Orosházi Hírlap, 1967. április-június (12. évfolyam, 39-75. szám)
1967-05-30 / 62. szám
Szakemberek lesznek Az általános iskola nyolcadik osztályában vetődik fel először a kérdés a fiatalok életében: hogyan tovább, milyen pályát válasszák? Szülőnek, pedagógusnak és gyermeknek egyaránt nagy felelősség elhatározni, milyen úton induljon tovább egy tizennégy éves lány vagy fiú? Közismert, hogy az iparban, de főleg a mezőgazdaságban jó szakemberekre van szükség, ám mégis a tanulók többsége középiskolába, gimnáziumba vagy technikumba igyekszik bejutni, s sokan — talán többen a szülők hatására — már ebben az időben arra vágynak, hogy a középiskola elvégzése után valami „kényelmes” álláshoz, íróasztalhoz jussanak. De vannak tizennégy évesek, akik ismerik képességeiket és a lehetőségeket, s szakmát választanak. a 2. számú általános iskola VIII/A osztályos tanulója ezt mondja: — Én tavaly határoztam el, hogy kereskedő szeretnék lenni, s az idén jelentkeztem is. A következő hónapban kötök szerződést az Orosháza és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezettel, melynek egyik élelmiszerüzletében dolgozom majd, s közben az iparitanuló-iskolában tanulok. Hogy szerintem milyennek kell lenni egy jó kereskedőnek? Elsősorban legyen udvarias, előzékeny, értsen a szakmájához, mindig legyen türelme a vevőhöz. Csupán azt sajnálom, hogy élelmiszerüzletben dolgozom majd mert ruházati boltba szerettem volna kerülni, de így is örülök, hogy tervem sikerül. Az osztályfőnöke szerint jó kereskedő lesz Holecska Ibolyából, udvarias, fegyelmezett, csak talán kicsit fürgébbnek kell majd lenszintén a 2. számú iskolában tanul, a VIII/B osztályban. — Az általános iskola befejezése után a faipari vállalatnál leszek bútorfényező tanuló — mondja. — Régebben testnevelő tanár szerettem volna lenni, de hát félévkor 3,5 volt a tanulmányi átlagom, s ezzel bizony nehezen jutnék tovább. Nagyon szeretek sportolni, itt az iskolában a tornász-, az atléta-, a kézilabda- és a labdarúgó-csapat tagja vagyok, s számos jó eredményt értünk el. Ismerőseim dolgoznak a faipari vállalatnál, s az ő elbeszéléseik keltették fel bennem az érdeklődést a bútorfényező szakma iránt, így kötöttem szerződést a vállalattal. Természetesen a sportolást sem hagyom abba, s később, ha szakmunkás leszek, szeretnék leérettségizni, hiszen erre ma már minden embernek szüksége van. Szöveg: Tóth Kép: Opauszky Holecska Ibolya Frák János Az Orosházi Kazánjavító Ktsz ■ június, július, augusztus hónapokra alkalmi munkásokat keres felvételre vidéki munkahelyekre, kiküldetési díj, szálloda biztosítva. JELENTKEZNI LEHET: minden szombaton 8—12-ig a KAZÁNJAVÍTÓ KTSZ irodájában, Nádasdi u. 4. 70957 Italboltok helyett kulturált szórakozóhelyek Tsz-klubok a város közös gazdaságaiban A termelőszövetkezetek vezetői az Orosháza és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet segítségével igyekeznek a lehetőségekhez mérten maximálisan kielégíteni a tagság igényeit. Különösen elítélhetők, ma már „idejét múltak” a gyakran kocsmákká züllött italboltok. Ezek helyett a közös gazdaságok jóval kulturáltabb tsz-klubok létrehozásán fáradoznak városunkban. A Dózsa Tsz-ben tavaly augusztusban nyílt meg egy igényes külsejű és berendezésű klub, melyet a szövetkezet és az fmsz közösen hozott létre. A Vörös Csillagban szintén közös munka eredményeként május 1-én vették birtokukba a dolgozók ilyen kulturált szórakozóhelyet, s rövidesen a Petőfi Tsz tagsága számára is lehetőség nyílik arra, hogy saját klubjában szórakozzon. A Béke Tsz és a földművesszövetkezet vezetői jelenleg vitatják meg az említettekhez hasonló létesítmény terveit. A klubokban lehetőség nyílik arra, hogy a tsz-ek fiataljai különböző rendezvényeket tartsanak itt. Az eddigi tapasztalatok szerint a Dózsa és a Vörös Csillag Tsz tagsága gyorsan megkedvelte új klubját, ahol a környezet, berendezés minden igényt kielégít, s ahol nyoma sincs az italboltok — enyhén szólva — elítélendő légkörének. — ti — A járásban Kardoskúton hangzott el a legtöbb TIT-előadás Az 1966—67-es ismeretterjesztési évad már befejeződött járásunkban, s a szervezet vezetői értékelték a községek munkáját. A legtöbb szervvel, összesen tizeneggyel kötött szerződést előadások tartására Tótkomlós, ezt követte Nagyszénás és Csanádapáca, melyek 7—7 szervvel kötöttek szerződést. Az eredményt sajnos rontja, hogy az említett községekben sok előadás elmaradt, szám szerint Tótkomlóson 30, Nagyszénáson 31, Csanádapácán pedig tíz előadásra nem került sor. Összesen 436 előadás hangzott el az évadban, a legtöbb, 66 Kardoskúton, 62 Csorváson, 58 Tótkomlóson, 53 Gádoroson, 38 Csanádapácán, 33 Gerendáson, 32 Nagyszénáson, 28 Nagykopáncson és 27 Békéssámsonban. A hallgatóság számát tekintve is Kardoskút vezet csaknem 3170 fővel, s a legjobb, negyvennyolc fős hallgatói átlaggal. Ezt követi Tótkomlós, majd Puszatföldvár a harmadik. KIÁLLÍTÁSON Május 19-én nyitották meg az orosházi Szántó-Kovács János Múzeumban Ezüst György festőművész kiállítását. A tárlatnak azóta is számos látogatója van, sokan hosszasan gyönyörködnek a festményekben. Felvételünk idején éppen egy mezőtúri iskola diákjai látogatták meg a múzeumot, őket örökítettük meg a festmények előtt. <iiiiiiiiimiuiitniiumiiiiniiiiimiiiiiiiiiibiumiiimiiuinuiJiiiiaiu!immiimiiiiiiiiiiiiiimiiiuiHmiiiii:iii!niiimiiiU!iiiiiiiiiiniiinui!Hbv Hosszas és súlyos szenvedés után elhunyt dr. Árus Tibor elvtárs a Békés megyei tanács tagja. Árus elvtárs Segesváron 1923- ban született. Középiskolai tanulmányainak befejezése után 1944-ben telepedett le megyénkben. Orosházán alapított családot, ott kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1950-ben a tanácsok megalakulásával az Orosházi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága titkárának választották meg, majd 1952-től a Békés megyei tanács tagja, 1967. március 1-ig a végrehajtó bizottság titkára volt. Temetéséről később történik gondoskodás. HÍREK — A Csorvási Földművesszövetkezet keretében működő két társulás tagjai részére a művelődési otthonban kéthetenként szaktanárok irányításával tanácsadást tartanak, ahol nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is megismerkedhetnek a gyümölcstermesztés jobb módszereivel. — A Nagykopáncsi Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága a közelmúltban ülést tartott, amelyen a községi önkéntes rendőri csoport tevékenységéről hangzott el beszámoló. — A szabás-varrás tanfolyam holnap délután hat órakor tartja soron következő foglalkozását az Orosházi Fegyveres Erők Klubjában. — 24 ezer 799 forint volt az egy főre eső termelési érték a múlt évben az Orosháza és Környéke Háziipari Szövetkezetben. Ez az összeg csaknem 1700 forinttal több, mint az előző évben elért egy főre eső termelési érték. — Járdaépítésre 487 ezer forintot fordított a múlt évben községfejlesztési alapjából Nagyszénás. A négyezer méter járda készítésénél több mint százezer forint értékű társadalmi munka is szerepel. A 8-as számú Autóközlekedési Vállalat orosházi főnökségéhez 23 autóbusz tartozik, amelyből 19 kötött járat, egy tartalék, két gépjármű pedig főjavításon van. Az idén a nemzetközi nőnap alkalmával nagyszabású színvonalas ünnepségeket rendezett a nőtanács. Járásunkban tíz községi szintű és nyolc egyéb területen tartott ünnepi gyűlésnek összesen 2600 résztvevője volt. A rendezvények előkészítésében komoly segítséget nyújtottak a helyi pártszervezetek, a tanács és a társadalmi szervek. ■ A nagyszénási vasútmenti általános iskolában nyolc hátrányos helyzetű tanuló van, akiket az úttörők hetenként közös beszélgetéseikkel, a pedagógus pedig megosztott óravezetéssel, tanulópárokkal segíti. — A közelmúltban tartott a Vöröskereszt véradó napot a ruhagyárban, amelyen 66 dolgozó vett részt, s összesen 22 liter vért adtak. A véradás után a Vöröskereszt egy-egy doboz édességgel, s uzsonnával vendégelte meg aktíváit. Öt kétszobás lengyel víkendházat vásárolt a városi tanács, amelyeket a gyopárosi tó túlsó partján állítanak fel a napközis gyermekek legnagyobb örömére. Nemsokára birtokukba veszik a fiatalok, és a nyári szünetben igazi Robinsonokként tanyáznak majd azokban. AZ OROSHÁZI ÜVEGGYÁR GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ férfi normást (IDŐMÉRŐT) keres felvételre BÉREZÉS A GYAKORLATTÓL JELENTKEZNI LEHET A GYÁR ZETI OSZTÁLYÁN. FÜGGŐEN SZEMÉLY-71063 \ I index: 25 914 OROSHÁZI hírlap i MSZMP orosházi városi és járási bizottságok és a tanács lapja, a Népújság orosházi kiadása Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Cserei Pál, szerkesztőség: Orosháza, Vörösmarty u. 2. Telefon: 32. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 1021, 10—51. Felelős kiadó: Leh!—ky Mihály. A lapot árusításban az orosházi járás postahivatalai terjesztik. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba