Ország-Világ, 1974. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-01 / 1. szám

Óvatos derűlátás Genfben Annak ellenére, hogy a közelkeleti békekonferencia megszervezése körül az utolsó pillanatig sok volt a bizonytalanság, karácsony előtt megtörtént az, amire a konfliktus negyedszázados történetében nem volt példa: arab és izraeli külügyminiszterek konferenciára ültek össze. Az előkészületi nehézségeken azonban nem is lehet csodálkozni. Hiszen a közel-keleti feszültség a nemzetközi politika több mint két évtizedes, többször is fegyveres konfliktusokkal terhelt válsága. Ezért a békekonferencia létrejötte már önmagában is nagy jelentőségű, még akkor is, ha a végleges rendezés, a béke létrejötte még hosszú és nehéz tárgyalásokat igényel. Az értekezletet, amelyet az ENSZ égisze alatt hívták egybe, Waldheim, a világszervezet főtitkára nyitotta meg. Ezután a konferencia két társelnöke, Gromiko szovjet és Kissinger amerikai külügyminiszter beszélt, majd őket követte az egyiptomi, a jordániai és az izraeli külügyminiszter. Ezzel az aktussal megtörtént az első és rendkívüli fontos lépés annak a legégetőbb nemzetközi problémának politikai rendezése felé vezető úton, amely már több mint negyedszázada a feszültség állandó forrása a Közel-Keleten, de a nemzetközi politikában is. Egy ilyen buktatókkal teli tárgyalássorozat kezdetén véleményt nyilvánítani szinte lehetetlen. A hírügynökségi jelentések mégis általában óvatos derűlátással nyilatkoznak a békekonferencia első szakasza után. Jogosak ezek a feltételezések? Mint említettük, már a konferencia létrejötte is erre utal. De nagyon sok függ a résztvevők jóindulatától és tárgyalási készségétől. Waldheim ENSZ-főtitkár ezt bizakodóan így fogalmazta meg: „A közel-keleti békeértekezlet jól kezdődött és eddig még sohasem volt ennyi esélye a közel-keleti béke elérésének.” Mint mondotta, a résztvevők megmutatták, hogy komolyan érdekeltek az igen bonyolult probléma-komplexum rendezésében. Gromiko külügyminiszter beszéde is a Szovjetunió ilyen irányú törekvéséről tanúskodott. Hangsúlyozta, hogy a rendezés reményét a világon bekövetkezett kedvező változások alapozták meg, amelyek „a Közel-Kelet esetében a közös szovjet—amerikai kezdeményezésben jelentkeztek”. Pozitív tény az is, hogy a konferencia folytatódik és a delegációk vezetését ismét átveszik majd a külügyminiszterek, ha a munkabizottságokban sikerül haladást elérni. Ennek egyik legfontosabb eleme az az elhatározás, hogy katonai szakbizottságot hoztak létre, amelyben a fegyveres erők elkülönítésének kérdéseit vitatják meg. A jelek szerint e téren lesznek a leghosszadalmasabbak a tárgyalások. A kérdés megoldását Izrael belpolitikai — választások — okok miatt is igyekszik elodázni. Tel-Avivban nem is titkolják, hogy a genfi tárgyalásokon részt vevő izraeli küldöttség utasítást kapott az érdemi tárgyalásoknak a választásokig való elhúzására. Egyiptomban viszont hangsúlyozzák, hogy mindaddig nem hajlandók a politikai rendezés érdekében további lépéseket tenni, amíg a csapatszétválasztás ügyében nincs döntés. A békés rendezést Dajan tábornok harcias kijelentése, hogy „szó sem lehet” minden arab terület visszaadásáról, éppúgy csak nehezíti, akár a szinte naponta megismétlődő izraeli provokációk. Ezek nemcsak a sok reménnyel kecsegtető genfi béketárgyalásokat torpedózhatják meg, de — mint az elmúlt események is bizonyítják — nem hoz semmi jót Izrael számára sem, csupán a közel-keleti válság újabb kiéleződéséhez vezethet. (9) A Nemzetek Palotájában megkezdődött a közel-keleti békekonferencia. A képen: A küldöttek a tárgyalóasztaloknál. Az előtérben a Szíriai delegáció számára előkészített, de üresen maradt székek telefotó — MTI Külföldi Képszolgálat A repülő obszervatórium „bejáratása" A Nyegyelja vendégeként éppen Moszkvában ért a hír: december 18-án útjára bocsátották a Szojuz—13 szovjet űrhajót. Kísérőm, a Magyarországon diplomázott Szergej Dardikin mesélte lelkendezve: amikor a rádiót hallgatta, először azt hitte, csak a hatszázvalahanyadik Kozmoszt lőtték fel, ki tudja hány „mellék” rakétával. Csak amikor a két űrhajós nevét ismertették, kapott észbe, hogy miről is van szó. Valóban, alig másfél évtizeddel az első szputnyik fellövése után egy-egy újabb mesterséges égitest már szinte hétköznapi eseménynek számít. De az ember vezette űrhajók indulása még ma is megdobogtatja a szíveket. A Peking Szálló büféjében arról folyt a beszélgetés: a háromszemélyes Szojuz űrhajóban miért foglal ezúttal is csak két ember helyet. A szovjet emberek jól tájékozottak szakkérdésekben is, így egyikükrögtön arra a beszélgetésre emlékeztetett, amelyet Feoktyisztov űrhajós az APN tudósítójával folytatott: a harmadik űrhajós helyét már három hónappal ezelőtt, a Szojuz—12 űrrepülése során is a szkafandereket kiszolgáló berendezések foglalták el. A légmentes űrhajósruhákra a nagyobb biztonság kedvéért, az űrhajó más objektumokkal való összekapcsolása, illetve szétkapcsolása során, az űrhajó egyes részeinek szétválasztásakor, a fel-, illetve leszálláskor fellépő veszélyes helyzetek kiküszöbölésére van szükség. A hivatalos nyilatkozatokból kitűnik, hogy tovább folyik az űrhajó új konstrukciós elemeinek megbízhatósági próbája, „bejáratása”, emellett ez az út is beleilleszkedik az 1975-re tervezett Szojuz—Apollo űrrandevú előkészületeinek, a két, különböző rendszerű űrhajó összekapcsolását szolgáló berendezések kifejlesztésének és tökéletesítésének folyamatába. Bővült az űrhajósok szakosított kutatási programja is: helyet kapott az űrhajón például az automatikus vezérlésű, háromméteres Orion—2 teleszkóp. Segítségével — a fénysugarakat eltérítő légkör határain túl — az eddigieknél pontosabb adatokat kaphatunk olyan galaktikákról is, amelyek Földünktől egymilliárd vagy még több fényévnyi távolságban helyezkednek el. Folytatódott emellett a Föld felszínének, éghajlati, geológiai viszonyainak színképelemző tanulmányozása is, amely népgazdasági szempontból nagyértékű segítséget nyújt a földi nyersanyag-tartalékok feltárásához, a mező- és erdőgazdálkodás eredményeinek fokozásához. Orvosi vizsgálatokat is végeztek az űrhajósok annak megállapítására, hogyan működik az agyi vérkeringés a súlytalanságban, a pihenés, illetve a fokozott fizikai megterhelés állapotában. Tanulmányozták az Oázis—2 zárt biológiai rendszer működőképességét, amely két mikroorganizmus-tenyészet felhasználásával a jövőben hosszú időn át táplálékkal, oxigénnel és vízzel láthatja majd el a távoli utakra induló űrhajósokat. De vajon kik azok az űrhajósok, akik „égi szekerük” irányítása mellett ilyen bonyolult feladatok ellátására is alkalmasak? Az űrhajó parancsnoka Pjotr Klimuk, a fasiszták elleni harcban elesett partizán fia. Életében fontos szerepet töltött be, hogy faluja közelében egy repülőgép egyszer kényszerleszállást hajtott végre. A sohasem látott szárnyas masina megragadta a gyermek fantáziáját, így került 1960-ban repülőiskolára, s 1965-ben a hagyományos űrhajós avatás keretében maga Jurij Gagarin hajította a Csillagváros uszodájának medencéjébe. A fedélzeti mérnök, Valentyin Lebegyev apja hivatásos tiszt volt. Valentyin repülőnek jelentkezett, majd a moszkvai repülési főiskola repülőszerkezettani szakán folytatta tanulmányait. Gépészmérnöki diplomájának elnyerése után, 1966-ban, az űrhajók tervezőintézetébe került, ahol a felkutató- és mentőszolgálat kérdéseivel foglalkozott, majd részt vett a Szojuz és Szaljut űrállomások fedélzeti rendszereinek kidolgozásában, így fejlődött az űrhajók és űrlaboratóriumok szerkezeteinek egyik legkiválóbb szakértőjévé. Mindketten 31 évesek, vérbeli repülők, akik nyolcnapos űrrepülésük során — csak úgy mellékesen — olyan bonyolult orvosi, biológiai és csillagászati kutatásokat is elvégeztek, amelyek kvalifikált tudósoknak is becsületükre válnának. Maguk azonban csak így minősítik útjukat: közönséges munkarepülés volt, látványos mozzanatok nélkül... Lukács Tibor MTI Külföldi Képszolgálat 4