Ország-Világ, 1975. július-december (19. évfolyam, 27-53. szám)

1975-07-09 / 28. szám

több novella, elbeszélés, köztük Az első szerelem. — Hogyan, miként él, min dolgozik? — Hosszú ideje három regény témája foglalkoztat. Elsőként az 1944. augusztusát fejeztem be. A második regény is a hábo­rú idején játszódik, de ebben nem a tör­ténet az elsődleges, hanem az emberi ér­zések, mindennapi tetteik, gondolataik. Mintha szűkszavúságát magyarázná, megjegyzi: — Zárkózott természetű vagyok. Mióta leszereltem, az irodalomnak, a családom­nak élek. Másoktól tudom azt is, hogy felesége fő­orvos, s nagy fiuk van. — Üzen valamit olvasóinknak az 1944 augusztusa megjelenése alkalmából? — Remélem, nem éri őket csalódás. * Befejezésül álljon itt Szergej Szmirnov Lenin-díjas író kijelentése az 1944 augusz­tusa című regényről: „Olyan regény ez, amely Vlagyimir Bogomolovot legjobb íróink első sorába emeli.” Hányász Béla gítségére is mindenütt szükség van a vi­lágon). A vér mindenütt vörös több mint hetven országban került közönség elé, igen nagy sikerrel, s az új Kárpátia Ener-film valószínűleg még sikeresebb jövő elé néz: ha lehet, még jobb, még meggyőzőbb előd­jénél. Több népszerű-tudományos és te­le­­víziós filmünk is részt vett a versenyben, közülük a Magyar Televízió egyik alkotá­sa, melyet a Nemzetközi Vöröskereszt Nap-A rajzfilm-kategóriában nagy sikert aratott a lengyel Josef Cwiertnia alkotása, a REXIE ÉS A TISZTASÁG­­ára készítettek, kategóriájában ezüstér­met nyert. Egy másik filmünk rangos ok­levelet kapott. Ugyancsak nagy sikert ara­tott Luttor Mara Jelbeszéd című játék­filmje is. Fenyves (Gyén­y KÖNYVESPOLC HARCOK, PARTIZÁNOK Az ország felszabadulásával kapcsolatos, vagy az azóta eltelt harminc szabad év eredményeit tárgyaló könyvek egész sora jelent meg az utób­bi hetekben. Szélesebb politikai összefüggésben elsőnek itt említjük meg Szabó János: Interna­cionalisták Kirgizföldön című dokumentum köte­tét, amely a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg. E kis könyv azokról a munkásokról szól, akik Lenin felhívására a húszas évek közepén a Szovjetunióba települtek, hogy segítsenek a szov­jet állam építésében. Ezek a munkások alakí­tották meg az Interhelpo ipari szövetkezetét. Itt dolgozott Szabó János is, a könyv szerzője. A Magvetőnél látott napvilágot egy gyönyörű kötet: „Amíg szívünk dobog . . címmel. A könyv — válogatás a magyar szocialista iroda­lom 1932 és 1944 közötti alkotásaiból. Szerkesztők és válogatók — Benjámin László, Élés László és Markovics Györgyi — igen jó munkát végeztek. Avatott kézzel nyúltak a témához, s felelősség­gel, szívvel válogattak a versek és prózai művek között. Igen érdekes gyűjtemény kerekedett így ki, amely a szokásosnál szélesebben mutatja a háború előtti és alatti magyar szocialista iroda­lom keresztmetszetét. Közvetlenül a felszabadulással több szakmun­ka, illetve dokumentumkönyv foglalkozik. A Cor­vina Kiadónál jelent meg a „Dokumentumok Magyarország felszabadulásáról 1944—1945” című gyűjtemény. A kötethez Kállai Gyula írt beve­zetőt. A könyvben szereplő első dokumentum a Magyar Front 1944 szeptemberi memoranduma, amelyet Horthyhoz intézett — az utolsó pedig a Szabad Nép 1945. április 5-i vezércikke Magyar­­ország­ felszabadulásáról. E két időpont között feszül az a döntő fél esztendő, amely a felsza­badulást hozta meg. Igen tanulságos, érdekes könyv. A Zrínyi Kiadó gondozásában jelent meg Tóth Sándor katonai szakmunkája .„Budapest felsza­badítása 1944—1945” címmel, amely a fővárosban zajlott hadműveletek teljes és pontos leírását, elemzését nyújtja. A budapesti harcokhoz kapcsolódik Földes Mi­hály könyve, amely a Kossuth Kiadónál jelent meg: „Virradat a város peremén” címmel. Föl­des Mihály hiteles dokumentumok alapján szá­mol be az újpesti partizáncsoport tevékenységé­ről, megakadályozták az újpesti víztorony felrob­bantását, negyvennyolc halálraítéltet szabadítot­tak ki az úgynevezett Apolló-házból, felrobban­tották a nyilasok újpesti központját. A könyv bemutatja azokat az embereket, akik e partizán­­csoport tagjai voltak. A Szőnyi-partizáncsoport harcairól, Szőnyi Márton életéről és haláláról számol be Földes Pál könyve „Két ugrás az ismeretlenbe” cím­mel, amely a Zrínyi és a Kossuth Kiadó közös gondozásában jelent meg. Földes Pál, aki maga is partizán volt, saját tapasztalatai és dokumen­tumok alapján írta meg izgalmas könyvét, amely méltó emléket állít a tragikus sorsú Szőnyi Már­tonnak és csoportjának. Az Európa és a Kossuth Kiadó együttes kiad­ványa a „Magyar földön” című kötet, amely szovjet íróknak Magyarország felszabadításár­ól­­szóló elbeszéléseit tartalmazza. A Szépirodalmi Kiadó Olcsó Könyvtár soroza­tában jelent meg G. K. Holopov visszaemlékezé­se a Budapest felszabadítása körüli események­ről, akkori élményeiről, a harcokról, „Budapesti ballada” címmel. E könyvekben különösen az a megragadó, hogy írói, mint a Szovjet Hadsereg katonái, tisztjei, maguk is részt vettek a harcokban, és saját élmé­nyeiket elevenítik fel egyszerű, de irodalmi esz­közökkel. A felszabadulással foglalkozik Urbán Ernő: „Eleven történelem” című posztumusz kötete, amely a Corvinánál jelent meg. Emlékezetes a nemrég elhunyt Kossuth-díjas írónak „Történel­mi lecke” című televíziós dokument­umfilm-sor­o­­zata.-T nos, az ott megszólaltatott személyekről, felidézett eseményekről vallott ebben a könyv­ben az író. Hihetetlenül szuggesztív e kötetben az, hogy Urbán Ernő írása a dokumentum hang­ján, szinte eszköztelenül tárja elénk, hogyan emlékeznek az emberek. Battonyától Nemes­­medvesig, a felszabadulás sorsdöntő napjaira. Nagyszerű könyv.­ Tévé-levél a Véleményről Mindig is abból indultunk ki, hogy a tévéműsorok átlagos színvonalát nem az ún. „értelmiségi műsorok” színvonalához kell mérni. Legalábbis nem a gondolati in­tenzitást illetően, hiszen a kifejezetten szó­rakoztató műsoroknak is maguk nemében gondosaknak, minden ízlésficamtól mente­seknek kell lenniük. A „Vélemény” azok közé a műsorok közé tartozott — és fog tartozni a jövőben is —, amelynek szük­ségképpen kevesebb a nézője, mint — mondjuk — a „Frédi és Béni”-nek. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a Her­nádi Miklós által vezetett kultúrkritikai műsornak nem kell arra törekednie, hogy — intellektuális nívójából mit sem enged­ve, ügyes formai eszközökkel — tágítsa azoknak a körét, akik nézik, igénylik ezt a műsort. A legutóbbi „Vélemény” ilyen értelem­ben részben „körtágítás” volt, részben azonban — valljuk meg — unalmasan „in­tellektuális”. Telitalálat volt elővenni azt a régi tévéinterjút, amelyben a néhány éve elhunyt Ascher Oszkár a már ugyancsak eltávozott Devecseri Gábornak a versmon­dásról vallott, és ezzel „illusztrálni” Zelle Zoltán érdekes — Ascher emlékét is felele­venítő — szavait a versmondás és a „sza­valás” ég-föld különbségeiről. Tanulságos volt Voigt Vilmos — plakátokkal „képí­­tett” — vallomása május elseje bennünk élő ősi-új jelrendszeréről, a plakátok „mo­dern mágiájá”-ról. De már egy kicsit fá­rasztó volt a jeles dramaturg, Czimer Jó­zsef hosszú beszélgetése — mozdulatlan kamerával, a szöveget meg-megszakító, frissítő kérdések „dramaturgiája” híján. És Nemes Nagy Ágnest — aki pedig nem­csak kiváló költő, hanem nagyszerűen ért a verssel kapcsolatos ismeretek terjeszté­séhez is — „tévesebb” módon kellett vol­na megszólaltatni. Zelk — mint tudjuk — színésznek is beválik: ő az elvontabb mon­danivalót is el tudja „adni”. Nemes Nagy Ágnesnek viszont jobb „trambulin”-t kel­lett volna biztosítani, hogy fontos gondola­tai valóban áttörjenek. K­ettőt mondok Trisztán — kétszer Thomas Mann születésének századik évfordulóján a Magyar Televízió — Szine­­tár Miklós rendezésében — az író egyik korai novella-remekéből, a Trisztánból ké­szült tévéjátékot mutatta be. Ha voltak is vitatható megoldásai, egészében véve jól sikerült ez az adaptáció. Mint értesültünk róla, ugyanebben az időben az NSZK-ban, a mainzi tévéstúdió­ban Herbert Ballmann rendező is megfil­mesítette a Trisztánt. Ha hinni lehet a Spiegel kritikusának, a „páros versenyt” alighanem a mi televíziónk nyerte. A két­órás tévéjátékról szóló kritikájában Gunar Ortlepp annak a gyanújának ad hangot, hogy a rendező talán nem is akart mást, mint bebizonyítani, mennyire idejétmúlt a Klöterjahnné és Spinell mester tragiko­mikus történetében megfogalmazott szá­zad végi problematika, s hogy ma már mindez mennyire az idegeinkre megy. „Ha ezt akarta, hát elérte - fejezi be nem minden malícia nélkül a cikket. — De illik-e így ünnepelni egy h­ét­századik születésnapján?” A magányos harcos Minek tagadjuk, otromba hirdetések között élünk. Úgy tűnik, vállalataink fel­ismerve az idők szavát, egyre többet köl­tenek­­ antipropagandára. Egy-egy pla­kát esetében bizony nehéz lenne eldönte­ni, mi kelti inkább a riasztó hatást: a gyermeteg ötlet, a silány grafikai kivitel vagy a nyomda produkálta dermesztő szí­nek. Az egyik legújabb díszpéldánnyal vil­lamoson, buszon találkozni. Antik női szo­bor fölött a felirat: ÖLTÖZTETI... az Aranypók kötöttáru. S a jobb sorsra érde­mes istennő Aranypók­ kötöttáru fügefale­véllel fedi szemérmét. A­ magányos harcost egy Váci úti villa­moson láttam. Középkorú férfi volt, cek­­kerrel a kezében, még a szemüvegét is föltette, úgy vizsgálgatta hitetlenkedve az Aranypók-istennőt. - Hát ez már mégiscsak sok - morog­ta, s egy hirtelen mozdulattal letépte a plakátot. Nem hiszek az egyéni terror hasznában, rokonszenvemet mégsem tagadhatom meg a magányos harcostól. ( fonta ) A.

Next