Ország-Világ, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-04-13 / 15. szám
áború BŰTLEN FODŐLÖVÉS Oreste Pinto egypillanatra megkapaszkodott a szék karfájában. Mia Zeist és Margaretha Delden állandó megfigyelés alatt állnak, mint a náci Aibwehr, a kémelhárító nagyfizetésű ügynökei! A fészek üres volt... Az alezredes az udvarias társalgás szabályait megsértve, elviharzott a kastélyból, s azonnal felhívta Antwerpenben a kémelhárító osztályt. Az egykori tangeri ügynök néhány perc alatt előkerítette Zettst és Delden címét. Pinto néhány rendőr kíséretében lóhalálában Mia Zeist lakására sietett. A fészek üres volt. Mia Zeist kereket oldott, s mint később megtudtuk , Bécsben vészelte át a veszélyes hónapokat. Aásik kémnő-prostituált, Margaretha Delden lakása elé érve hiába csöngettek. Betörték az ajtót, de a leány az ágyon feküdt, a gyorsan ölő méreg bevégezte munkáját. A »Lindemans-ügy« két koronatanúját törölni kellett a listáról. Pinto azonban nyomon maradt. Egész éjjel járta a brrüsszeli kávéházakat, lebujokat, s itt is, ott is sikerült szereznie egy kis hírtörmeléket, ami elősegítette az összkép kialakulását. Fény derült arra, hogy amikor fiatalabb bátyját elfogták, Lindemans már teljesen eladósodott Nagy népszerűsége ellenére is szorongatták a hitelező kereskedők, s azzal fenyegették, hogy leleplezik tékozló életmódját, ha nem fizet. Pinto azt is kiderítette, hogy Veronika, a kabarétáncosnő, akit a fiúval együtt fogtak el, King Kong gyermekkori szerelme volt, s a föésőbbiekben is kapcsolatot tartott fenn vele. Nos, a fiút és Veronikát szabadon bocsátották a fasiszták, a hajuk szála sem görbült meg, még a körmüket sem téptékki, ami pedig a német kémelhárítónál úgyszólván "bemutatkozási ceremóniának számított. Pinto azt is megtudta, hogy King Kong a két rejtélyes szabadonbocsátás után alighanem nagy összeg birtokába jutott, mert kifizette adósságait és még tékozlóbban élt. Rajtaütései is egyre merészebbek lettek, s egyre súlyosabb áldozatokat követeltek. A csatározások alkalmával tucatjával hullottak el társai, míg King Kong, fogai között rohamkéssel, egyik kezében a Luger-pisztolylyal, másik kezében géppisztollyal rohamozott és nem fogták a golyók. A csatározások után mellét döngetve ordította, hogy kézre keríti majd az árulót és szétroppantja akár a tetvet. Az áruló azonban mindvégig nem került kézre, s tragikus módon mindig akadtak hazafiak, akik King Kong, a nagy hős oldalán szívesen mentek akár a biztos halálba is. Egy megmagyarázhatatlan pont King Kongot minden esetleges rágalommal szemben nemcsak népszerűsége és bátorsága védte, hanem az a cáfolhatatlan tény is, hogy egy akció során tüdőlövést kapott és a fasiszták fogságába került. Igen, ez megmagyarázhatatlan pont a különben eléggé világos történetben. Aligha valószínű, hogy Wilhelm Straubh, a Hollandiában működő náci kémszolgálat főnöke ilyen kockázatnak tette volna ki egyik legértékesebb ügynökét. Hacsak ő és Oreste Pinto alezredesnek egy fantasztikus dolog jut az eszébe: Az előbb Antwerpenbe kellett telefonálnia, hogy megtudja két Brüsszelben működő német kém lakcímét. A címet tudta a szövetségesek antwerpeni főhadiszállásának kémelhárító osztálya, de ezt az információt nem közölte a velük együtt harcoló hollandok Brüsszelben működő kémelhárító osztályával. Nem közölte, mert szövetség ide a szövetség oda, a kémelhárítók nem osztják meg szívesen egymással az értesüléseket, mert hátha azt a másik jobban tudja értékesíteni, s akkor oda a hírnév. És — és hátha hasonló vetélkedés folyik a fasiszta hírszerzés három különböző csoportja, a Gestapo, az Abwehr, azaz a kémelhárító, valamint a Sicherheitsdienst, a katonai rendőrség között? Hátha Lindemans az Abwehr ügynöke volt, hiszenkét barátnője is annak dolgozott, s az Abwehr nem közölte ezt a Gestapoval és a Sieherheitsdiensttel? Ez utóbbiak azt hitték róla, hogy valóban az ellenállási mozgalom egyik vezetője, megsebesítették foglyul ejtették, s csak akkor tudták meg, hogy nem ellenség, hanem értékes szövetséges? Ha ez így van, akkor Lindemans számára megfizethetetlen előny a tüdőlövés, a legcsodálatosabb alibi, ami csak létezhet! Oreste Pinto úgy vélekedett, hogy ennyi bizonyíték már elegendő egy alapos kihallgatáshoz. Mivel azonban Lindemansnak igen magasrangú pártfogói voltak, nem akarta előre felfedni a kártyáit, tehát a holland főparancsnokság útján üzenetet küldött King Kongnak: másnap délelőtt tizenegy órakor várja a brüszszeli Palace Hotel halljában. MlAKÍAI GYÖRGY (Folytatása következik) ... az »alsóbbrendű Wehrmacht-katonák, akiket nem értesítettek a kiürítésről, a brüsszeli külvárosban foglyul estek és tarkóra tett kézzel kell nézniük a begördülő brit tankokat A német fasiszták nemcsak kémeket hagytak Brüszszelben, hanem terrorista osztagokat is, amelyek az ablakokból lövöldöztek a város felszabadulását ünneplő tömegekre. Képünkön egy brüsszeli taxisofőr, aki a várost úgy ismeri, mint a tenyerét, beszáll az egyik tankba és a biztonságos utcákon át vezeti a tankoszlopot itta Éjjel a kórteremben A kórteremben eloltották a villanyt. Csak egy kékfényű kis körte virrasztott a szárnyas ajtó felett. Az új beteg nem tudott elaludni. Szomszédját figyelte — ő sem aludt, indult a halk beszélgetés. — Majd kivizsgálják — nyugtatta a régi beteg. — Egy-kettőre rendbehozzák. — Az utóbbi időben már nem tudtam mozogni a létrával, annyira sajgóit az oldalam — panaszolta az új beteg. — A múlt héten most épült házban dolgoztam. Az emeleti szobákat festettem, amikor belémhasított a fájdalom. Lesegítettek a létráról, a hét végéig otthon feküdtem, aztán beutaltak ide. — Családos? — Holnap lesz a tízéves házassági évfordulónk. Kilenc éves kislányunk van. — Bocsásson meg, a bemutatkozásnál nem értettem jól a nevét. Az új beteg mondja. Az öreg beteg végigsimít ősz haján, felkönyököl, ízlelgeti, ismételgeti a nevet, mint aki emlékezik. Az új beteg szülővárosáról beszél, ahol szakmáját kitanulta. Az öreg egyre jobban, jobban felélénkül, aztán hirtelen mozdulattal háta alá gyűri a kis párnát, előrehajol az ágy szélére, keserű, beteges arcát most szelíd vonás lágyítja. • — Én is ott kezdtem — mondja halkan. Az új betegnek csillan a szeme. — A Kavics utcában laktunk — lelkesedik. — Nem messze a csirkepiactól ... a huszonnégyben, a kéményseprőmester háza mellett. Bizonyára emlékszik rá. Abban az utcában volt az egyetlen emeletes ház. No, mi meg közvetlen mellette. A régi beteg homloka bepárásodott. Az éjjeli szekrény fiókjából zsebkendőt húz elő, törli a verejtéket. — Rosszul van? — ijedezik az új beteg. — Nem, dehogy ... Vannak testvérei? — Egyetlen gyerek voltam. Apám eltűnt az első világháborúban, az Isonzó mellett, Olaszországban. Hiába leveleztünk, kerestettük a Vöröskereszt útján. Tudja, hogy volt akkor .. . Ki törődött egy eltűnttel? .. . ... És beszélt. Halkan, csemieten, a kis városról, tanoncéveiről. Nem álmosodon, örült, hogy az öreget minden érdekli, ami szülővárosával kapcsolatos. Beszélt a városka új lakónegyedéről, az autóbuszjáratról, a Kavics utcai ipartelepről. Ebben az évben is ott járt. Rendbehozatta édesanyja sírját. Az öreg szótlanul hallgatta. Emlékezetében már a régi Kavics utcában járt, a haronnégyben, a kéményseprőmester emeletes háza mellett, ahol, mint ifjú költő és kezdő újságíró albérletben lakott. A háború dühöngött, a városkában mind több fiatalasszony öltött gyászruhát, ő is szorongva várta, hogy sor alá kerül. Versei csak néha jelentek meg. Legtöbbje senvedélyes tiltakozás volt a vérontás ellen háziasszonyának olvasta fel a fiókjában maradt verseket. Az asszony szívesen hallgatta. Alig egy éve ment férjhez. Leste a híreket, férje háborús-piros levelezőlapjait az olasz hanerról. Rövidesen értesítést kapott az asszony férje eltűnt az isonzói csatában. Most már megkönynyezte a verseket. Mind a ketten fiatalok voltak, dühösen keserűek. Talán ez a »mindenmindegy« háborús nihil hangulat, talán a forró, tikkasztó nyári esték bolondították meg, boronálták össze őket idő előtt. »Soha, soha ne tudja meg a fiú, hogy nem ő, hanem te vagy az apja« — ezzel búcsúzott az asszony, amikor őt is besorozták. Hadifogságba került. A háború után Olaszországban maradt. Vonzotta az antik világ. Megtanult olaszul. Bújta a könyvtárakat, érdekes tanulmányokat irt az ókor szobrászairól. Nem nősült meg — az első, mély, ifjúkori érzés ízét, első verseinek lelkes olvasóját, nem pótolták az induló szerelmek. Mindegyikben őt kereste ... az elsőt. Egy éve van itthon. Sokat betegeskedik. Érdeklődésére már tavaly értesítették, hogy az asszony meghalt. ... Az új beteg már a családjáról beszél. Feleségéről, kislányáról, akinek születésnapjára megnagyobbították az eltűnt nagyapa képét .. . . . . Az öregnek fülébe csengtek a kérő szavak: »Soha, soha ne tudja meg A gyenge kék fényben nem vette észre az új beteg, hogy a mozdulatlanul figyelő öregnek szeméből könnycseppek peregnek. Könnyein keresztül, szótlanul vizsgálgatta fia arcát. Az ügyeletes orvos lépett be a kórterembe. Az öreg fellélegzett. Kimerülten dőlt vissza párnáira. Az orvos hozzájuk lépett. — Aludjanak! Az éjszakai beszélgetés kimeríti magukat. Amikor az orvos kiment, az új beteg átsúgta: — Nagyon örülök magának, kedves bátyám... — Én is ... Próbáljunk aludni. Jóéjt. — Jóéjt . . . FELKAI FERENC 13