Ország-Világ, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-27 / 4. szám
Műtő. Orvosok, asszisztensek. Minden fehér, mindenki fehérben. Fehér a baba is a műtőasztalon, néhány hetes csecsemő. Bélösszenövésre gyanakodtak, kizáródott belső sérvet találtak. Nagyon nehéz műtét volt, jó kétórás, most már a vége felé tartanak. Egyszer egy gyermekorvos mondta a laikusnak, az újságírónak: a gyermek nem kicsiny felnőtt. A gyermek egészen más. Mennyire így van ez a gyermeksebészetben. Nemcsak minden miniatűr, de másképpen kell altatni, másképpen vágni, másképpen a sebet bezárni. És, ha a sebészeknek „csak” azt kellene helyrehozni, amit a természet rontott el, ami születési rendellenesség vagy betegség következménye! Ezeket tetőzik a hirtelen szükséges és nagyon nehéz műtétek: a balesetes gyerekeké. A Heim Pál Gyermekkórház sebészetén — csakúgy, mint másutt — a betegek jó egyharmada baleseti sérült, szaknyelven traumatológiai eset. Magyarországon évente 30—40 ezer gyermek szenved balesetet, s a nagyobbaknál, talán mondhatjuk bizonyos esetekben, hogy a maguk hibájából, de az esetek jó része a felnőttek gondatlanságának a következménye. Akik ide kerülnek, azokon még lehet segíteni, csak ép pen néha nagyon nehezen, néha csak úgy, hogy a baleset nyoma egy életre megmarad. Ott a padlás... Tizenöt éves fiú, nevezzük Ferinek. Az egyik Pest környéki faluban, ahol laktak, táncmulatság volt. A gyerek ment volna, de az apja nem engedte. Az indulatos apai szóra a gyerek is indulatosan válaszolt: — Ha nem enged el édesapám, én felkötöm magam. — Ott, a padlás, eriggy’! — volt a flegma apai válasz. Jó két óra múlva kezdték el a szülők a fiút keresni. Ekkor már ijedten rázták belülről bezárt padlásajtót. Amíg betörték , és a gyermeket levágták a kötélről, valaki az orvosért szaladt. A falusi orvos értett az újraélesztéshez és kemény munka után a már halottnak vélt fiúnál megindult szívműködés. Légzés semmi. A mentőautókban volt oxigén, kézzel pumpálták a fiúba. A kórházban már felkészültek a gégemetszésre, a gépi lélegeztetésre. Ez már valamit segített, de úgy tűnt, minden hiába. Amíg a légzés önmagától nem indult meg, az EEG , az elektroenkefalográf, az agyműködést jelző műszer azt mutatta, hogy az agy beszüntetett minden tevékenységet. Az orvosok kétségbeesetten várakoztak. Mi lesz, ha a fiú magához tér, ha lát, hall majd újra, de az agya teljesen tompa marad? Napokig így is volt, amikor a fiú már látszólag magához tért. Ám egyik nap a kis osztályos nővér örömmel, szinte kiabálva szaladt az orvoshoz: — Doktor! Doktor úr, jöjjön, Ferkónak a lábán megmozdult az öregujja! Ez volt az első igazi életjel és Ferkó három hónap múlva egészségesen, szellemileg is teljesen rendben hagyta el a kórházat. Hogy mi történt az alatt a három hó nap alatt, azt csak az orvosok, ápolók tudják, akik Ferkóból ismét embert csináltak. Ki az ablakon Még egy ilyen történet, ahol nem nehéz a szülő felelősségét vitatni. A kisfiú — legyen Péter — alig tízesztendős volt. Apja nagyon szigorúan fogta, a fiú reszketett tőle. A nyári szünetben együtt játszott otthon kis barátjával, szülői felügyelet nélkül. Ostoba játékot találtak ki: indiánosdit játszottak, és a szoba közepén tüzet raktak. A szőnyeg, a függöny, a bútor tüzet fogott. A két ijedten szomszédok mentették kiabáló kisfiút a ki, a lángokat a riasztott tűzoltók oltották el. A kis barát hazament és Peti reszketve jött meg előbb. Egy pillanatig dermedten álltak egymással szemben s a következő pillanatban a gyerek már ki is ugrott a harmadik emeleti ablakon. Csodával határos módon menekült meg! Az ablak alatt egy leponyvázott katonai teherautó várakozott, a fiú a ponyva tetejére esett és néhány könnyebb töréssel, zúzódással megúszta. Hogy ezután változott-e az apa és a fiú kapcsolata, arról már nincs tudomásuk itt a kórházban az orvosoknak. Délidő. A kislányok kórtermébe vezet a főorvos. A folyosón a lábadozók ebédelnek. A szobában a 13 éves G. Éva üldögél az ágyban. Kezében mesekönyv, abból olvas kis, itt szerzett barátnőjének, lábán jókora gipszkötés. Hogy mi történt, azt ő meséli el: — A karácsonyfa fent állt egy szekrény tetején. Az öcsémmel szaloncukrot akartunk leszedni róla, de sehogyan sem értük el. Ekkor felálltam egy kis asztalra, de az felborult és én beleestem az üveges vitrinbe. A főorvos a kórlapot mutatja: — Komoly sérülés, nehéz, komplikált műtét volt, az Achilles-ín sérült meg, az üveg teljesen átvágta. Csak egy rossz mozdulat, csak egy kis felelőtlenség, vigyázatlanság és megvan a baj. A VII. osztályos Á. Pista Budafokról VIGYÁZZON se valami túl szívesen nyomja az ágyat, pedig egyhamar ő sem focizhat. Pista szívesen „nyilatkozik”: — Kint voltunk a sulinapközivel a réten és rámesett egy fa. — Egy fa csak úgy magától nem esik az emberre. — Hát nem is magától. Olyan magasságjelző háromszögoszlop volt, azt próbáltuk a helyéből kiemelni, amikor egyszercsak eldőlt, a többieknek sikerült elfutni, nekem nem, alatta maradtam. Ostoba játék Szomszéd kórterem, 13 éves hosszúra nyúlt kamasz. A fejét nem tudja mozgatni, az ebéd utáni teát is csak a szívócsővel ihatja. Nyakán a jobb oldalon kötél. A Fejér megyei Mányról hozták ide életveszélyes állapotban. De mondja el ő a történetet: — Korán volt még, de már egészen sötét. Hazafelé mentem a barátaimmal, amikor szembe jött egy fiú — ismerem jól őt is —, aki azzal szórakozott, hogy üres üvegeket dobált csak úgy bele a semmibe. Nem látta, hogy jövünk és éppen felém hajított egy üveget. Hirtelen ütést éreztem a nyakamon, azután valami meleg folyadékot. A fiúk az is, aki az üveget dob A vitrinbaleset után 24 várta munkából hazatérő szüleit az ugyancsak csúnyán elintézett lakásban. Az apja