Ország-Világ, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-17 / 11. szám
6 Londonban kellemes a séta, még télen is. Bár az aszfalt nedves és az ég sötét, mégis lehet barangolni és gondolkodni. Dickens, Shaw, Marx, Engels és Lenin tapasztalatból tudta, mennyire elősegítik az elmélkedést ezek az utcák. Jólesik arra gondolni, hogy a világ megváltoztatásának néhány elképzelése Marx és Engels fejében éppen a mi utcáinkon alakult ki. Tegnap este, szokásos sétámra indulva, talán éppen ezért gondoltam önkéntelenül is arra, hogy Marx és Lenin egy olyan álom gyakorlati megvalósításának útját vázolta fel, amelynek az életbe való átültetése a szovjet tervekben testesült meg, azokban a tervekben, amelyek a Szovjetuniót 1917 óta a jelenlegi szintre emelték. Nemrég hozták nyilvánosságra az önök országában az 1971—1975-ös évek gazdaságfejlesztési tervét. Mint sok más külföldi, én is azzal összefüggésben érzékelem mindezt, hogy mit csináltak eddig, és mit csinálnak most a Szovjetunióban. Meg kell rögtön mondanom: más dolog szovjet állampolgárnak lenni, aki a jövő perspektíváin gondolkodik, és teljesen más dolog londoninak lenni, aki, miközben sétál a város utcáin, felteszi magának a kérdést: mikor lesz nekünk is hasonló tervünk? Azt hiszem, éppen ez érdekel bennünket a leginkább! Mit érezne például egy szovjet állampolgár, ha a mi helyünkben találná magát, és ugyanazon a reggelen, amikor az új ötéves tervet publikálják, azt olvasná egy londoni újságban, hogy Nagy- Britanniában, a mi társadalmunkban minden hatodik lány és minden tizedik fiú pszichiátriai kezelésre szorul? Ez azt jelenti, hogy több angol fiatal kezelteti magát a pszichiátriai klinikákon, mint amennyi évente bekerül az egyetemekre. És mit gondolnának önök, amikor azt olvasnák, amit a napokban John Frazer, a parlament tagja mondott: ,,A hajléktalanok tömege, a túlnépesedés, a lakásínség jelenti London számára a legnagyobb problémát És ezek a bajok, úgy látszik, gyógyíthatatlanok.” Vagy, amikor azt hallja, amit ugyanazon a napon egy másik parlamenti tag, Matcher mondott az alsóházban: „A dolgozók közötti szegénység Angliában az utóbbi 15—20 év alatt a tízszeresére nőtt, és ezáltal a munkáslakosság legszegényebb rétegeinek nyomora permanenssé és abszolúttá vált.” ...mert kijövök a sodromból A gondolkodó ember, bármilyen országban is éljen, felháborodik, amikor hasonló tényekről olvas, és mi ilyen dolgokról, meg kell vallanom, naponta olvashatunk. Ami engem azonban még inkább kihoz a sodromból, az, az önök új ötéves tervével való ismerkedés. Ez különösen hangzik, és mégis, a nép életfeltételeinek megjavítására vonatkozó javaslataikat olvasva háborgást érzek. Azért, mert még mindig olyan társadalomban élek, amely képtelen a jövőjét úgy tervezni, ahogy ezt önök teszik. Düh fog el engem attól, hogy az én hazámban fennálló szociális rendszer annyira embertelen. Jelenlegi kormányunk például szándékosan olyan politikát folytat, amely az életszínvonal még fokozottabb csökkentésére irányul akkor, amikor egy ésszerű terv alapjain álló társadalom természetes céljául a létfeltételek egyenes vonalú emelését tűzné ki. Nem akartam ilyen éles szavakkal írni arról a társadalomról, amelyben élek. Azt mondom magamban, hogy „objektívebbnek” kellene lennem, nemcsak elítélnem azt, ami hibáztatható, hanem dicsérnem is azt, ami dicséretre méltó. Én nagyon szeretem a hazámat, és sok minden megérdemelné benne a jó szót. Kitűnő autókat, hajókat, repülőgépeket készítünk, nagyszerű országútjaink vannak, az emberek türelmesek és dolgosak. De hogyan dicsérhetném én a mi rendszerünket, magát az osztálytársadalmat akkor, amikor a reggeli újságokat a kezembe véve azt olvasom, hogy van egy másik társadalom, amely egyértelműen kijelenti: a munkások és alkalmazottak jövedelmét 20—22 százalékkal, a hústermelést 40—43 százalékkal, a tejtermékekét 29 százalékkal, a ruha- és cipőtermelést pedig 35—40 százalékkal kell emelni. Szinte kétségbeesem, amikor megpróbálom pontról pontra elemezni az önök programját, pontról pontra összehasonlítva azzal, ami az én hazámban történik, annál is inkább, mert az összehasonlításokat lehetetlen elkerülnünk. Vegyük például az iskolákat. Angliában gyakorlatilag megszűnt az új közép is- JAMES ALDRIDGE: Egy álom megvalósul A Magyarországon is népszerű neves író a közelmúltban cikket írt a Pravdába, amelyet aktualitására való tekintettel az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk