Ország-Világ, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-51. szám)
1970-08-19 / 33. szám
kor nyugdíjba ment, szabadult fel e kötöttség alól, s aratta sikereit Milánó, Róma, New York, Barcelona, Bécs, Salzburg színpadain. A „fél életét" tette erre — mondottam. Mert a másik életcélja a festészetnek ettől igencsak eltérő irányzatához kapcsolódik. Már 1914-ben, az egri főreáliskola záróünnepségén diákként tartott előadást „A festészet, mint tárgyatlan művészet" címen. Később, a húszas években Berlinben rendezett kiállítást amikor a kritika ilyen műveiből, ezt emelte ki: „Közelebb hozta a festészetet a zenéhez". És csakugyan: a formák és színek változatai, a maguk harmóniájával, dinamikai hatásaival ugyanolyan érzelmi - sőt értelmi! - hatást tudnak elérni, mint a zene. Olvasom egy kanadai francia lapban: „Klausz nonfiguratív képei szinte egy negyedik dimenzióban élnek, mozognak, mondanivalójuk időben folyik le, akárcsak a zene, a költészet, vagy a tánc”. Amikor a háború végének vajúdó-tisztuló napjaiban összekerültünk, éjszakákba nyúló beszélgetéseken vázolta nagy álmát: Madách „Tragédiáját” megvalósítani, a Berlioz-műhöz hasonlóan, vetített díszletek között. És mutatta a Tragédia teljes kész díszlettárát a tenyerében. Mert elfért ott mind a 20 díszlet... Csak egy vetítőgép kell hozzá - hangsúlyozta -, és a legnagyobb szabadtéri színpadon s a legkisebb falusi terem pódiumán egyaránt ezeket a művészi izzású képkompozíciókat lehet varázsolni a mondanivaló illusztrálására. Emlékszem egy ilyen éjszakára. Németh Antal is ott volt, a Nemzeti Színház volt igazgatója, és Gombaszögi Frida, és még néhányan, akik akkor sodródtunk köréje, és néztük egy primitív nagyítóval a miniatűr lemezeken a magyar irodalom halhatatlan művének színekbe-formákba örökített gondolatait. „Zenekíséret ez” - mondta Németh Antal, aki nemcsak színigazgató, hanem tudós, esztéta is volt. Nem tudom, mi van most a műveivel. Annyit tudok, hogy a mi Galériánkon kívül csak a párizsi Musée National d'Art Moderne kapott egyet művei közül. A többit magának őrizte meg. S ott vannak most lakásán a Madáchdíszletek apró lemezei is, amelyeket - mindenkor hangoztatta - hazájának szánt. Talán lehetne valamit tenni, hogy ez a magába zárkózott, csak És ez Krausz Ernő utolsó műve: a X. Szimfónia, a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában. A színek és formák nonfiguratív kompozíciójának hátterében végül is megjelenik az Ember ... műveiben kitárulkozó érdekes művészegyéniség ne csak a Galéria raktárában bemutatásra váró egyetlen művével legyen a hazájában képviselve. Reményi-Gyenes István Az I. Szimfónia egyik tétele: Téma con variazione. Téma, változatokkal. A színek a fehér-sárgától a lila-feketéig akkordot képeznek, harmóniát alkotnak a formákkal (Bojár Sándorelvételei)