Orosházi Hírlap, 1970. április-június (15. évfolyam, 39-75. szám)

1970-04-02 / 39. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! I­ hárommillió koldus országa a nép virágzó államává vált Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére az MSZMP járási bizottsága, a járási tanács, a Hazafias népfront járási elnöksége és a KISZ járási végrehajtó bizottsága tegnap délelőtt együttes ünnepi ülést tartott. Az elnökségben ott volt Párk­ányi János, az MSZMP járási bizottságának első titkára, dr. Lipcsei István, a járási pártbizottság titkára, Káplár Károly, a j­árási tanács vb-elnöke, Éliás György, a Hazafias Népfront járási bi­zottságának titkára, Bányai Lajos, a járási tanács vb elnök­helyettese, Markovics Mihály, az MSZMP tótkomlósi községi bizottságának titkára, Kaczkó Mihály, a nagyszénási községi ta­nács vb-elnöke, Széli László, a járási KISZ-bizottság titkára, Zsilák Mátyás alezredes, Dumitrás Mihály, a járási tanács nyu­galmazott vb-elnöke, Pólyák Jánosné, a járási Vöröskereszt tit­kára, Bella Mihályné nyugdíjas, a munkásmozgalom idős har­cosa. A Himnusz elhangzása után Éliás György köszöntötte az ünnepi ülés résztvevőit, majd Párkány János elvtárs mondott ünnepi beszédet. Párkány János elvtárs beszéde Tisztelt ünnepi ülés! Kedves Elvtársak! Nagy jelentőségű évfordulót ünnepel ezekben a napokban pártunk, munkásosztályunk, a magyar dolgozó nép: legna­gyobb nemzeti ünnepünket, hazánk felszabadulásának ne­gyedszázados évfordulóját kö­szöntjük. Most, április 4-én huszonöt éve, hogy a diadal­masan előrenyomuló szovjet hadsereg felszabadította ha­zánkat, levette népünk kezéről az idegen elnyomók és a Horthy-fasizmus bilincsét. Ha­zánk történelmét sok kemény harc, haladó mozgalom jellem­zi. Nemzeti történelmünk so­rán ezrek hullatták vérüket a szabadságért, de küzdelmeik nem vezethettek a végleges győzelemhez. Az igazi szabad­ságot, népünk felszabadulását a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban összekovácso­­lódott szovjet hadsereg a ma­gyar kommunistákkal együtt­működve hozta el. 1945 tava­szán Magyarországon elhall­gattak a fegyverek, a negyed­­százados Horthy-fasizmus után kisütött a nap hazánk felett és szabaddá vált az út a de­mokratikus átalakuláshoz. Leg­nagyobb nemzeti ünnepünk április 4, mert alapja, kiinduló pontja egy olyan társadalmi változásnak, amely gyökeresen átalakította népünk életét. Lehetővé tette az évszázados elmaradottság felszámolását, utat nyitott a munkáshatalom megteremtéséhez, a szocialista társadalom felépítéséhez. Ezért köszöntjük e napon ha­zánk felszabadulásának évfor­dulóját, a marxizmus, leniniz­­mus eszméje jegyében szüle­tett szabad hazánkat Köszönt­­jü­k felszabadítónkat, a világ első szocialista államát, a Szovjetuniót. Minden jelentős évforduló számvetésre késztet. Felszaba­dulásunk jelentőségét is csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha vissza­tekin­tünnk a múltba. A hárommillió koldus országa hogyan vált az egész nép vi­rágzó államává? Az I. világ­háborút követően, 1919. már­cius 21-én a Magyar Tanács­­köztársaság kikiáltásával meg­csillant népünk előtt a szabad­ság reménye. A nemzetközi és­­ belső reakció azonban vérbe­­ fojtotta a tanácsállamot. A sok­­ megpróbáltatás nem őrölte fel­­ legjobbjaink erejét, a kommu­­­­nisták az illegalitás nehéz évei­­­ben is tovább harcoltak a fasiz­mus ellen. Súlyos veszteségek érték ebben az időben a pártot, olyan forradalmárokat veszített, mint Korvin Ottó, Sallai Imre, Fürst Sándor és még a mártírok­­ százai. A II. világháború végigsöpört országunkon is. A fasiszta né­met csapatok egy kifosztott or­szágot hagytak maguk után. Egy szétzilált nemzetgazdaságot, amely elvesztette nemzeti va­gyonának csaknem 40 százalé­kát. Nemcsak egyszerű helyre­állításról volt szó, hanem egy új alapokon, forradalmi úton végbemenő változásról. A becsü­letes emberek már a felszabadu­lás pillanatában várták az eliga­zító szavakat. És volt olyan po­litikai erő, amely meg tudta ezt fogalmazni, ki merte mondani. Ez a politikai erő a kommunis­ta pár­t volt, amely most már szabad hazában kezdte meg har­cát a független, demokratikus Magyarország megteremtéséért. Jól emlékszünk még rá, hogy a felszabadult területeken közpon­ti utasítás nélkül is mindenütt a kommunisták álltak az élre. E­­ harcokban a járásból is sokan­­ kivették részüket. Tiszta szívből örülünk annak, hogy járásunk párttagsága között velünk együtt van még mintegy ötven felsza­badulás előtti párttag, olyanok, akik nemegyszer követendő pél­dát állítanak a fiatalok elé. Ezek az elvtársak dolgozó népünk és kormányunk elismerését, meg­becsülését érdemelték ki, amit bizonyít az is, hogy a felszaba­dulás negyedszázados évforduló­ján Jubileumi Emlékérmet kap­nak.­­ Amit 1945-ben nagyon keve­sen hittek vagy reméltek, az valósággá lett. Új világ épült országunkban, ahol ma a népé a hatalom. Előrehaladásunk a szocializmus építésének útján­­ nem volt töretlen, de a szocia­­­lista forradalom erejét mutatja, hogy úrrá tudott lenni a hibá­kon. A Magyar Szocialista Mun­káspárt történelmi érdeme, hogy a szovjet hadsereg internaciona­lista segítségével leverte az el­lenforradalmat, és biztosította a szocialista építés folyamatát. Olyan világos programot adott népünknek, amit minden becsü­letes ember támogatott, és tá­mogat ma is. A helyes politika eredményeként erősödött a munkás—paraszt szövetség, és jelentős eredmények születtek a mezőgazdaságban is. A szocia­lista átszervezés új fejezetet nyi­tott mezőgazdaságunk történeté­ben. Ma a járás területén hu­szonkét termelőszövetkezet 12 ezer tagja 76 ezer hold terüle­ten folytat nagyüzemi termelést. Eredményeik bizonyítják, a szocialista nagyüzemi gazdálko­dás fölényét. Különösen az 1969. évi eredmények dicséretre mél­tóak, néhány növény termés­­eredménye megközelíti a világ­színvonalat. Tisztelt ünnepi ülés! Huszonöt éve, hogy felszaba­dult népünk. Ez a két és fél év­tized történelmileg nem hosszú idő, mégis olyan időszak, amely alatt hazánkban és a világese­ményekben is óriási változások történtek. Kialakult a szocialista világrendszer, amely az erővi­szonyokat alapjában megváltoz­tatta. Hazánk is szocializmust építő ország, a közis célok és érdekek egysége alapján szilárd szövetség fűz bennünket össze a Szovjetunióval és a többi szoci­alista országgal. Népünk tudja és nem felejtette el, mit jelent a háború, s ezért vallja magáé­nak a békés egymás mellett élés politikáját. Harcunk igazságos, az út, amelyen járunk, ha nehéz is, de előre visz a szocializmus teljes felépítése felé. Meggyőző­désünk, hogy az orosházi járás párttagsága és szorgalmas népe a párt harcos történetéhez és forradalmi múltunkhoz hűen a jövőben is céljaink megvalósítá­sán dolgozik. Az ünnepi beszéd után Káplár Károly, a járási tanács vb-elnö­­ke felolvasta az Elnöki Tanács­nak a kitüntetések adományozá­sáról szóló levelét. Járásunkban a Munka Érdemrend ezüst foko­zatát öten, bronz fokozatát nyol­can kapták. A kitüntetések át­adása után az Internacionáléval zárult a jubileumi ünnepi ülés. Ez év elején átéljük azokat a­­ történelmi jelentőségű esemé­­­­nyeket, amelyek Negyedszázad­­­­dal ezelőtt zajlottak le hazánk­­­­ban. Visszaemlékezünk a 25 év­­ előtti nagy sorsfordulóra, amely­­ véget vetett a mérhetetlen sok szenvedésnek, nélkülözésnek, amelyet a hitlerista érdekekért j reánk kényszerített háborúban vállalnunk kellett. Különöskép­pen a volt katonák emlékeznek a borzalommal vissza azokra az időkre, midőn nem a saját ha­­­­zánk, hanem teljesen idegen ér­dekekért azoknak a németek­nek szövetségeseként kellett har­colni és vállalni a borzalmakat és megaláztatásokat, akik ha­zánkat megszállták és kirabol­ták. A magyar katonák igen je­lentős része — különösen a há­ború utolsó éveiben — jól látta és kereste az alkalmat, a lehető­séget ahhoz, hogy mielőbb át­mehessen a szovjet csapatokhoz, mert értelmetlennek tartották a harcot a németek oldalán. A mi tüzéregységünk 1945 januárjá­ban Budapesten várta az alkal­­­­mat arra, hogy találkozzon a­­ szovjet katonákkal, akikkel az összeköttetésünk már megvolt. Járőrömmel a Majakovszkij és Erzsébet körút sarkán levő Pat­ria kávéház pincéjében húzód­tunk meg, rejtekhelyünket a­­ szovjet katonák már ismerték, így történt, hogy január 17-én, amikor a körúton még erősen folyt a harc, két szovjet katona, egy Katz nevű őrvezető és Bje­­lusov nevű közkatona eljöttek ér­tünk és névről szólítva, közöl­ték velünk, hogy most már ve­lük együtt mehetünk egészen Berlinig. Elláttak élelemmel és cigarettával, majd kihallgatás után másnap reggel a közben foglyul ejtett mintegy kétezer katonával és polgári személlyel együtt a gödöllői fogolytábor­ba szállították. Itt bennünket, tiszteket az NKDV tisztjei egyen­ként kihallgattak, (igen pontos értesüléseik voltak), majd néhány nap múlva az altisztek és köz­katonák jelentős részét, valamint néhány kiválasztott tisztet át­szállítottak Debrecenbe, a Pa­vilon-laktanyában levő gyűjtő­­táborba. Tudtuk, hogy a Debre­cenben székelő Ideiglenes Nem­zetgyűlés és kormány képviselői Moszkvában fegyverszüneti egyezményt írtak alá és a né­meteknek küldött hadüzenet folytán új hadseregre van szük­ség. Türelmetlenül vártuk, hogy mikor kezdődhet meg nálunk is az új hadsereg szervezése, tud­tuk azt is, hogy ennek a magját a Pavilon-laktanyai gyűjtőtá­borban levő hadifoglyok fogják alkotni. A kormányelnök és a honvédelmi miniszter által kibo­­­­csátott toborzási felhívás nem jutott el ugyan hozzánk, de el­jöttek a kormány katonai kép­viselői személyesen és felhívtak bennünket arra, lépjünk be ön­ként az új demokratikus ma­gyar honvédségbe, hogy részt vehessünk a fasizmus leverésé­ben a szovjet katonákkal váll­vetve. A hadifoglyok nagyobb része örömmel jelentkezett. En­gem az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a 6. hadosz­tály tüzérségének megszervezé­sében. A sok elfásult, kifáradt, sok szenvedésen keresztülment katona boldogan jelentkezett és kérte a fegyvert, hogy harcol­hasson az igazi ellenség ellen. A debreceni Pavilon-laktanyá­ban március 4-én már megala­kult a 6. hadoszály, letettük a honvédesküt és tüzéregységün­ket, a 11/11. tüzérosztályt kihe­lyezték Hajdúböszörménybe. Én ott március 15-én százados­sá léptem elő és mint a 4. üteg­nek parancsnoka, készítettem elő egységemet a frontra indu­láshoz, ami április 13-án meg is történt. Ausztriában, Grác mel­lett állomásoztunk, a szovjet katonákkal és az ottani lakos­sággal a legjobb viszony alakult ki. A