Ország-Világ, 1980. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-19 / 12. szám

­S & PINTÉR ISTVÁN DOKUMENTUMSOROZATA Nagy tettek krónikája *: 112. „Velünk, s vagy ellenünk!" Száznegyvennyolc ülést tartott az 1945 őszén megválasztott országgyűlés. 1947. június 25-én 12 óra 10 perckor nyitották meg az utolsó tanácskozást, amelyen az elnök felolvasta a nemzetgyűlést feloszlató köztársasági elnöki kéz­iratot. Öt perc után az elnök az ülést berekesztette. Az új választásokat 1947. augusztus 31-re írták ki. Mennyire más körülmények között ké­szült az ország ezekre a választásokra, mint az 1945 őszire! 1947. augusztus 1-én, amikor a korteshadjárat megindult, éppen egy esztendeje volt annak, hogy megszűnt az infláció, és megteremtették a szilárd forintot. Azok az elemek, akik inspirációi­kat elsősorban a nagybankoktól és a tő­késektől kapták, s akik azon mesterked­tek, hogy az ország a háború előtti útra, a régi rendszerhez térjen vissza, annak idején egyszerűen agyrémnek nevezték a kommunisták stabilizációs terveit. Úgy vélték, hogy számukra jól jön, ha az MKP megpróbálkozik a stabilizációval, hiszen ennek csak súlyos és csúfos kudarc lehet a vége. Ezzel szemben a forint megteremtése sikerült, a kommunisták tekintélye nőtt. A másik oldal viszont súlyos vereséget szenvedett. Hol voltak már azok az idők, amikor az egész jobboldal egységesen a Kisgazdapárt zászlaja mögött tömörülhe­tett! A reakció hiába próbált már egysé­get teremteni. Egyik fő reménysége, a Sulyok-párt már az előző parlament fel­oszlatása előtt szétesett, a pártvezér és a legexponáltabb képviselők Nyugatra szök­tek. Más, a Kisgazdapártból, mint a jobb­oldal gyűjtőpártjából kiszorított politiku­sok különböző ellenzéki pártokat alakí­tottak. A Függetlenségi Front négy párt­ján kívül még hat másik szerepelt a sza­vazócédulákon. 1947. augusztus 1-én, a választási harc megindulásának napján kezdődött meg a hároméves terv. A tervtörvényt a kommu­nisták dolgozták ki, s még az előző par­lament fogadta el. A megnyitó ünnep­ségre a földig leégett Ganz gyári hajómű­hely helyén került sor. A hajógyárat né­hány héttel előbb fasiszta diverzánsok fel­gyújtották. Most ott állították fel az emel­vényt, amelyről Dinnyés Lajos, a kisgaz­dapárti miniszterelnök így beszélt: — Politikai kalandorok, összeesküvők, gyújtogatók fogtak össze, hogy megaka­dályozzák az újjáépítést, a stabilizációt, a hároméves tervet. A dolgozó nép azonban sz­éberen őrködik, és ma elkezdi a három­éves tervet, amely emelni fogja a nép életszínvonalát. Velünk, vagy ellenünk, ez itt a kérdés! Aki szembehelyezkedik a tervvel, azt kitaszítjuk körünkből, s ha kell, ki is irtjuk ... Kemény szavak ezek, különösen egy polgári politikus szájából. Pedig hát Ding­nyés Lajost mindenki, aki hosszú, válto­zatos, de mindig tisztességes politikai pá­lyafutása során kapcsolatba került vele, úgy ismerte, mint kedves, joviális, jóin­dulatú vidéki gazdaembert. Már 1931-ben parlamenti képviselő lett, 1938-ig mint Alsódabas kisgazdapárti képviselője vett részt a parlamenti munkában. A keszthe­lyi gazdasági akadémián végzett gazdász és középbirtokos a felszabadulás után is­mét visszatérhetett a politikai küzdőtérre, ahonnan annak idején a magyarországi németbérencek előretörésekor szorult ki. Most, amikor pártjával együtt a válasz­tók bizalmáért folyamodott, nem aspirált a nép ellenségeinek szavazataira. Amiben egyetértett a munkáspártiakkal, azt kö­vetkezetesen képviselte. S alig