Ország-Világ, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-05-26 / 21. szám
A pilóta elengedi a botkormányt, és mosolyogva hátrafordul. A hatalmas gép lefelé ereszkedik az egyelőre még nem látható leszállópálya irányában. Éjszaka van. A magasságmutató már csak pár száz métert jelez. A pilóta még mindig nem nyúl a kormányhoz. Pár másodperc múlva a fák között felvillannak a jelzőfények, és pontosan előttük feléjük rohan a kísérleti leszállópálya fehér sávja. A pilóta most kezét a kormányra téve átveszi az irányítást, és néhány pillanat múlva simán, alig érezve zökkenést, földet ér a hatalmas gépmadár. A repülőgép mindkét utasa megkönnyebbülten lélegzik fel. A pilótafülke nyitott ajtaján keresztül mindent láttak. A kísérlet többek között nekik is szólt. Saját szemükkel győződhettek meg arról, mennyire biztonságos a leszállás automatikus vezérlése. A próbarepülés sikerrel járt. Évi száztizenöt millió A TU—154 százhatvannégy üléséből százhatvankettőn akkor még homokzsákok helyettesítették az utasokat. A két fennmaradó helyet pedig két újságíró foglalta el, közülük az egyik az Ogonyok című moszkvai képeslap munkatársa. Mindketten tapasztalt „száguldó riporterek”, a számát sem tudják, hányszor ültek már repülőgépen. Ezúttal azonban jó néhány alkalommal kiverte homlokukat a verejték. A gép úgy repült, ahogy normális körülmények között soha. Hirtelen emelkedők, zuhanásszerű leereszkedések, éles kanyarok — úgy érezték magukat, mintha egy lift és egy körhinta valamilyen őrült keverékébe szálltak volna be. A TU-154 nagyszerűen állta a próbát. Pilótája nemkülönben. Ugyanis ő is első alkalommal vezette az új típust. Gép és vezető együttes vizsgája volt ez. De még nem ért véget a próbarepülés. A karcsú óriás hirtelen újra felemelkedett, és a nyitott ajtón át a parancsnok hangját hallották: „Kikapcsolom az elsőt”. A zaj valamivel csökkent, a gép pedig egy rezzenés nélkül tovább emelkedett, négy helyett két turbinával. Hamarosan kigyulladt a figyelmeztető tábla: „Kérjük a dohányzást beszüntetni, és a biztonsági öveket bekapcsolni”! Kicsivel később a repülőtéren elégedetten fogadták a kiszálló pilótákat és a gép alkalmi utasait. Minden rendben, az új típus fényesen állta a próbát. A könnyűnek, kecsesnek tűnő gépóriásról kívülről szemlélve nem is látszik, hogy befogadóképessége alig marad el a TU—114 mögött. A belső térelosztás ésszerű, modern. Az utastér maximális kényelmet biztosít. „A légi utasszállítást 1,7-szeresére kell növelni” — írják elő a XXIV. kongresszus direktívái. Ez 1975-ben, a kilencedik ötéves terv végén száztizenöt millió utast jelent. Ennek a feladatnak a sikeres végrehajtása elsősorban a TU—154 „vállain”, illetve szárnyain nyugszik. Még ebben az évben bekapcsolódik a rendszeres légi közlekedésbe, és fokozatosan felváltja a nyugalomba vonulásra megérett TU—104, IL— 18 és AN—10 típusokat. A Szovjetunió több mint négyezer polgári repülőterét a TU—154-esek veszik birtokukba. (h. j. j.) Az utasok kényelmét szolgálják az utastérben elhelyezett tévékészülékek is 10