Orosházi Hírlap, 1976. január-március (21. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
Hírek az országból Január 1-től nagyvállalatként működik a kaposvári MEZŐGÉP — népszerű nevén ,,KAPOSGÉP” — Vállalat, amelyhez teljes egészében hozzácsatolták a Zala megyei felsőbagodi MEZŐGÉP Vállalatot, valamint a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár kaposvári gyárát. Kaposvár székhellyel működő új nagyvállalat 3700 dolgozót foglalkoztat és éves termelési értéke megközelíti az egymilliárd forintot. Fő profilja a mezőgazdasági gépgyártás és szolgáltatás, valamint a KGST-integrációban való részvétel. A vállalathoz tartozó üzemében a talajművelés, a rakodás és anyagmozgatás, válogatás gépeit, kiegészítőként növényházat gyártják. A mezőgazdasági üzemek részére végeznek szolgáltatásokat is: technológiai szereléseket, állattartó gépek, berendezések szervizmunkáit látják el. A KGST-integrációban az NDK-beli weimari kombináttal együttműködve burgonya-betakarító és önjáró rakodógépet gyártanak. Pest megyében, Szigetújfalu és Ráckeve között, Asabiny Szvetozár 30 éves gépkocsivezető, szigetcsépi lakos személygépkocsiját nem az út- és a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, áttért a bal oldalra, és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsival. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A személygépkocsi utasai közül Rakovics Zoltán 5 éves lóvéri lakos kórházba szállítás közben halt meg. A másik utast, Rakovics Julianna 10 éves iskolai tanulót súlyos állapotban szállították kórházba. *** Miskolcon, a Lenin Kohászat Művek területén Búzás Béla 44 éves segédmozdonyvezető, helyi lakos felment a villanymozdony tetejére és halálos áramütést szenvedett. A körülmények tisztázására, és a felelősség megállapítására vizsgálat indult. (MTI) tételezi a határozott szerkezetiváltozásokat, hanem az ország egyensúlyi helyzetének javítása is. A belföldi értékesítés 23—25, a szocialista export 40, a tőkés kivitel pedig 60 százalékkal kell, hogy növekedjék öt esztendő alatt. A feladatok növekvő nehézségi foka tehát nem a szokásos mennyiségi, hanem a szokatlan minőségi követelményekben rejlik. S a gazdálkodás bonyolultságát, nehézségi fokát tovább növeli, hogy a termelés mélyreható szerkezeti átalakításához a beruházások igen szűkre szabottak. Nem a tervező szervek szubjektív döntése, hanem az objektív lehetőségek miatt. A beruházások korábbiaknál szerényebb mérvű növekményét jórészt felemészti a távolabbi jövő megalapozása, az 1980-as évtized hazai energia- és nyersanyagbázisának bővítése. Százhalombatta és Tiszapalkonya után nem építhetünk további olajfűtésű erőműveket. A szénás atomerőművek beruházási költsége pedig 3,1-szer nagyobb az olajtüzelésűeknél. Az érc- és ásványbányászat, a vaskohászat fejlesztése szintén sok időt és eszközt igényel, mégsem mondhatunk le róla. Végül is a szerkezeti átalakításokban érdekelt feldolgozóipar fejlesztésére alig jut több beruházás, mint a IV. ötéves terv időszakában. Az igények rangsorolása, a beruházások hatékonyságának fokozása sokat segíthet: növelheti az egységnyi hozamot, csökkentheti a megtérülési időt. De mindenképpen szükség lesz a meglevő korszerű állóeszközök jobb kihasználására is. ILYEN helyzetben különösen nagyra értékelhetjük, hogy a lakásépítésre fordítható központi eszközök és támogatások nem csökkennek, sőt növekednek 1976—1980-ban. S a lakosság életszínvonala is tovább emelkedik. Igaz, 1976—77-ben viszonylag szolid mértékben, de a következő években, ha jobb és hatékonyabb, szervezettebb és fegyelmezetteb munkával megalapozzuk a már elért szintet, gyorsulhat a tempó. A jobb élet alapja a jobb munka. Sokszor elmondtuk ezt már. Most mégis némileg előre szaladtunk, persze nem a munkában, hanem az életvitelben. Nem annyira az eredeti tervekhez, hanem inkább a világgazdasági változások által felfokozott követelményekhez, a korlátozottabb lehetőségekhez képest. A következő öt esztendő a felzárkózás időszaka. S nem számíthatunk a világgazdasági változások számunkra az eddigieknél lényegesen kedvezőbb irányzataira, csak saját munkánkra. Igaz, a tőkés világpiacon a cserearányok néhány százalékos javulására