Ország-Világ, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-17 / 11. szám

kólák építése, bár a tanteremhiány két­ségbeejtő. Az önök terve pedig célul tűzte ki annyi új középiskola felépíté­sét, amely további hatmillió tanuló be­fogadására alkalmas. A jelenlegi angol kormány, mintha csak szándékosan csökkentené a városi és állami költség­­vetés terhére történő lakásépítkezést. Ugyanakkor az önök terve kijelenti: az ötéves terv alatt felépítendő összesen 565—575 millió négyzetméter alapterü­letű új lakás. A pontról pontra történő összehason­lítás komor képet fest számunkra. Tu­lajdonképpen csak egy dolog ment meg bennünket Angliában a teljes elkese­redéstől. Szemünk előtt nő a szervezett munkásság ellenállása és harci készsé­ge a jelenlegi tory-hatalom ellen, amely a legszívesebben a XIX. századi álla­potokat állítaná vissza. Amikor ezeket a sorokat írom, már több mint egy hó­napja tart a postások sztrájkja. Az or­szág minden részéből összegyűlt postai dolgozók egyhangúan szavazták meg a sztrájk folytatását, figyelmen kívül hagyva a sztrájk letörésére irányuló kí­sérleteket íme, ilyen hangulatot vált ki nálunk a mi terv nélküli, igazságtalan társadal­munk! Sok millió „szaratovi mérnök” De engedjék meg, hogy egy pillanat­ra elfeledkezzem bajainkról, és megpró­báljam az önök új tervének feladatait az önök kategóriáival lemérni. Meg kell vallanom, erre van egy szokatlan mód­szerem. Mintegy húsz évvel ezelőtt a feleségemmel kigondoltunk magunknak egy absztrakt személyt, az átlagos szov­jet embert, akit mi „szaratovi mérnök­nek” neveztünk. Ez az absztrakt figura volt számunkra az az ember, aki meg­testesíti előttünk a szovjet állampol­gárt, és mi, bármi történt is a Szovjet­unióban — jó vagy rossz —, minden al­kalommal igyekeztünk elképzelni ma­gunknak, hogyan fog ezekre reagálni a mi „szaratovi mérnökünk”. Nem volt ő se óriás, se törpe, se zseni, se ostoba. Lelki szemeink előtt egyszerű, becsüle­tes ember volt, aki mindig igyekezett megérteni, hogy mi történik az ő tár­sadalmában, és aki mindent megtett, ami ennek a társadalomnak a javára válhat. Az utolsó 25 év alatt a szovjet társadalom jó néhány bonyolult idősza­kán mentünk át a mi „mérnökünkkel”. És, bár mindig nehéz feladatokat állí­tottunk elébe, mindig becsületesen ke­rült ki a megpróbáltatásokból. Két évvel ezelőtt véletlenül találkoz­tunk egy valódi szaratovi mérnökkel. Mi mindig férfinek képzeltük el, az pe­dig, akivel találkoztunk, történetesen nő volt, úgy­hogy most gondolatainkban két szaratovi mérnökhöz kell fordul­nunk: egy férfihez és egy nőhöz, őszin­tén megvallva, ez az értékelést bonyo­lultabbá, de egyszersmind pontosabbá is teszi. Milyenek az ő perspektíváik az elkö­vetkezendő öt év alatt? Nemrégen azt írta a Pravda, hogy az ötéves tervet a lenini hagyományoknak megfelelően, széles körű megvitatásnak vetik alá a célból, hogy a lehetőségekhez mérten még teljesebben tudják figyelembe ven­ni a szovjet emberek véleményét És ahogy mi magunknak elképzeljük, a mi barátaink — a szaratovi mérnökök — olyan aktív erőt fognak képviselni, amely a termelőerők tervezett növeke­désének hideg számait élő realitássá fogja változtatni. Vegyünk például egy prózai tárgyat a cipőt. A szovjet em­berek is szeretik a jó lábbelit és gyak­ran kritizálják azt amit vásárolnak. Onnan tudom ezt, mert magam is gyak­ran hallottam. A terv előirányzata sze­rint, 35—40 százalékkal fog megjavulni a cipő minősége is, csak úgy, amint a többi árucikké. Ez csak egy kis példa a könnyűipari cikkek gyártásának terve­zett fokozása köréből, és egyáltalán nem kételkedem, hogy a mi szaratovi mér­nökeink ezt csak örömmel üdvözölhetik. Mit mondhatnék a többi tervszám­ról? Milyen reális tényekké változik át szovjet barátaink előtt az ipari terme­lés növekedése, az elektroenergia, acél, szén