Ország-Világ, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-27 / 52. szám

Egész után közeledik szilveszteréjszaka a költőóriás születésének 150. évfordulója. Szeretnénk hozzájárulni az ünnepi hangulathoz. Kiváló tudósok évtizedes kutató­munkája nyomán, testes monográfiákból és egy seregnyi résztanulmányból szinte napról napra követni tudjuk Petőfi életútját. Ahhoz azonban, hogy sorra felidéz­zük pályafutásának állomásait, lapunk teljes terjedelme sem lenne elegendő. Ezért választottunk ki csupán két fontos s talán kevésbé ismert helyszínt — Dunavecsét és Szalkszentmártont — a költő életéből. DUNAVECSE gazdag emlékanyagot őriz Petőfiről, aki 1840 és 1844 között gyakran járt itt. Szülei mészárszékének épülete ma tájmúzeum, s azt a házat, ahol első sze­relmével, Nagy Zsuzsikával megismerke­dett, magánmúzeumnak rendezte be egy lelkes Petőfi-kutató, Vasberényi Géza. 1842. A 19 éves pápai diák, akinek nem­régiben jelent meg az első verse nyomta­tásban, a nyári vakáció idején, Orlay Pet­h­es Soma társaságában, hazalátogat szü­leihez. „Komáromból Pestre, aztán Duna-Ve­­csére, Petőfi szüleihez utaztunk. Az öröm, mellyel szülei hitük szerint jó útra térő fiukat fogadták, leírhatatlan volt... Szí­vem szorult a két tisztes öreget oly szű­kölködő állapotban látni, amiben találtuk. Egyes bútordarabok és még meglevő ru­­haneműek boldogabb múltjukról tanús­kodtak, s arcuk is, melyen a rossz viszo­nyok szülte mély fájdalom nyomai lát­szottak, részvétre gerjesztő volt. Különö­sen anyjának szelíd arcán volt az észre­vehető, kinek még mosolyában is bizonyos keserű vonás vegyült. A ház, amelyet bér­ben laktak, kisablakú volt, s két szobáját a közbeeső konyha választotta el egymás­tól. Az utcára nyíló szoba kocsmául szol­gált, s csak a hátulsó szoba nyújtott némi pihenést fáradt testüknek. Itt tanyáztunk mindnyájan.” (Orlay Peth­es Soma: Petőfi életéből). 1844. „Kicsinke szőke kis leányka. Az én szerelmem nagy! És tárgya e nagy szerelemnek Kis szőke lány, te vagy.” (Zsuzsikához) „Az apai lakóhelyen egy kis szobácská­­nál több nem lévén, Nagy Pált kérték meg Petőfi szülei, hogy hét rendbeli szobájából egyet fijoknak szállás gyanánt átadni szí­veskedjék. A kérelem szíves készséggel teljesíttetett. A költő lakószobája függö­nyökkel, kárpitos ággyal, ruganyos pam-KÉPEK PETŐFI SÁNDOR ÉLETÉBŐL Egyetlen hiteles dagnerrotype arcképe — a negyvenes évek elejéről Petőfi fája Dunavecse határában. A hagyomány szerint ennek a tövében írta a Füstbe ment tervet

Next