki nincs, az nem beszélhet. Ilyés Zoltán nincs, már rég megszűnt létezni. A főnök mégis feladatokat jelöl ki részére, szerepet szán neki a szabadságért vívott keresztes háborúban. Nem is olyan közönségest, mint amilyet a többiek töltenek be a reguláris erőknél. Ezekről Brown admirális, a hatodik flotta parancsnoka azt mondja: „Csak a parancs és a gombnyomás szükséges, mi elfojtunk bármiféle mozgolódást, bárhol. „Vacak rendőri munka. Könnygázbomba és tűzoltófecskendő kell hozzá.” Ilyés Zoltán állítólag a különleges alakulatnál szolgál. Testetlen keresztes vitéz, afféle Ku- Klux-Klan figura. Fehér csuklyát visel, két nyílással a szemének. „Riadalom Magyarországon, egy dunántúli kisvárosban. Az amerikai imperializmus ismert fasiszta, fajüldöző szervezetének egyik ismeretlen tagja provokatív módon fényes nappal megjelent a békés szocialista építéssel foglalatoskodó lakosság körében. Természetesen az öntudatos dolgozók elszántan szembeszálltak az ellenség eme elszánt ügynökével. Lerángatták maszkját s lepedőszerű álöltözetét. Nagy volt a megrökönyödés: a gyűlöletes öltözetben a Semmi járt. A lebenyeg az aszfaltra hullott üresen, s mint H. G. Wells fantasztikus regényhőse, a Láthatatlan ember, az imperializmus e gátlástalan, mindenre elszánt ügynöke is levegővé változott.” No, látja főnök? Hogyan lehetne másképpen: Ilyés Zoltán megszűnt, ergo Katona Sándor azt tesz, amit akar. Neki semmi köze Ilyés régi dolgaihoz. Hagyjanak neki békét! (Folytatjuk) Vasárnap Oszlik a köd Béke Valaki nemrég azt mondta, hogy annyira szükséges a gazdasági vezetők vitája, véleménycseréje a jövőről, az élet hogyamjának elemzéséről, mint az éltető levegő. A példák sokasága bizonyítja, miként váltak valóra nagyszerű elképzelések a sokszor hevesnek mondott viták közepette, s léptünk előbbre az élet olyan területén, ahol kezdetben hihetetlennek vélték a régi megváltoztatását. S miközben az új mind nagyobb erővel tört utat magának, emberek ezrei, tízezrei változtak meg gondolkodásban is, s lettek közvetlen segítői annak, ami a régi helyébe lépett. Hogy csak a másfél-két évvel ezelőtt, az egész országban, s itt a mi megyénkben is szűknek bizonyult medréből kilépett szövetkezeti mozgalmat említsük, amely azóta terebélyessé lett, mind mélyebbre eresztve gyökereit. Emlékszünk még a vitákra, amikor heves összecsapások közepette érett a hogyan, a miként tettekké. Az is frissen él még emlékezetünkben, hogy külön-külön is mennyit vitatkoztak, mennyit vívódtak a falvak emberei, amíg igent tudtak mondani. így volt ez Békéssámsonban is. A sok vitatkozás, s a még több vívódás után tévedés volna azonban azt hinni, hogy most már teljes a csend, hogy a vezetők, a szövetkezeti útra tért gazdák ma már mindenütt tisztán és világosan látják a célt, ahová közös erővel el akarnak jutni. Nem az a baj, hogy a mindennapi élet dolgait előresegítő tanácskozások néha ma is hevesek. Szükség van a jövőt formáló vitákra, melyek sokszor a tespedtségnek vetnek véget. Azonban gátolják a további fejlődést ott, ahol a viták nem a közös célt szolgálják, ahol a vitatkozók nem látják, hová akarnak jutni. Van arra példa, hogy amíg a harc első szakaszában együtt tudtak menetelni az emberek a nagyüzemi gazdálkodás alapjainak lerakásáért, most valahol megtorpantak. Erre találtunk példát Békéssámsonban. Erről beszéltek a község tsz-tanácsának ülésén, ahol a több órás vitából kiderült, hogy az öt szövetkezet vezetői, akik két évvel ezelőtt teljes erejükkel, tudásuk legjavával az új paraszti élet megteremtésén fáradoztak, most elengedték egymás kezét. S az egykori iskolatársak, a volt barátok, akik valamikor a község utcáinak porában együtt játszadoztak, s egymás mellett nőttek fel, most mint termelőszövetkezeti vezetők, egy idő óta nem szívesen ülnek le egymás mellé a szürke hétköznapok dolgairól beszélgetni, s még kevésbé a jövőről, mely a több mint négyezer lakosú község boldogulását lenne hivatva elősegíteni. De mi is a baj tulajdonképpen Békéssámsonban, ahol emberi szorgalomban nincs hiány, ahol két évvel ezelőtt az egész község parasztsága az új paraszti élettel jegyezte el magát? A történet ott kezdődik, hogy " több mint egy évvel ezelőtt a három nagy termelőszövetkezetnek a vezetői, melyek egyik-másika 8—10 évvel ezelőtt rakta le a szövetkezeti gazdálkodás alapjait, egy tsz-tanácsülésen azt javasolták: csatlakozzanak hozzájuk a Hunyadi és az Aranykalász gazdái, akik alig több, mint ezer-ezer holdon próbálgatják a nagyüzemi gazdálkodást. S példákkal bizonygatták a Vörös Csillag, Kossuth és az Ifjú Gárda vezetői, hogy mennyire hasznos lenne ez az egész község parasztságának. Nemcsak a vezetők, hanem az öt termelőszövetkezetben serénykedő emberek közti meg nem értések is csökkennének ezzel, amelyek jelenleg is lépten-nyomon fellelhetők és károsan hatnak. A napokban ismét ülésezett a község tsz-tanácsa. S mint annyiszor, most is a meg nem értések, a szövetkezeti gazdák és vezetők közti ellentmondások megszüntetésének a hogyanjáról folyt a vita. „Beszélni kell őszintén a község öt termelőszövetkezetének további sorsáról, de még inkább cselekedni... Olyan viszonyok és mostoha körülmények között, melyek a mi szövetkezetünkben megtalálhatók, nem lehet sokáig gazdálkodni. A növénytermesztésben, az állattenyésztésben fellelhető gondok, bajok közepette, úgy érzem, képtelen lenne bármilyen képzettséggel rendelkező szakember megmutatni, hogy mire képes. Nemcsak a sokféle növénytermelés köti gúzsba kezünket, hanem a kínosan szűkös állatférőhely, a takarmányhiány, s a szövetkezetben meglazult munkafegyelem is ... Mindez, végső soron az árutermelésben, a jószágállomány számszerű fejlesztésében és minőségi javításában érezteti kedvezőtlen hatását, ami végső soron az egy helyben topogásban jelentkezik...” Az alig ezer holdon gazdálkodó Hunyadi Termelőszövetkezet agronómusának szavait idéztük, aki már idestova egy éve beszél arról, hogy változtatni kell ezen. Az Aranykalász Termelőszövetkezetben még fokozottabban jelentkeznek ezek a bajok. S ennek ott kell keresni az okát — erről a legutóbbi tsz-tanácsülésen már nyíltan beszéltek —, hogy a két tsz párt- és gazdasági vezetőinek túlnyomó része sem ért egyet az egyesüléssel. Arra hivatkoznak, hogy a két szövetkezet gazdái ellenzik ezt. Arról persze sem az Aranykalász, sem a Hunyadi vezetői nem beszéltek őszintén a szövetkezet gazdái előtt, hogy milyen lehetőség állna az új paraszti útra tért emberek előtt az egyesülés után. Pedig a lehetőségeket kihasználva nagyszerű dolgokra lennének képesek a most öt tsz-ben gondokkal küzdő szakemberek az egyesített három termelőszövetkezetben, ha valamennyien a maguk területén vennék kezükbe a gazdálkodás dolgait. Mert nagyszerű lehetőségek vannak ebben a községben, melyekről legalább annyi szó esett a tanácskozáson, mint a vezetők között még meglévő ellentétekről. Az Aranykalász, a Vörös Csillag, s az Ifjú Gárda párt- és gazdaságvezetői mondták el, hogy az egyesülés után 1500 holdon lehetne itt öntözéses gazdálkodást csinálni. S amíg a Hunyadiban és az Aranykalászban nincs elegendő állatférőhely és újabb építkezéseken törik a fejüket, a három nagy tsz-ben több gazdasági épület részben kihasználatlanul áll. A tanácskozás hasznos volt, mert ismét egy asztal mellé ültek a község termelőszövetkezeteinek párt- és gazdasági vezetői. A kikristályosodott őszinte szavak, az okos érvelések oszlatni kezdik azt a homályt, ami idestova egy éve telepedett a község tsz-tanácsának vitáira. A Hunyadi Tsz agronómusának megoldást sürgető szavaival mindinkább kezdtek egyetérteni, s messzebb látni az Aranykalász vezetői is. Szavaikból érezni lehetett: belátták, hogy most már cselekvésre van szükség. A népgazdaság, s a szövetkezeti gazdák érdeke is ezt kívánja. Nem lehet meghagyni azt az állapotot, hogy az alig 400 holddal nagyobb területen gazdálkodó Vörös Csillag Tsz-beliek háromszornégyszer annyi húst adjanak az országnak, mint a Hunyadi, s az Aranykalász gazdái. Az sem tartható sokáig, hogy a két kis termelőszövetkezet szakemberei belefáradjanak, elfásuljanak a sikertelenségben. Egy község lakosságának érdeke követeli, hogy ezután közösen vessenek számot a három termelőszövetkezetben a békéssámsoni emberek jövőjéről, a hogyanról, a nagyobb terméshozam eléréséről, s arról, hogy mindenki megtalálja helyét a saját maga választotta új paraszti gazdaságokban. Balkus Imre