és vas termelése? Én nem vagyok se mérnök, se közgazdász, de én is el tudom képzelni, mit fog jelenteni pél­dául az olaj- és gázkitermelés giganti­kus méretű növelése. Fel tudom fogni, mivel itt, Angliában a gázszámlám hó­napról hónapra emelkedik. Az összesí­tett energiamérlegben az olaj és a gáz 1975-re már 67 százalékot fog kitenni. Hogy mit jelent ez az emberek és az iparvállalatok részére, azt szaratovi ba­rátaink segítsége nélkül is nagyon jól értem. Csak ígéret? Búcsút veszek egy időre szaratovi mérnökeinktől, és elmondom a saját meglátásomat. Azokat a politikai ígé­reteket, amelyeket a mi társadalmunk­ban tesznek, nem kötelező teljesíteni. Éppen ezért senki sem veszi őket komo­lyan, és senki sem várja gyakorlatilag azoknak a deklarációknak a teljesítését, amelyeket a két nagy párt politikusai tesznek. De abban abszolút biztos va­gyok, hogy a szovjet emberek a terve­ket, mint ígéreteket fogják fel, mégpe­dig mint olyanokat, amelyeket teljesí­teni kell, és amelyeket teljesíteni is fog­nak. És ebben van többek között a szo­cializmus és a kapitalizmus közötti kü­lönbség! Az önök terve sohasem alapult ki­zsákmányoláson. A termelés növelésé­nek bármilyen terve, amely eddig a nyugati világban napvilágot látott, mindig magában foglalja a dolgozó ember kizsákmányolását is. Még a vi­szonylagos fellendülés időszakában sem tud a mi magánkapitalisztikus gazdasá­gunk létezni munkanélküliség nélkül. Ezt az állapotot nem tagadják itt sem a közgazdászok, sem a politikusok. A term­elés automatizálása jótékony ha­tást gyakorol a profitra, de elkerülhe­tetlenül fokozza a munkanélküliséget. Közgazdászaink ezt sem titkolják el. A közelmúltban a volt foglalkoztatásügyi és termelékenységi miniszter, Barbara Castle, megjósolta, hogy év végéig a munkanélküliek száma Nagy-Britanniá­­ban előreláthatólag eléri az egymillió főt. Ilyen a mi „tervünk” az ipari fron­ton. Vegyük a mezőgazdaságot, önök az új ötéves tervben feladatul tűzik ki legke­vesebb 195 millió tonna gabona meg­termelését. Önök nem félnek attól, hogy ez a mezőgazdaság válságát fogja kivál­tani. Nézzék meg, mi történik nálunk! A legnagyobb malomipari vállalatok Angliában, sőt, egész Nyugat-Európában a Rank How is McDougall magáncéghez tartoznak. Ennek a cégnek a forgalma az elmúlt évben 379 millió font sterlin­get tett ki, a jövedelme pedig több mint 15 millió fontot. Ugyanakkor a kenyér­árakat az elmúlt évben kétszer is fel­emelték. És hamarosan újra emelni fog­ják. A farmerszövetség elnöke figyel­mezteti a kormányt, hogy a jelenleg is nagy nehézségekkel küzdő angol mező­­gazdaság támogatásának hiánya olyan agrárkrízishez vezethet, amilyent utol­jára a harmincas években éltünk át. Azon kapom magamat, hogy ismét az Összehasonlítások parttalan tengerébe merülök. Igaz, hogy amikor leültem az írógép mellé, nem ezt akartam tenni, és nem is akartam dicsérni a szovjet ter­vet. Tudom, hogy egy s más nem úgy fog történni, ahogy arra számítottak, le­het, hogy hibákat is fognak elkövetni, hiszen sokkal nehezebb megoldani a fel­merülő gyakorlati feladatokat, mint megtalálni az azokat meghatározó sza­vakat. Mindezt jól tudom. De úgy vé­lem, hogy az önök terve felé irányuló őszinte lelkesedésem, mint már említet­tem, abból az egyre fokozódó felhábo­rodásból is táplálkozik, amelyet itthon érzek, amikor a mi társadalmunk értel­metlensége és igazságtalansága fölött gondolkodom. Ezért hullámzanak bennem a legkü­lönbözőbb érzelmek, amikor szülőváro­som sötét utcáin barangolok, és ezekről gondolkodom. Pokolian dühös vagyok, de ugyanakkor telve vagyok optimiz­mussal is, mert tudom, hogy az, amit önök csinálnak, tovább erősíti a szocia­lizmus szilárd épületét, azét a társa­dalomét, amely eddigi eredményeivel és a jövőre vonatkozó terveivel reményt önt a mi szívünkbe is. London, 1971 7

Next