Ország-Világ, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1964-09-02 / 36. szám

futottak a rádiókban, TV-kben és lemezboltokban, a művész úgy vélte, hogy személyes nép­szerűsége azért esett, mert a film forgatása miatt korlátoznia kellett személyes fellépéseit. Ezzel érvelt a stúdió vezetői­nek is, amikor a Gallup-jelen­­tést orra elé rakták, de érveit nem fogadták el. A felvételeket leállították. Armstrong reklámfőnöke, egy ravasz, öreg róka, ekkor azt ja­vasolta, szervezzenek nyilvános szabadtéri koncertet, a világ leg­nagyobb szabadtéri színpadán, a Hollywood Concert Bowlban, amelynek nézőterére kereken 25 000 ember fér be. Meg is kezdődtek a szervezés munkálatai. A felvételek köz­ben szüneteltek. A producer és a filmgyár vezetői Armstrong népszerűségének növekedésére vártak. De a jelek egyre aggasztóbbak­­nak bizonyultak. Louis Arm­strong, ekkoriban már mérsékel­ten bukott embernek számított Hollywoodban. (ma már teljesen az!) Két nappal az előadás meg­hirdetett időpontja előtt, még csak összesen 154 darab jegyet sikerült eladni a hatalmas ne­gyedszázezres nézőtérre! A Gal­lup Intézet különleges előzetes vizsgálata, amelyet Louis Arm­strong kérésére rendeztek meg (csak a vizsgálat maga 25 000 dollárba került) azt bizonyította, ha csak valami csoda nem jön közbe, az estből óriási bukás lesz. Miután Hollywoodban minden egyéni vizsgálat eredményét is mindenki megkapja, Louis Arm­strong számára e koncert sikere élet-halál kérdéssé változott. A ma már közismerten idült memóriazavarokkal küzdő, híres művész, aki egyelőre anyagi okokból nem kíván visszavonul­ni, hallatlan izgalomba jött és orvosai tanácsa ellenére, akik azt javasolták, hogy már csak egészségi okokból is mondja le ezt a koncertet, ahelyett, hogy tanácsukat megfogadva cseleke­dett volna — kocsiba ült és sze­mélyes propaganda-körútra in­dult. Egy nyitott Cadillacet telefes­tett különböző Armstrong-imádó jelszavakkal, széleire hatalmas hangszórókat szereltetett, továb­bi kocsikat bérelt, amelyekben a Louis Armstrong All Stars Band hét tagja utazott, hasonló ön­reklámozó feliratok alatt, és el­indultak a karavánnal, teletrom­bitálva egész Los Angelest, hogy koncertjén még soha nem látott produkciókat mutat be a­­nagy­érdemű közönségnek­­, csupa olyasmit, ami még nem volt egyetlen jazz-zenekar történeté­ben sem a világon. Orvosai utasítása ellenére az akkor hatvanéves, súlyosan cu­kor- és szívbeteg művész egy­más után vette be a serkentőket és két nap éjjel-nappal kicsere­­pesedett szájjal, pillanatnyi szü­net és megállás nélkül reklá­mozta önmagát. — Ki kell bírnom — mondta a sofőrnek, aki percnyi pihenést kért, — ki kell bírnia magának is, különben mindketten eltű­nünk a nyomornegyedek mélyén. Louis Armstrong ma dupla vagy semmire játszik ... A szokatlan reklámra, azután, a koncert napjára összejött vagy 20 000 ember, és bár nem volt telt ház, az est már csak bevétel miatt sem számíthatott bukás­nak. A halál fáradt és újabb serken­tőkkel "megerősített" Armstrong és hét tagú zenekara, valamint a sebtében felléptetett néger és fe­hér énekes csillagok langyos unalmú, mérsékelt sikerű estet produkáltak a Hollywood Con­cert Bowlban, az emberek in­kább udvariasságból és kíván­csiságból maradtak a nézőtéren, a beígért "rendkívüli látványos­ságra" várva. Minél tovább tartott a koncert, annál hevesebbek lettek a be­kiabálások és Armstrong érezte, a botrány szele fújdogál. Ekkor, egy pillanatra dobosá­hoz hajolt, aki mosolygott, ne­vetve bólogatott, majd Arms­trong a mikrofonhoz lépett: — Hölgyeim és uraim, rajon­góim, valamennyi jazz-macska (cat — a rajongó neve a néger­zenész zsargonban, Armstrong számára mindenki, aki szereti őt »macska«) íme itt a még soha nem látott produkció — hall­gassák meg »Just for You« című régi számomat, egy különleges dobszóló kíséretében. Azzal belefújt trombitájába és már vérző szájjal fújta a régi­régi slágert, miközben a zenekar dobosa, egy fiatal néger, lekapta magáról rikítóan eszterházi koc­kás kabátját, eldobta ütőit, ösz­­szetekerte kabátját és azzal ütöt­te, verte a dobot. Ez a dobszóló addig tartott, míg az eszterházi kockás kabát rongyokra nem szakadt és mindig újra meg újra összesodorva a rongyokat a do­bos addig ütötte velük a dobját, míg a rongyok használhatatlan­ná szakadtak. A húszezer ember tombolt, uj­jongott, fütyült a nézőtéren és Armstrongot a vállukon vitték le a dobogóról, miközben a lel­kesül­tebbek azt ordították: — Ez a Louis, elpusztíthatat­lan! Mindig valami nagyszerű újat talál ró! Armstrong pedig szabadulni igyekezett. Telefonálni szeretett volna a producernek, akiről tud­ta, hogy percek alatt eljutnak hozzá a hírek. De hatvan perc is elmúlt mire a telefonhoz érhetett. — Hello, boss — mondta a te­lefonba — van valami híre a számomra. Fáradt, fásult hang válaszolt: — Semmi más, Louis, mégis befejezzük magával ezt a fil­met ... De csak öt nap múlva lehetett folytatni a felvételeket. Louis Armstrong magas lázzal feküdt otthonában, és az orvosok fi­gyelmeztették: még egy izgalom és vége lesz... Jövő héten: Hogy születnek manapság a sztárok? Louis Armstrong a kórházban A szívbajjal küszködő művész az izgalmakba betegedett bele W. C. Handy a­­„St Louis Blues» világhírű komponistája Louis Arm­­stronggal és a kettejükről készült filmszalag­g­al 23

Next