Orosházi Hírlap, 1976. január-március (21. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
Eszmecsere a szocialista életmódról December közepén közel száz alkotóművész, művészetpedagógus, tömegkommunikációs szakember, szakszervezeti tisztségviselő, szocialista brigádvezető vett részt a Fészek Művészklubban a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és az MSZMP budapesti bizottsága oktatási igazgatósága esztétikai tanszéke nyílt vitasorozatának újabb eszmecseréjén, melynek tárgya ez alkalommal a szocialista életmód volt. Ez a félnapos, eleven párbeszéd időben szinte egybeesett az életmódról és erkölcsről Moszkvában tartott nemzetközi konferenciával. Fontos dolog ezt számon tartanunk, mivel jelzi: a magyar alkotóművészeket és mozgalmi aktivistákat ugyanazok az elméleti és gyakorlati kérdések foglalkoztatják, mint a többi szocialista országban tevékenykedő kollegáikat. A tanácskozáson ez alkalommal is a téma körülírása, tartalmának meghatározása volt az első szakasz. Abban mind a korreferálók, mind a vitázók megegyeztek, hogy az életmód a nemzetközi ideológiai osztályharc igen fontos frontszakasza, továbbá abban is, hogy a tudatosság előtérbe kerülése idején, a fejlett szocialista társadalom építése során, szükséges a szocialista életmód normáinak tisztázása, hatékony terjesztése érdekében az elemző, széles körű összefüggéseket feltáró tevékenység. A hogyan él az ember a rendelkezésére álló objektív és szubjektív feltételekkel (táplálkozás, lakás szabad idő stb.) rendkívül fontos probléma. Ugyanilyen ■ alkotó eleme az életmód kategóriának az ember tevékenysége a munkában, a köz- és magánéletben, úgyszintén nem mellékesek az életmód alakulásában az egyénnek a világgal, önmaga tevékenységével kapcsolatos nézetei, eszméi, tehát a világnézete. A kategória körülhatárolása után Köpeczi Béla akadémikus érdekes és vitát kiváltó gondolatmenetet fejtett ki a társadalomban élő általános normarendszerről, melyben a régi és az új, a tudatos és a kevésbé tudatos egymás mellett él. Ebben a köznapi tudatban melyek a szocialista elemek? A társadalmi egyenlőség, a társadalmi igazságosság, az igény a társadalom dolgaiban való részvételre, a biztonságérzet, a létbiztonság, a tudatos életre törekvés, a tudatos világnézet formálása. A köznapi tudatban elevenen él a múlt, a maga intellektuális és emocionális elemeivel, olykor századok óta , begyökeredzett cselekvési formákkal, így hozta fel példának Köpeczi Béla a dzsentrizmus mai továbbélését, a „pesti linkség”-gel jellemzett, szociológiailag feltáratlan, de az irodalomból jól ismert (Tersánszky, Lengyel József) magatartásformát. Az életmód téma kimeríthetetlen volta e vita izgalmas órái alatt is bizonyossá vált. Hiszen szóba került — csak jelzésként sorolom fel — az az életmód és a gazdaság kapcsolata, a munka szerepe, a szocialista demokratizmus helyzete itt és ma, a humánus életmód kialakult értékeinek átmentése a mába, az őszinte emberi kapcsolat szükségessége .. . Ide kívánkozik Hermann István emlékezetes megjegyzése is: az ilyen tudatos fejlődés folyamán, amilyen ma jellemző a magyar társadalomra, merjen a művészet nagyon őszintén, iróniával is szembenézni önmagunk dolgaival. További, valósággal újabb eszmecseréket igénylő kérdésként vetődtek fel a következők: a munkásmozgalom értékes humanista hagyományai, a munka döntő szerepe az emberi kapcsolatok erősödésében, mint állítja az embert naponta döntő választások elé az élet, miért nő a borravaló, a baksis szerepe, miért lett több a látszat... És Szécsényi Ferencnek filmalkotása bemutatásával (Csak egy bő betű) mondott felszólalása új tápot adott a vitának: a szocialista fejlődés teremtette mai jólét az okozója-e a tudati torzulásoknak? Hermann István és Ancsel Éva jelentékeny, gondolatébresztő alkotásnak minősítették a filmet, ugyanakkor egymással vitázva formálták meg az eszmecsere végösszegezését elősegítő konklúziójukat. Az eszmecserét Fukász György, a filozófiai tudományok doktora vezette, vitaindítót tartott Köpeczi Béla akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese, Hermann István, a filozófiai tudományok doktora, Ancsel Éva kandidátus és Búza Márton, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének igazgatója. Varga Imre BUJDOSÓ IMRE LINCI i kukoricatörés Kútnál Barátomnak Oláh Éva Láttátok-e már úgy a tengert, hogy mankóvégen jött a hullám, vagy örvendezni karcsú lányt a haja hulltán, elővettél-e titkon tükröt halottaságyon Nézlek, mint madár tollat néz a macskalábnyom. Nem egy barátom volt, ki elment parasztnak, úrnak, drótostótnak, vagy magánzárkát barkácsolt a — hogy lesz holnap! — s találtak helyet mind a lányok a hűtveságyon, és névjegyként fehér papírt hord mind a három. Egyik doronggal vár a sarkon, (az is lehet, hogy önmagára) zálogba csapta mindenét a társ, s a pálya szentélyiből üzenget kurta újsághasábon, s ő hajszálain méreget: öljön, vagy szánjon ... — Tavasza nem volt, furcsa létét antik átok küldte a földre: hátratett kézzel élt, míg élt, s most fű fölötte. Almavirág lett tenyeréből az almaágon, későn, már úgysem érti meg, hagyom, hogy fájjon. Érkeztek, mentek, itt maradtak, időben, térben állt a vásár. Tűnődhetek ki száll le még az állomásnál. Eladtad magad a nagy semmi hiúság áron, félig kész tallérral fizetsz talmi tanyádon. Pedig, ha kínnal szültelek meg nem kínból, halálból születtél, s ha félted ifjú életed miért temetnél! Liánból fonom ujjaidra simogatásom, S veszítsd el százszor arcod, lásd, újra kínálom. A FELMÉRŐ Pintér Tamás novellája A Felmérő szombat reggel kezdte meg a munkáját a XII. D. 4-es lépcsőházban , az előzetes értesítésben jelzett napon. Amikor délután a VII. emelet 53-ba becsöngetett, a lakó már várta. Ezt a nagyobbik szoba asztalára készített konyak és sajtos keksz is mutatta. A Felmérő kirakta színes golyóstollait, szétteregette a kérdőíveket és elkezdte a felmérést. — Szóval, Boldog Bódog. Stimmel? — így hívnak. — Géhával vagy simán? — Ahogy a személyiben van, csak gével. — Tehát, mint fonetikusan. — Hogy tetszik mondani? — Eredeti név, meg kell adni. A két végződés összecseng, mint a tiszta rím. — Ez eddig még valahogy nem jutott eszembe. — Talán nem a legszerencsésebb. Mivelhogy azonosak a magánhangzók. — Én már megszoktam. negyven éve hordom. — Aha. Mint látom, Boldog úr az oroszlán jegyében született. — Lehetségesnek éppen lehetséges. — Ez faktum. — És izé... milyen szempontból jöhet ez számításba? — Ó, semmi. Bolond dolog: egyesek szerint az oroszlán jegyében született emberek erőszakosak és antiszociálisak. Persze, az asztrológia tézisei nem feltétlenül helytállóak, de azért lehet bennük valami... Bo bo töltött a konyakból és a Felmérő elé rakta a kekszes tányért. — Maga nem iszik. Boldog úr? — Nem szoktam. Valahogy így alakult. — Bezony. Magyar konyakot nem is érdemes. — Meglehet. Nem vagyok a dologban jártas. Ért engem . .. — Na, jobb helyre is lehet tenni a pénzt. Pláne ott, ahol kevés van . . Hát akkor csirip! Az új lakásra! — Köszönöm. — Mindnyájuk egészségére! — Ez igazán szép öntől. Nagyon köszönöm. — Hatan, két szobában. Ezt nevezem! Nincs szebb, mint a családi összetartás. — Kicsit szűkös a lakás. De eddig ez se volt. örültünk, amikor hozzájutottunk. — Bezony. Nagy öröm. — Tíz évig vártunk. — Szép teljesítmény. — Elmúlt. Most már minden rendben van. Nem is akartuk elhinni. — Mit? — A lakást. Szóval, azt, hogy megvan a kiutalás. — Ha egy csomó pénzbe kerül is, de megéri. Ez szent. — Hitelbe van. — Nagy előny. Bár én a magam részéről viszolygok mindenféle hiteltől. Rátelepszik az emberre, nyomasztja, megalázza. Már az én nézetem szerint, ha megengedi. Nyilván beteges valami ez nálam. Úgy vagyok, hogy sose tudhatni előre, mi történik, mi adja elő magát. Mondjuk, megbetegszem. Mondjuk leszázalékolnak. Vagy beüt a famíliában egy haláleset. A feleségemé, mondjuk .. . Máris fuccs az egésznek. Mert nincs könyörület: a részletet fizetni kell. Bizony. De erre nem szabad gondolni. — Ez már igaz. Nem jó az ördögöt a falra festeni. Mindig muszály bízni az embernek. — Ez már beszéd. A bizakodás a boldogság alapja. Úgy is, mint a bódogságé. Érti... Ez nem valami szójáték. A kettő ugyanazt jelenti. Csakhogy a bódog régies. — Nahát, ezt én nem is tudtam. — Pardon. De ha már itt tartunk, véleményem szerint a Bálint, a Dávid, az András vagy teszem azt, a László harmonikusabb lett volna. Boldog Bálint — ez egészen kifogástalanul hangzik, nem igaz? — Nekem az apám is Bódog volt. Tőle örököltem. — És most hol vannak? — Kik? — A kedves szülei. — Ez is a kérdések közé tartozik? — Usque. Már úgy értem, hogy leginkább mivel töltik az idejüket? — A papa meg a mama a gyerekekkel sétálnak. A feleségemnek meg van egy másodállása. Nekem is lenne dolgom, csak azért tartózkodok a lakásban, mert jönni tetszett. Piát ez van leginkább. — Színház? Mozi? Képtár? Egyéb? — Nem mondhatnám. — Bizonyos fokig természetes. — Így valahogy. Olyanformán gondolom, hogy lassacskán majd egyenesbe jövünk... Szóval, akarok venni egy tévét. — Kérem, az én megbízatásom aligha jogosít fel arra, hogy bármilyen tanácsot adjak. Nekem a műsor speciei nem tetszik. — Azért az már mégis valami. Már a helyét is kinéztem. Jól elférne itt. Van neki hely. Az öregek is szeretnék. Meg a gyerekek. — Micsodát? — Hogy legyen tévé. Mégiscsak bejön a nagyvilág. — Minden tiszteletem az idős embereké. Én aztán megértem, az ön álláspontját. — Hát szó se róla. — Még akkor is tisztelni kell őket, ha olyanok, amilyenek, önzők és mogorvák leginkább. Bezony. Örökösen duzzognak, rakosgatnak, pepecselnek. Kész pokollá teszik a többiek életét. — Lekopogom, itt egészen másként festenek a dolgok. — Az szerencse. Igazán szerencse. Mindjárt gondoltam. Ezt, ugye, megérzi az ember. Bezzeg más helyeken! Mert ahogy én informálva vagyok ... Mondom, nekem általában egészen más tapasztalataim vannak. Sok mindent megtudok, ahogy a lakásokat járom. Többet is megtudok, mint szeretnék. A legtöbb helyen baj van velük. A természetük teszi. Túlságosan lefoglalják őket a saját kis gondolataik. Az emlékeiken ragadnak, a betegségükkel foglalkoznak meg ilyesmi. Bobo rövid tépelődés után a saját poharába is töltött a konyakból. Az első korty után heves köhögőroham fogta el, de azért végül is fenékig kiitta az egészet. A Felmérő egy bögre vizet hozott a konyhából. — Tudja, Boldog úr, jó, jeges szódavíz lenne az igazi. — El tudom képzelni. — Így jár az ember ezzel a kommersz konyakkal. Vagy köhögésre ingerli, vagy feljön az orrába. A torkát mindenképpen megcsavarja ... Azért megteszi ez is, nem mondom. Megteszi, ha más nincs éppen kéznél. De ha választani lehet, akkor inkább lemondok az effélékről. Szeretem a delikatesz dolgokat. — Ami jó, az jó. — A negyediken, képzelje, ginnel kínáltak. Gordon ginnel. Mintha tudták volna, hogy az a kedvencem. Ivott már Gordon gint? Én otthon is leginkább azt szoktam inni. Kertes házban lakom, tudja, van egy jókora teraszom, odakészítem az üveget, a szódát, a citromot, a jeget, szóval, ami kell, és aztán szép csendesen, szordinósan iszogatok. Nem ám úgy, hogy mindent bele. És nem kell a szomszédok pofáját néznem, csak fákat látok, virágoskertet meg bokrokat. Egészen más, mint egy városi falanszterben. — Nem is jó az a vad ivászat. Az, sehol se jó. — Ebben egyetértünk, Boldog úr. Általában, azt hiszem, ön nagyon egészségesen, józanul gondolkozik. Megérdemelné, hogy sínre kerüljön az élete. Boldog úr. Szívből kívánom. — Köszönöm. Alakulgat. — Idővel, majd ha ezt itt megunja, bizonyára összevág a családnak egy tágas lakást. Ahogy nézem, képes arra, hogy egy rendes lakást összevágjon. Mert az a fajta, aki a gyerekeire is gondol. Igazam van? ! — Nagyon is. — Bár ezek a házak papír szerint csak ötven évre épültek, de ki a fene hiszi el, hogy csak addig fogják bírni. — Ötven évet tetszett mondani? — Bezony. De hol van az még ... — Szó se róla. Ámbár elég gyorsan múlik az idő. Veszettül gyorsan. — Bezony. Élni kell, amíg lehet. A Felmérő befejezte a felmérést, elrakta színes golyóstollait és gondosan összehajtogatta a kérdőíveket. Felállt az asztaltól. — Sajnálom, Boldog úr, hogy tovább kell mennem. Igazán kellemesen éreztem itt magam. Sok szerencsét, Boldog úr. — Hálásan köszönöm. Hasonlókat kívánok. Bobo bezárta az előszobaajtót, ivott egy kortyot és az ablaknál állva sokáig gyönyörködött a lakótelep szép, galambszürke házaiban.