Ország-Világ, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1968-04-24 / 17. szám

szerző, amikor megtudta, hogy egy szovjet kislány énekli az ő dalát, odautazott, de sajnos, már nem talált meg bennünket. Nemrég hallottuk, hogy Irma egyik kedves dalát, a »­Narancs­színű ének«-et, amivel 1966-ban Varsóban első díjat nyert, már Marina Vlady is énekli. — Hogy tudják az iskolai el­foglaltsággal összeegyeztetni a fellépéseket? — Bár nagyon sok meghívás érkezik, leginkább csak a nyári és a téli szünidőben engedjük fellépni. Hozzáteszem, rendkí­vül örülnénk, ha Magyarország­ról érkezne meghívás. Mi, a fe­leségemmel ugyanis néhány éve félig hivatalosan két csodálatos hetet töltöttünk az önök hazájá­ban. Irma rengeteg levelet kap a világ minden tájáról, hiszen már jónéhány lemezfelvétele van, s azok messzire eljutnak. Magyarországról is jött már le­vél, sőt Japánból is. A felesé­gemnek, aki filológus átmeneti­leg abba kellett hagynia a mun­káját, hogy tudjon foglalkozni Irmával és ügyeivel. A kislá­nyom­­a hangversenyeken eddig kétszáz dalt énekelt 18 nyelven. Műsorában több olyan dal van, amit a zeneszerzők neki írtak .. De most megkérem, tegye el egy kicsit a ceruzáját — üljünk asz­talhoz, mert a nagymama, úgy látom, már nagyon türelmetlen. Ő is szeretné bemutatni — állí­tom nem mindennapi — tehet­ségét a főzés tudományában. Közben elindítjuk a magnót, hogy meghallgathassam Irma néhány számát. Kicsit zavarba jöttem, hogy evés közben hallgassam végig a kíváncsian várt előadást, de mi­után a »­művésznőt­« ez egyálta­lán nem zavarta, sőt addig nem tapasztalt fesztelenséggel látott hozzá a valóban fenséges diós csirkéhez és társaihoz, én is le­küzdöttem »ellenállásomat­«. Az asztalnál megismerhettem Irma, ha lehet még nála is szerényebb és szimpatikusabb bátyját, aki gyönyörű, fiatal fiú, VIII. osz­tályba jár, kitűnő tanuló, jól be­szél angolul, úszik és tagja a vízipóló ifjúsági válogatottnak. A művésznőnek jó étvágya van S közben felcsendül a felejt­hetetlenül bájos hangocska ola­szul, franciául, grúzul, oroszul, lengyelül, japánul — különböző zenekarok kíséretében — és a »művésznő« velem szemben ép­pen az ujjáról nyalja le az oda­került diómártást. Sok különös élményben volt már részem, de elmondhatom, ez egyike a leg­kedvesebbeknek. Kicsit féltem, hogy csak magnóról lesz mó­domban hallani Irma Szaha­­radzét, »talán zenekar nélkül már nem is hajlandó énekelni« — gondoltam, de kár volt ag­gódni, az étkezés befejeztével Irma édesapja odaült a zongo­rához és megkérdezte, melyik számot szeretném meghallgatni. — Ami az énekesnek és a csa­ládtagoknak a legkedvesebb. — Mindenkinek más. — Ak­kor szerencsém van. Irma odaállt az édesapja mel­lé és olyan természetesen, mint ahogy más lélegzik, énekelni kezdett. Először az Oranzsevaja peszenkát, aztán a »Miért?« (Zacsem?) című dalocskát, utána egy olasz számot, majd egy érzelmes spanyolt, sok­színűen érzékeltetve, mennyire érzi annak hangulatát. Amikor megköszöntem a kis műsort, és újra beszélgetni kezdtünk szü­leivel, ismét engedélyt kért, hogy visszamehessen olvasni. Azt hiszem, igazi élmény len­ne, ha a magyar közönség sze­mélyesen is megismerhetné ezt a kis tündért. Somlyó Zsuzsa Apuval és anyuval Bátyjával egy új dallamot hallgat Az eflyik nagy «»élmény«: a TASZSZ tudósítótól kapott baba

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék