Orosházi Hírlap, 1965. július-szeptember (10. évfolyam, 76-114. szám)
1965-08-08 / 92. szám
1963. augusztus 8. 4 Központi épület előregyártott elemekből A Békéscsabai Konzervgyár készülő irodaháza. (Fotó: Kocziszky) ' ■! , .-Í*Í4MM . I : I Ahol naponta 180—200 mázsa kenyér készül A kenyér elkészítéséhez liszt, só, élesztő, víz, na meg tüzelő kell. Nem új dolog, már a régi Babilóniában és Egyiptomban is ismerték. Ha minden együtt van, a gazdasszony a maga kis „üzemében” megkezdheti a munkát, a keverést, dagasztást, kelesztést, formálást és a sütést. A mai gyárakban sem más a munkafolyamat, csak a nehezebbjét a gépek végzik el. Hogy is lehetne naponta ezer és ezer kenyeret elkészíteni emberi erővel? Egyszerű a dolog, mondatná valaki, de az, hogy a kenyér végül jó vagy rossz lesz, az sok mindentől függ. Többek között a liszt minőségétől, a gyártás technológiai előírásainak a betartásától és — a laikus nem is gondolná — még a levegő hőmérsékletétől is. Manapság azonban nem elég, hogy csupán jó legyen a kenyér, követelmény a gazdaságos termelés is. Hogyan oldják meg ezt a feladatot a Békés megyei Tanács 1-es számú Sütőipari Vállalat Békéscsabai Gyárának a dolgozói? Gacs János, a megyei tanács revizora befejezte a vizsgálatot és éppen az összefoglaló jelentését írja. ő tájékoztat arról, hogy az elmúlt év hasonló időszakához képest az idei első fél évben 30 ezer forinttal gazdaságosabban termeltek. — Nem megy ez a minőség rovására? Erre a kérdésre Liker János, a vállalat főkönyvelője ad választ: — A minőségre különös gonddal kell ügyelnünk, mert az eladatlan kenyeret újra visszadolgozzuk. Ez többletköltség, ami a vállalatot terheli. Az igaz, hogy fél év alatt 8760 forint kár származott belőle, de a felelősség nem hárítható csupán a dolgozókra, több más körülmény is közrejátszott ebben. Az egyik a liszt minősége. A tavalyi búza általában gyengébb volt az átlagosnál. A laboratórium ugyan rendszeresen meghatározza a gyártás technológiáját, amit azonban nem mindig tartanak be. Ez egyes dolgozók hibájául róható fel. Azt is tudjuk, hogy a szeszélyes időjárás az idén egyik napról a másikra nagy hőingadozásokat okozott, ami ugyancsak befolyásolta a kenyér minőségét. A műszakiak és a munkások gazdaságos termelésre törekedtek, aminek egyik bizonyítéka, hogy a norma szerinti tüzelőanyag 5 százalékát megtakarították. Ez pedig fél év alatt 17 800 forint volt. Igaz, hogy hét kemencét felújított a vállalat, de még így is jó az eredmény. Gondosan ügyeltek a fogyóeszközök — például az ötméteres nyelű vetőlapát — megóvására, ami a vállalatnak ugyancsak megtakarítást jelentett. Háromezer-ötszáz forinttal kevesebb volt a villanydíj és ami talán a legnagyobb tétel: fél év alatt 21 mázsával kevesebb élesztőt használtak fel. Az ilyenfajta megtakarítás szeget üt az ember fejében. Vajon nem emiatt gyengébb néha-néha a kenyér minősége? Tóth Károly dagasztó azonban megmagyarázza: — Ha elegendő a kovász érési ideje, akkor kevesebb élesztő kell. Úgy is mondhatjuk, ha nincs meg az előírt érési idő, akkor hiába használunk fel bármennyi élesztőt. De nemcsak idő, hanem megfelelő hőmérséklet is szükséges. Ha hűvösebb van, egy-egy 220 kilós dagasztócsészébe néhány dekával több élesztőt teszünk. A pékek egy kicsit a „bőrükön keresztül” is gondolkoznak. A tüzelőmegtakarítás részben Ugrai József fűtő érdeme. — Mit tart a legfontosabbnak a munkájában? — Ha tiszta a füstjárat, nincs hamu és a szenet előkészíti az ember, akkor nincs baj. Gondosan kell tehát