számítunk. De a KGST- országok nyersanyag- és energiaárai évről évre emelkednek majd, fokozatosan közelítve a reális világpiaci szinthez. A világgazdasági változások anyagi következményeit szocialista államunk egyre kevésbé vállalhatja magára. A közteherviselés jegyében 1976-tól a bérterhek emelése, a devizaszorzók módosítása révén átlagosan 30 35 százalékkal csökken a vállalatok nyeresége. De okkal remélhető, hogy a szigorú feltételrendszer nagyobb erőfeszítésre, több kezdeményezésre, hatékony munkára készteti a vállalatokat, s belső tartalékaik mozgósításával viszonylag gyorsan felzárkóznak az új követelményekhez és a nyereségben is utolérik a korábbi színvonalat. A GERGELY-naptár 1976-ban korrigálja az előző három esztendő késéseit. A népgazdaság naptárában nem órák, vagy napok, hanem sok milliárdos túlköltekezés jelzi az utóbbi évek „késéseit”. Mégis az idő a legnagyobb érték, ami ha elmúlik, nem lehet pótolni. Igazítsák hát most össze az órákat a népgazdaságéval minden vállalatnál, szövetkezetnél, gazdálkodó egységnél. 1976-ot írunk! Új ötéves tervidőszak kezdődött, s a nagy feladatok egységes értelmezéséhez van törvényben foglalt ötéves tervünk és módosított szabályozó rendszer. Legyen a cselekvésnek mindenütt helyileg is világos vezérfonala, távlata, olyan ötéves terve, amely képes a napi munka, a gazdálkodás, a fejlesztés, a vezetés eddigi menetirányát, ha kell érdemben módosítani. Olyan terve, amely összegzi az egész kollektíva tapasztalatait, kezdeményezéseit, tenniakarását. Hogy milliók együttes, összehangolt cselekvésével, közelebb kerüljünk népünk nagy és lelkesítő céljához, a fejlett szocialista társadalom felépítéséhez. Kovács József Munkáscsaládok Karácsony másodnapján Szabóéknál, az új lakásban Milyen a sorsa, hogyan él egy munkáscsalád — tagjai miként vélekednek a munkáról, jelen gondjairól, saját és gyermekeik jövőjéről, dolgos életükről? Előzmények Fehér és kerek arca van most a világnak, foszlós, pehelykönnyű, mint a frissen sült ünnepi kalács. Csend honol az üres műhelyekben. Ásít a szürke vas, pihen az esztergagép, a zengő kalapács. Alszik a hegesztőpisztoly, a hétkónapok kérges tengerében elbújt a munka. A munkás meg otthon ül, családja körében, homlokán a ráncok kisimulnak. A fenyőfán csillagszórót gyújt, tányérjába forró húsleves kerül, gyermekeivel a jövőről beszél ... S felidézi a múltat is, mert hozzátartozik az életéhez, enélkül a jelen sem érthető igazán. Megyek a lakótelep kockaházai között, a hó meg-megnyikordul a talpam alatt s Szabó Sándorra és családjára gondolok. Az a szürke, esős nap jut az eszembe, amikor Bodor Sándorral, a Forgácsoló Szerszámipari Vállalat békéscsabai forgácsoló szerszámgyárának szb-titkárjival meglátogattuk őket Békésen. A mezőberényi aszfalttól néhány száz méterre állt a tanya, a körgáton innen, szemben a volt cigányteleppel. Még élénken él bennem a látvány: a piciny szoba, a még kisebb konyha, ahol a két szülő és a négy gyerek élt évek óta. Néztem a vizes, hámló tálakat, a szögre akasztott petróleumlámpán a kormos Üveget, a bepárásodott konyhaajtó üvegén át a gangon a kifeszített kötélen himbálódzó fehérneműket. Az asszony gömbölyűdé hasára tette a kezét, mint aki kincset rejteget és csak ennyit mondott: „Most látják, ez a mi otthonunk ”. Emlékszem a szakszervezeti titkár szavaira is: „Sándor sohasem beszélt a nehéz helyzetéről. Tavaly baleset érte, egy láda a lábára esett, amikor meglátogattuk, akkor tudtuk meg, hogy milyen körülmények között él a családjával. Ekkor határoztuk el, segítünk rajtuk.” És most itt vannak Békéscsabán, a József Attila-lakótelepen, az L 20-as épület egyik földszinti kétszobás lakásában. Két napja költöztek be, s én kíváncsi vagyok, vajon eljutott-e már a tudatukig, hogy mi történt velük, hogyan viselik el a boldogságot? Csend van. Valahol lágy zene szól: a rádióban a h-moll misét játsszák... Homályban Apu: „Először csak állt és nézett a feleségem, amikor megmutattam neki a lakást: nézd itt fogunk lakni. Bólogatott, nem talált szavakat. Bevallom én is meghatódtam és hirtelen mégegyszer átéltem eddigi sorsomat. Mezőhegyesen születtem harminckilenc évvel ezelőtt. Az apám cselédem tier