Ország-Világ, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1968-07-24 / 30. szám

Simwjafáséhség Az intapusztai intézet orvosi kara a park fái alatt tart munkaértekezletet Ebben a filmben nem használ­ták fel statisztaként az ápolta­kat, hogy mozgalmasabbra, de­rűsebbre hangolják a hátteret. Nem valószínű, hogy a lelkibe­teg ápoltak hajlandók lennének holmi „kirakatpolitikából” dol­gozni a kertészetben, a könyv­kötőműhelyben, a varrodában, vagy a különböző iparművészeti foglalkoztatóban. Amikor végig­jártuk ezeket, először mi moso­lyogtunk zavartan — gondol­ván, hogy az ápoltak nem vehe­tik jónéven, ha megbámulják őket, amint „normálisan” dol­goznak. Zavarunk akkor oldó­dott fel teljesen, amikor egyi­kük a lakatosműhelyben leemelt a falról egy magakészítette bá­jos állatfigurát, és miközben kedvesen átnyújtotta, csak en.v­­nyit mondott: „Fogadják el em­lékül, hogy itt jártak nálunk.” Amikor átvettük az ajándé­kot, egy simogatással „jólla­kott” lábadozó beteg visszasi­­mogatását éreztük meg. X^ényszerzubbony nélkül Az intézet, amely most ünne­pelte tizenöt éves fennálását, eddig kereken kétezer beteget ápolt — persze nemcsak simo­gatással, hanem a többi között a modern orvostudomány korsze­rű nyugtató gyógyszereivel is. Az ápoltak közül eddig 1öbb mint ezren tértek vissza a család­jukhoz vagy a munkahelyükre. Monoton hang kíséri a keskenyfilmen lát­ható képeket: „A kültakaró — a rán­cos emlőkön kívül — ép. A látható nyálkahártyák közepesen vérteltek. Szőrzet nőies eloszlású. Fogazat hiányos. Szívhangok tiszták. Tüdők felett puha sejtes légzés hallható. Has puha, szabadon tapintható ... A testsúly 34 kiló ...” Részlet egy „élőhalott", hiva­talosan katatoniás beteg megha­tározásából. (Elmebetegségből adódó, teljes meredtségig jutott mozgászavar.) %Ai élettel bombázva Az élőhalottat hordágyon emelték le a mentőautóról, az intapusztai pszichiátriai reha­bilitációs intézet parkjában. Né­hány hétig alig mozdult, nem szól, táplálni is alig tudják. Egyelőre úgy viszik ki a park­ba, ahol a többi ápolt dolgozik. Aztán felolvasnak neki a nő­vérek. kedves háziállatokat, játékokat hoznak neki, és köz­ben újra és újra simogatják a már rehabilitált intézeti tár­sai, a vizsgálat után az orvos, és foglalatoskodás közben az ápoló­nővérek. Aztán egy napon, ta­lán alig egy hónappal azután, hogy élőhalottként ideszállítot­ták — egyszercsak visszasimo­gatja az ápolóját. Döbbenetes pillanatot örökít meg a felvevő­gép: félszeg mozdulat, aligha le­het könnyed, túláradó gesztus­nak minősíteni. De az élőhalott első tudatos mozdulata: simoga­­tás. És attól kezdve rohamosan javulni kezd N. Ilona állapota. Nemcsak a film tömörítő hatá­sa teszi, hiszen a felvételek so­rán csak fél éves időszakot kí­sérünk végig: amint jóízűen eszik az addig mesterségesen táplált beteg, amint kórusban dalol, az irodán gépírással segít, teljes lendülettel bukfencezik a közös tornafoglalkozáson, és az intézeti színjátszó csoport elő­adásán a Mirandolinában krino­­linos selyemruhában kellemes alakítást nyújt. Az élettől így „agyonbombá­zott” Ilona a rehabilitációs fo­lyamat végéig több mint 20 ki­lót hízott — testileg is. ^gy film kulisszatitkai A készítők nevét nem tüntet­ték fel sehol. A filmet nem mu­tatják be a nagyközönségnek, a szakmabeliek pedig tudják, hogy dr. Goldschmidt Dénes igazgató­főorvos és munkatársai mun­kájának eredménye nemcsak a film, hanem a rajta látható gyó­gyító tevékenység is. Ezt a filmet nem lehetett ku­lisszákkal megcsinálni. mint ahogy az intapusztai intézetben sem lehet csak a látogató, a hi­vatalos küldöttek élkápráztatá­­sára „műhangulatot” teremteni. Képek az intézet betegfoglalkoztat« műhelyeiből 22

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék