Ország-Világ, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-26 / 21. szám

A pilóta elengedi a botkormányt, és mosolyogva hátrafordul. A hatal­mas gép lefelé ereszkedik az egye­lőre még nem látható leszállópá­lya irányában. Éjszaka van. A ma­gasságmutató már csak pár száz métert jelez. A pilóta még mindig nem nyúl a kormányhoz. Pár másodperc múlva a fák között felvillannak a jelzőfények, és pontosan előttük feléjük rohan a kísérleti leszállópálya fehér sávja. A pilóta most kezét a kormányra téve átveszi az irányí­tást, és néhány pillanat múlva simán, alig érezve zökkenést, földet ér a hatalmas gépmadár. A repülőgép mindkét utasa megkön­­­nyebbülten lélegzik fel. A pilótafülke nyi­tott ajtaján keresztül mindent láttak. A kísérlet többek között nekik is szólt. Saját szemükkel győződhettek meg arról, men­­nyire biztonságos a leszállás automatikus vezérlése. A próbarepülés sikerrel járt. Évi száztizenöt millió A TU—154 százhatvannégy üléséből százhatvankettőn akkor még homokzsákok helyettesítették az utasokat. A két fenn­maradó helyet pedig két újságíró foglalta el, közülük az egyik az Ogonyok című moszkvai képeslap munkatársa. Mindket­ten tapasztalt „száguldó riporterek”, a szá­mát sem tudják, hányszor ültek már repü­lőgépen. E­zúttal azonban jó néhány alka­lommal kiverte homlokukat a verejték. A gép úgy repült, ahogy normális körülmé­nyek között soha. Hirtelen emelkedők, zu­hanásszerű leereszkedések, éles kanyarok — úgy érezték magukat, mintha egy lift és egy körhinta valamilyen őrült keveré­kébe szálltak volna be. A TU-154 nagy­szerűen állta a próbát. Pilótája nemkülön­ben. Ugyanis ő is első alkalommal vezette az új típust. Gép és vezető együttes vizs­gája volt ez. De még nem ért véget a pró­barepülés. A karcsú óriás hirtelen újra fel­­emelkedett, és a nyitott ajtón át a pa­rancsnok hangját hallották: „Kikapcso­lom az elsőt”. A zaj valamivel csökkent, a gép pedig egy rezzenés nélkül tovább emelkedett, négy helyett két turbinával. Hamarosan kigyulladt a figyelmeztető tábla: „Kérjük a dohányzást beszüntetni, és a biztonsági öveket bekapcsolni”! Kicsivel később a repülőtéren elégedet­ten fogadták a kiszálló pilótákat és a gép alkalmi utasait. Minden rendben, az új tí­pus fényesen állta a próbát. A könnyűnek, kecsesnek tűnő gépóriásról kívülről szem­lélve nem is látszik, hogy befogadóképes­sége alig marad el a TU—114 mögött. A belső térelosztás ésszerű, modern. Az utas­tér maximális kényelmet biztosít. „A légi utasszállítást 1,7-szeresére kell növelni” — írják elő a XXIV. kongresszus direktívái. Ez 1975-ben, a kilencedik öt­éves terv végén száztizenöt millió utast jelent. Ennek a feladatnak a sikeres vég­rehajtása elsősorban a TU—154 „vállain”, illetve szárnyain nyugszik. Még ebben az évben bekapcsolódik a rendszeres légi köz­lekedésbe, és fokozatosan felváltja a nyu­galomba vonulásra megérett TU—104, IL— 18 és AN—10 típusokat. A Szovjetunió több mint négyezer polgári repülőterét a TU—154-esek veszik birtokukba. (h. j. j.) Az utasok kényelmét szolgálják az utastérben elhelyezett tévékészülékek is 10

Next