volt. Az anyám hét gyereket hozott a világra, én voltam a legfiatalabb. Már 12 éves koromban dolgoznom kellett. A felszabadulás után nyolc hold földet kaptunk, azon gazdálkodtunk. Aztán 1953-ban elmentem az állami gazdaságba kanásznak. Nagyon szerettem a jószágokkal bánni, mégis hosszú éveken át gyalogmunkás voltam. Nekem mindig a munka nehezebbik vége jutott. De nem is bánom, hiszen szeretek dolgozni. Csak egy dolog izgat: az emberekkel szemben kisebbségi érzésem van. Úgy érzem, mintha lenéznének. Tudom, hogy nem így van, mégis elővesz olykor. Pedig segítettek Telekgerendáson, az állami gazdaságban is, ahova 1963-ban költöztünk. Kilenc évig borjúnevelő voltam, a végén meg sertésgondozó. Egy istállóból átalakított tanyán laktunk, ahol még nappal is állandó félhomály volt. Még csak azt sem mondhatom, hogy rosszul éltünk. Megkerestem havonta a 2600—2300 forintot, a feleségem pedig jószágot nevelt.” Anyu: „Sokat gondolkodom mostanában. Jók az emberek, csak eddig nem figyeltünk rájuk. Néha szégyellem is magam miatta. Igaz, túlságosan is lefoglalt bennünket a saját, nehéz sorsunk, ötvenhétben, amikor összeházasodtunk, alig volt valamink. A férjem bátyjának a portájára építettünk egy kis házat, ott húztuk meg magunkat. Én sajnos hamarosan megbetegedtem, nem tudok most sem dolgozni. És jöttek a gyermekeim. Először Mária, őt Julika követte 62-ben, két évre rá Sanyi, hetvenben pedig Jancsika született. Az ötödik gyereket az orvos tanácsára vállaltuk, hátha meghozza nekem is a régen várt egészséget.”’ Mária: „Szerettem iskolába járni, jól is tanultam. Mégse fejeztem be az általános iskolát. Tizennégy éves koromban elmentem a csabai téglagyárba cserepet préselni. Rettenetesen nehéz munka, de muszáj volt dolgozni, segíteni a szüleimen. Igen, most is ott dolgozom, a férjemmel együtt. Egyébként Békésen lakunk albérletben, amiért 500 forintot fizetünk havonta.” Fényben Apu: „Hetvenkettő őszén eladtam a nyolc hízót, ekkor vettem meg azt a békési tanyát, 20 ezerért. Sivár lakás volt, de legalább közelebb kerültünk a városhoz A forgácsolóba 1973 januárjában kerültem, anyagmozgatónak. Kilenc forintos órabérrel kezdtem, s ma már 12-őt fizetnek óránként. Minden évben kapok karácsonyra 600—700 forint gyorssegélyt. A legszebb ajándék természetesen ez a lakás. Először nagyon féltem tőle, hogyan tudom én kifizetni azt a rengeteg pénzt? A munkatársaim biztattak, segít a vállalat és az állam is. Igazuk lett. A 302 ezer forintból 170 ezret elengedtek. Még a „beugró” több mint 13 ezer forintot is a csabai Városi Tanács fizette be. A vállalat pedig 26 ezer forint kamatmentes kölcsönt adott. A havi részletünk összesen 447 forint lesz. Persze hátra van még a bútorvásárlás, és élni is kell valamiből. A családi pótlékkal együtt összejön úgy 3,5 ezer forint havonta. Úgy gondoltam, hogy szabad időmben nem horgászni járok, hanem alkalmi munkát vállalok.” Julika: „Nagyon várlak már testvérke. Azt mondták az orvosok Anyunak, hogy mire tavasz lesz, március, a világon leszel már te is. Nekem ez az első igazi karácsonyom, pedig 13 éves vagyok örülni? Nem jó, kevés ez a szó, nem mond el abból semmit, amit érzek. Képzeld el: tegnap este kinyitottuk a nagy ablakot, körülöttem vibráltak a lámpák, az ablakok mögött elhúztak egy-egy függönyt, s piros kockák gyúltak a házak homlokán. Ujjongani, visítani szerettem volna, mert égett az a fény, én meg rád gondoltam. Mesélek majd neked ezekről a napokról. Akkor már felmelegszik a föld, a napsugarak elbújnak a fák levelei mögé. Elmondom neked azt is, amikor benyitottam a fürdőszobába, hogyan bámultam a fehér csempét, a kádat, a fényes csapokat. Én még nem láttam ilyet soha, életemben. A régi házunkról nem szólok semmit, te úgysem értenéd. Inkább megtanítalak játszani. Házat építünk majd, olyat, amilyenben mi lakunk most, emeleteset. Veszek neked , játékot is, szép nagy babát, vagy inkább tűzoltóautót akarsz? . Gyere, nagyon várlak emberke.” Szabó Sándor kikísér a kapuig. A család az ablakból ismerkedik a tájjal, a környezettel. Valóban, innen más a világ... Seres Sándor Jancsika, Apu, Anyu, Julika és Sanyi Julika levelet ír volt osztálytársainak A régi tanya Fotó: Szekeres