megalakult 4 hadosztály közül a mienk került ki a front­ra, néhány hét múlva a jászbe­rényi hadosztály is követett ben­nünket, míg a később megala­kult miskolci és szegedi had­osztály az országhatárokon belül tevékenykedett. Kifejezett front­harcokban egységünk már nem vett részt, a németek olyan gyors iramban vonultak vissza, hogy azokat utolérni nem lehe­tett, de az osztrák hegyekben bujkáló SS-csoportok és más német, illetve nyilas csoportok elfogásában tevékenyen részt vettünk és igen sok kémet, di­­verzánst tettünk ártalmatlanná. A lakossággal együtt ünnepel­tük május 1-ét, a munka ünne­pét, valamint május 9-ét, ami­kor napiparancsban hirdettek ki, hogy a németek feltétel nél­kül letették a fegyvert, véget ért a háború. Ezután még két hétig a visszavonuló magyar nyilas­egységek leszerelését végeztük, fegyvereiket és hadifelszerelései­ket elvettük, majd május végén vonultunk vissza. Tüzérosztá­lyunk Bakonyszombathelyen ál­lomásozott, ahol bekapcsolód­tunk a békés munkába azzal a jóleső tudattal, hogy bár az utolsó felvonásban már, de egy­ségünk is részt vett a hazánkat pusztító fasizmus végső leveré­sében, az új Magyarország meg­­teremtéséé­rt vívott harcban. Mindez 25 év előtt történt, és visszatekintve az elmúlt időre, jóleső érzéssel látjuk, hogy ez a hadsereg, melynek megalaku­lásánál szerény személyünkkel részt vettünk, ez idő alatt kite­rebélyesedett és ma már olyan erőt képvisel, amely mindenkor képes lesz arra hogy megvédje eredményeinket, melyet népünk az elmúlt negyedszázad alatt, a háborút követő békés időszak­ban alkotott. Most az események 25 éves évfordulóján, mi, Békés megyeiek, akik az új honvédség megalakulásában részt vettünk és a szovjet hadsereg oldalán harcolva, részt vehettünk a fa­sizmus végső leverésében, úgy érezzük, hogy ezt így kellett ten­ni, és szerény szolgálatainkkal mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a vérzivataros háború után az azt követő békés negyedszá­zad alatt hazánk újraépülhetett és az alkotott eredmények az egész világon megbecsülést hoz­tak hazánknak, a magyar nép­nek. A debreceni 6. hadosztály 11/11. könnyű tábori tüzérosztá­­lyában Békés megyéből hárman voltunk, mindhárman a hadi­fogságból önként jelentkeztünk. Én magam, mint a 4. üteg pa­rancsnoka századosként, Csi­­csely Pál békéscsabai földmű­­vesszövetkezeti igazgató szakasz­vezetőként és Böszörményi László tizedesként (asztalos a BOV orosházi gyáránál) vet­tünk részt az elsőként megala­kult 6. hadosztály munkájában. Dr. Földényi Mihály Az új hadsereg első katonái voltunk Negyedmillió forint nyereséget tervez a háziipari szövetkezet Az idén már leadta rendelé­seit az Orosháza és Környéke Háziipari Szövetkezetnek a ke­reskedelem, így a htsz. legtöbb részlegének kapacitását az­ e­lső fél évre, sőt egyes részlegei mél­t egész évre lekötötték. A szövet­­­­kezet 1970-re tizenhárommillió forint értékű áru termelését irá­­­­nyozta elő. Ebből a legjelentő­­­­sebb négymillió forint érték a varrott­ áru, hárommillió a fa-­­ és játékáru, egymillió 200 ezer­­ forint a kézi között, egymillió forint a kézi csomózású perzsa, ugyanennyi a gyapjú torontáli szőnyegek és szintén egymillió forint a seprűkészítő-részleg termelési terve. A tervezett eredmény 1970-re egymillió 230 ezer forint. A fa- és játékáru­­készítő részleg jelentős megren­­delést kapott a Bogád Mind­szenti Állami Gazdaságtól, a hisz a gazdaság számára 150 ezer tojótyúk elhelyezésére alkalmas tojóbattéria készítését vállalta.

Next