itt is dolgozni, mint bárhol másutt. A tüzelőre ugyan panasz van, sok benne a kő, nagyon poros is, de annál inkább dicséret illeti a fűtőket. Naponta 180 mázsa vagy még ennél is több kenyér készül és mindenki arra törekszik, hogy a feladatát eredményesen oldja meg. Ha néha-néha mégis gyengébb a minőség, mint amit a vásárlók elvárnának, az — mint láthatjuk — legtöbbször külső körülményeken múlik. Rendszerint azonban jó a kenyér, ami a gazdaságos termelés mellett a békéscsabai kenyérgyár dolgozóinak elvitathatatlan érdeme. P. B. Vasárnap IS merevség és következménye Sokat hallani, olvasni manapság a munka ésszerű szervezéséről, az érvényben lévő rendeletek helyes alkalmazásáról. Sajnos, az elrettentő esetek sokaságával találkozhatunk, amelyek korántsem szolgálnak megfelelő módon egy-egy ügyet, íme, egy klasszikus példa, ami bizonyítja ennek igazságát. Az Orosházi Építőipari Szövetkezet az év első felében kapacitásának mintegy 50 százalékával Békéscsabán dolgozott a Makk utcai lakásépítkezésnél. Gondolhatnánk, miért ne járhatnának a munkások a megyeszékhelyre, ha egyszer helyben nem tudnak mit csinálni? A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű. A ktsz a városi programját alig-alig teljesítette, lakossági kerete pedig minimális volt. Maradjunk először az előbbinél. Valóban nincs Orosházán lehetőség építési tevékenységre? Egyértelmű a válasz: van, sőt sok is! Mert ugye a Békés megyei Tatarozó Vállalat készítette például az új bölcsődét, és ugyancsak e vállalat dolgozik a posta korszerűsítésén is. Az emberek Békéscsabáról járnak át Orosházára, míg a ktsz dolgozói Orosházáról Békéscsabára vonatoznak. Valószínű, hogy a munkások többsége sem „lelkesedik” azért, hogy vidékre járjon, amikor lakóhelyén is van számára megfelelő munkaalkalom. Illetve csak lenne! A helyzet ugyanis az, hogy a több évvel ezelőtt hozott rendelkezés értelmében az építőipari szövetkezetek csak 100 ezer forintig vállalhatnak közületi munkát. Lakosságit viszont korlátlanul, amit a társasházak egész sora bizonyít, s amelyek tömbjének ára kétmillió forint felett van. S itt felmerül a kérdés, ha a ktsz-ek alkalmasak több millió forint értékű OTP- lakások építésére, miért nem azok például az 500 ezer forint beruházású bölcsőde készítésére? A közületi munkát korlátozó rendelet születésekor a szövetkezetekben valóban nem voltak biztosítottak a technikai és a személyi feltételek a nagyobb volumenű építkezések kivitelezéséhez. Azóta azonban megváltozott a helyzet, az írott szabály, ahogyan mondani szokás, kinőtte kereteit, tehát mindenképpen módosításra szorul. Ez lenne a jelenlegi „keresztbeutazgatás” megszüntetésének egyik módja. A másik pedig az, hogy növelni kellene Orosházán is — az egyébként lakossági keretet képező — OTP lakásépítkezéseket. Ennek egyik feltétele lenne, hogy nagyobb lehetőségeket biztosítsanak akár az egyéni, akár a társasház-építési törekvéseknek. Ez egyébként Orosháza súlyos lakáshelyzetének egyik megoldási formája is. Summázva az elmondottakat, a jelenlegi áldatlan állapot felszámolásának egyik módja, a ma már elavult rendelet felülvizsgálata, módosítása, a másik pedig, hogy Orosháza biztosítson a helyi szövetkezet lakásépítési programjához elegendő telket. (seleszt) Gondoskodnak az önkéntes tűzoltókról Igen eredményesen tevékenykedtek az elmúlt években az önkéntes tűzoltók a gyomai járás községeiben. Az áldozatkész önkéntesek most mindenütt új egyenruhákat kapnak. Eindrődön 12 ezer forintot, Dévaványán 11 ezret, Gyomán 