Ország-Világ, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-24 / 17. szám
Bár az alant következő nem az én műfajom, mégis úgy érzem, hogy Seress Rezsőről, a termetre kicsi, de lélekben nagy emberről írnom kell, mert nemcsak őstehetség volt, mint dalszövegíró, a könnyű melódiák szívembere és lebilincselő előadó, hanem, amit talán nem elegen tudnak: népszerűsége révén egyike volt azoknak, akik külföldön nagyban hozzájárultak a magyarság jó hírnevéhez. Az alábbi esetek ezzel kapcsolatos személyes tapasztalataim: Amszterdamban egy délelőtt még ágyban voltam, mikor a másik szobában dolgozó szobafestő fütyürészni kezdett. (Úgy látszik, ez nemzetközi piktorszokás.) Háziaszszonyom suttogva figyelmeztette, hogy hagyja abba, mert a szomszédban még alszanak. Aztán elmagyarázta, hogy éjszaka dolgozó muzsikus vagyok, méghozzá magyar. Erre a holland szobafestő jó cikornyásan rákezdte a „Szomorú vasárnapot”. 1950 nyarán Pesten járt a legnagyobb csikágói rádió főrészvényes-igazgatója, régi amerikás magyar, aki hajlandó lett volna néhány szerzeményemet megvenni azzal a feltétellel, ha azok Seress neve alatt jelenhetnek meg, mondván: olyan névre van szüksége, amely Amerikában is márka. Az üldöztetés idején életét is népszerűségének köszönhette. Útban Auschwitz felé ugyanis megszökött a halálmenetből, de elfogták, majd átadták egy katonának azzal, hogy végezze ki. A vesztőhelyre haladtakban az ítéletvégrehajtó megtudta, hogy ki a foglya s ahelyett, hogy agyonlőtte volna, Bécsbe vitte s eldugta egy kórházban. Világhírnevét a „Szomorú vasárnap” című dalának köszönhette, melynek szövegét Jávor László írta. Egyebek között filmekben, hanglemezeken, kottákban, a legkiválóbb zenekarok, előadók tolmácsolásában mintegy két tucat nyelven jelent meg. Talán nem lesz érdektelen, ha e zeneszám autentikus történetét elmondom, ugyanis, mint közvetlen tanú, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nyomon követhettem a „Szomorú vasárnap” szédületes karrierjét. A harmincas évek derekán Pálmai Henrik, a volt párizsi tudósító lett az „Est lapok” pesti rendőri riportere. Mint ilyen, egy alkalommal jelen volt egy öngyilkos agnoszkálásánál, amikor is megállapították, hogy egy kis pesztonka szerelmi bánatában lúgkövet ivott. Miután Pálmaiban írói véna volt (később regényei is megjelentek), a száraz híranyagot igyekezett színessé tenni. Így történt azután, hogy az öngyilkos köténye zsebében talált nótáskönyv, mely véletlenül épp ott volt felütve, ahol többi között a „Szomorú vasárnap” halálosan letargikus szövege is olvasható volt, arra ihlette Pálmait, hogy a kétsoros szabványhírt megtoldja egy saját maga sugallta mondattal. Ebben sejtettni engedte, hogy az öngyilkossághoz talán a dal mélabús hangulata is hozzájárult. S ezzel megindult a lavina! „Az Est” akkoriban Párizsban is megjelent, ahol a „Paris Midi” munkatársa, a magyar származású Faragó is elolvasta az ominózus, kis hírt. Uborkaszezon lévén nemigen volt riporttémája, hát gondolt egy nagyot, merészet és megírta az ötletet helyi méretekben. Terjedelmes cikkében már egy csomó ember lett öngyilkos a „Szomorú vasárnap” hatása alatt. A költött hírt átvették a különböző külföldi lapok, mindegyik saját igényeihez szabva, olyannyira, hogy egy amerikai újság szerint