volt olyan kérdés, amiben Dinnyési és a kommunis­ták, a baloldali szociáldemokraták ne ér­tettek volna egyet. Ezen a választáson beigazolódtak a kom­munisták reményei. A szavazatok 22 szá­zalékát kapta az MKP, amely így — nem egészen három évvel azután, hogy ne­gyedszázados illegalitás után ismét nyíl­tan a politikai küzdőtérre léphetett — az ország legnagyobb parlamenti pártja lett. Az 1 082 597 szavazat kereken 100 képvi­selőt jelentett. A Kisgazdapártból 68, a Szociáldemokrata Pártból 67, a Paraszt­pártból 36 képviselő jutott be az ország­­gyűlésbe. A választási törvény úgy ren­delkezett, hogy ha valamelyik párt vagy pártszövetség megszerzi a szavazatok 60 százalékát, akkor prémium mandátumokat kap, hogy szilárdabb parlamenti többség­gel biztosabban kormányozhasson. A Füg­getlenségi Front négy pártjára pedig a szavazatok 60,8 százaléka esett, ez pedig a mandátumok 66 százalékát jelentette. TITOKBAN KÉSZÜL A VÁLLALATVEZETŐK LISTÁJA Szuverén, függetlenségét visszanyert Magyarország nevében ült össze ez a par­lament; a választások előtti éjszakán a szovjet kormány bejelentette, hogy ratifi­kálja a magyar békeszerződést. Ezzel meg­szűnt a Szövetséges Ellenőrző Bizottság tevékenysége. A magyar kormány nyilat­kozatot adott ki: „A szuverén és függet­len Magyarorsz­ág politikája ugyanaz lesz, ami a felszabadulás óta eltelt három éven át volt: kölcsönös bizalmon és tartós ba­rátságon alapuló együttműködés a békét aláíró nagyhatalmakkal, szomszédainkkal, és elsősorban a szomszédos nagyhatalom­mal, a Szovjetunióval, amelyhez a felsza­badításunkért érzett hála elszakíthatatlan szálai is fűznek, hiszen viszonozhatatlan az az áldozat, amelyet a szovjet népek a magyar szabadságért hoztak.” Ismét Dinnyés Lajos alakított kormányt 1947. november 4-én ő terjesztette be „A Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ I. kúriájába tartozó, részvénytár­sasági alapon működő pénzintézetek ma­gyar tulajdonban levő részvényeinek ál­lami tulajdonba vételéről szóló törvényja­vaslatot.” A jogászi nehézkességgel megfo­galmazott meghatározás azt jelentette, hogy végrehajtották a bankok államosítá­sát. Ezt a követelést a kommunisták vetet­ték fel, mint a hároméves terv teljesítésé­nek feltételét. A hároméves terv azt a célt tűzte ki, hogy az ország elérje a bé­kebeli termelést. Egyben pedig véget ve­tett annak, hogy széles néptömegek kol­dusokként éljenek, véget vetett annak a nyomorúságos helyzetnek, amelyet a nagy­birtok és a monopoltőke az országban hosszú korszakokon át fenntartott. Ennek a tervnek a terheit a gazdagoknak kellett kiizzadniuk! A bankok államosítása óriási riadalmat keltett a tőkések körében. És aztán jött az a — tőkések számára — fekete péntek, amely mindörökre véget vetett Magyaror­szágon a tőke uralmának. Hogyan történt? Az új vállalatvezetők kiválasztását az MKP káderosztálya végezte. Dr. Csendes Károly, aki a legfőbb ügyész helyettese­ként ment nyugdíjba, akkoriban ott dol­gozott. Visszaemlékezéseiben elmondja, hogy természetesen a legnagyobb titokban kellett dolgozniuk. „Nekünk akkor azokat a forradalmi harcokban nevelkedett és megedzett mun­kásokat kellett megkeresnünk, kiválaszta­nunk — nem is kis számban —, akik al­kalmasak az új történelmi szerepre. Ez könnyű is volt, meg nem is. Könnyű volt, mert viszonylag sok munkás emelkedett az átlag fölé, de nehéz is, mert csak utó­lag lehetett eldönteni, hogy a rendelke­­ zz államosítás bejelentése egy budapesti üzemben ...

Next