10 ezret, Hunyán pedig 5 ezret költenek új ruháik vásárlására. Az önkéntesek számára a községfejlesztési alapokból biztosítanak pénzt a vásárlásokhoz, s még ebben az évben kiosztják a tűzoltási gyakorlatokhoz szükséges egyenruhákat. LAKATOS ERNŐ EGYIPTOMI ÚTINAPLÓJA Az élet anyja III. „Egyiptom a Nílus ajándéka” — mondotta két és fél évezreddel ezelőtt Herodotos, a nagy görög történetíró. A Nílus életet adó vize nélkül valóban nem lenne Egyiptom, nem lenne a nagy folyam két partja mellett élet, csak végtelen, mozdulatlan, porzó, vad homoktenger a Földközi-tengertől Szudánig. A régi egyiptomiak hatalmas istenként tisztelték a még ma sem teljesen tisztázott eredetű, délről északra hömpölygő óriás folyamot, mert valóban az élet forrása volt, s az ma is. A nép egyszerűen „A haza atyjának”, az „Élet anyjának” becézi. Hiszen a Nílus nemcsak az élet jele, maga az élet a sivatagban. A folyó két oldalán pusztán néhány száz méteres az a pálmafákkal, bokrokkal, veteményekkel teli zöld csík, amelyen embermilliók élnek. Nem egészen akkora ez a Nílust övező termősav, mint a mi Dunántúlunk, az ország összterületének mindössze két százaléka. Mégis csaknem harmincmillió ember várja ettől a keskeny termőföldsávtól mindennapi betevő falatját. A Nílus partján állva egyiptomi barátom, Adel Mahmud al Azhab a közelünkben levő falura mutatott: — Látja, ilyen a mi népünk generációktól örökölt életösztöne. Házait, falvait nem építi a termőföldre. A termőföldet úgy őrzi, mint legnagyobb kincsét, szemefényét. A falu a Szahara homokjára épül, hogy egy talpalatnyit se raboljon el a termőföldből. Egyiptom csapadékszegény ország, legnagyobb részében teljesen ismeretlen az eső. Ez földünk egyik legszárazabb területe. Még a Nílus-delta vidékén is, ugrásnyira a tengertől, egy évben csupán hat-nyolc esetben esik, más részeken kétszer-háromszor. Az évi csapadék mennyisége 6—3 milliméter. Köztudott, hogy a legigénytelenebb növények fejlődéséhez is évente legalább 400 milliméter eső kellene, így a Nílus nyújtja az egyetlen lehetőséget, hogy partja mentén öntözéssel a sivatagnak a folyó iszapjával keveredő homokja is termővé váljék. A Nílus áradásaival gazdag iszapját teríti a fellah földjére, majd megteremti a lehetőségét az egész évi rendszeres öntözésnek. A Nílus csapadékot, termőföldet, trágyát és építőanyagot ad az egyiptomi földművesnek. Élteti a növényzetet, biztosítja az évenkénti többszörös jó termést. Napjainkban az új Egyiptomban, az Egyesült Arab Köztársaságban társadalmi üggyé vált a sivatag meghódítása. Ugyanis a világon talán itt a legnagyobb a népszaporulat. Esztendőről »esztendőre óriási ütemben, hét-nyolcszázezerrel nő a lakosság száma. S a mai Egyiptom minden polgárának kenyeret akar adni. At Tahrirnak (Felszabadulás) hívják azt a tartományt, amelyet minntatelepüléssé kíván fejleszteni az EAK kormánya. A mintatartományban mintafalvak épülnek. És ezekben is a legfontosabb tennivaló a Naus vizével újabb területek elhódítása a Szahara óriási homoktengerétől. Ezen a vidéken már motoros szivattyúk emelik ki és juttatják el a vizet az öntözőrendszer pókháló módjára szerteágazó csatornáiba. Másutt, ahol még nem futotta gépekre, emberi erővel, bivallyal, tevével vagy szamárral hajtott, talán még a fáraók idejéből származó vízkiemelők működnek, hogy továbbítsák a nagy folyó vizét a termőföldekre. Csak így érhetik el, hogy az esetlen, szomjas vidéken is teremjen a föld. Éppen egy ilyen öreg vízkiemelő - masinát akartam lefényképezni, amikor