már valóságos öngyilkossági járvány tört ki Magyarországon. A dal sikeréhez nagyban hozzájárult Ray Ventura, a leghíresebb francia show-zenekar vezetője, aki pesti vendégszereplése után a párizsi „Folies Bergére”-ben a következőképpen mutatta be a „szomorú vasárnapot”: Felment a függöny, a színpadon kriptavilágításban a zenekar, majd előlépett a hegedűs-karmester Ventura és elhaló hangon bejelentette, hogy most előadják azt a Budapestről hozott öngyilkos dalt, mely százezrével szedi áldozatait. Miután hátborzongatóan eljátszották, az egyik zenész egy hatalmas konyhakéssel szíven szúrta magát, aztán kivitték. A második strófa után egy másik zenész agyonlőtte magát és kivitték. Harmadszor egy pincér behozott egy „méreg” feliratú óriási üveget, egy harmadik zenész kiitta, őt is kivitték. Így minden refrén után öngyilkos lett egy muzsikus, míg végre ott maradt a hegedűs egyedül. Utoljára még egyszer roppant keservesen elkornyikálta a dalt, a zsinórpadlásról leereszkedett egy hurok, bedugta a fejét, és felhúzták. Függöny. Frenetikus siker! Mint érdekességet megemlíteném, hogy a „Szomorú vasárnap” az a magyar sláger, amely előbb lett közismert a határokon túl, mint idehaza. A harmincas évek vége felé a Dunaparti „Mignon”-ban zongoráztam. Egyik este beállított a szomszédos „Ritz” szállóban muzsikáló kiváló jazz-karmester, Megyeri Gyula, aki tudta, hogy sok zeneszámot ismerek. Elmondta, hogy amerikaiak szórakoznak náluk és egy „Gloomy Sunday” című dalt kérnek, amely náluk roppant népszerű. Lefordítva a címet, rájöttem, hogy ez a „Szomorú vasárnap”, melynek kottáját már régebben megkaptam szerzőjétől. Utóbb kiderült, hogy a dalt valóban a külföldiek hozták be újra és népszerűsítették is itthon. Természetesen a „Szomorú vasárnap” esete nem tipikus, hiszen Seress Rezső számos szerzeménye közül 16 olyan mélyen gyökerezik a magyar köztudatban, hogy már szinte népdalnak számít. Sokrétű munkásságának legzseniálisabb része a dalszövegírás volt. E téren bontakozott ki legpompázóbban ősi tehetsége. Szövegei nagy részében ösztönösen rátapintott a legnemesebb igazságokra: emberbaráti szeretetre, hűségre, erkölcsre, nagylelkű megbocsátásra, szülői és hazaszeretetre. (Lásd: „Szeressük egymást gyerekek”, „Gyere Bodri kutyám”, „Fizetek főúr”, „Csak átutazó vagyok itt a földön”, „Ha néha visszaűznek téged”, „Csendes ember lettem”, „Ki volt az az asszony?”, „Hiába van palotád Budán” stb ...) Seress Rezső igazi jelentősége az a nevelőhatás, melyet művein keresztül fejtett ki. Bár előadói technikája nem volt nagyigényű, mégis a hozzáértő hallgatóságot lebilincselte, mert megérezték benne az igazi tehetséget, ha nem is volt az eléggé pallérozott. Végezetül idézném a temetésén elhangzott egyik búcsúbeszéd záró gondolatát, mely a „Fizetek főúr" dalára utalva mindazoknak véleményét és érzéseit tükrözi, akik őt ismerték: Rezsőkém! Te már fenn vagy az égi kávéház teraszán és Ihívod a főurat, hogy fizess. Ám ő nem fogadja el a céhet, mert azt már a földön kiegyenlítetted azzal a temérdek kellemes órával, melyet művészeteddel, személyes varázsoddal, emberszereteteddel mindannyiunknak szereztél. Te aztán teljesítetted hivatásodat! Rezsőkém! A számla busásan rendezve van! -Vadas Béla Seress Rezső ifjú korában Nádas Béla .