Ország-Világ, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-02 / 40. szám
XITA RÉSZEG HALÁL A VOLÁN Büntetésinfláció A tények makacsok: a közvádas bűncselekmények miatt elítélt felnőttek 42 százalékának bűncselekménye volt összefüggésben az alkoholfogyasztással. A közlekedési bűncselekmények körében — az ittas járművezetés túlsúlya miatt — az alkoholfogyasztással való öszszefüggés aránya lényegesen magasabb: 78 százalék! Az elítéltek közül vétséget követett el 95 százalék, súlyos balesetet okozott 4 százalék, halálos végű baleset következett be az esetek csaknem egy százalékában. 1983-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál tárgyalt a több, mint ezerháromszáz ittas vezetésből kilenc végződött halállal. Hogy ezt ki tartja soknak vagy kevésnek?! Ha olyan szülőt, gyermeket vagy rokont kérdezünk, akinek egyetlen családtagja életét vesztette, mert „részeg halál ült a volán mögött” — bizonyára nem a számok alapján méri fel a tragédiát. Az alábbiakban az igazságügy képviselőjét, dr. Rozman Annát, a Pesti Központi Kerületi Bíróság közlekedési csoportvezető bíráját kértük nyilatkozatra. — Állásfoglalásomban nem kell különválasztanom hivatalos és magánvéleményemet. Hiszen ha a kettő alapjában nem egyezne, aligha végezhetném tiszta lelkiismerettel a rám bízott munkát. Ami a konkrét témát illeti: amennyire helyesnek tartom, hogy a sajtó is segít az alkoholizmus — é azon belül az ittas vezetés — elleni társadalmi lelkiismeret ébresztgetésében, annyira veszélyesnek tartom, ha ezt az agitációt elsősorban arra hegyezik ki, hogy általában az ítéletek, a büntetések súlyosbítását követelik. Csak félretájékoztatják a közvéleményt azok, akik a valóban tragikus, nemegyszer halálos kimenetelű baleseteket részletezve, megrázóan adják közre, aztán kérdő- és felkiáltójelekkel hozzáteszik, hogy az ittas járművezetőt „csak" ennyi meg ennyi évre ítélték. Egyetlen kultúrállam joga, ítélkezési gyakorlata sem alapulhat a „szemet szemért" szemléleten. Nemcsak azért, mert van egy érvényben levő Büntető Törvénykönyv, ami meghatározza az idevonatkozó jogsértés minősítését és a kiszabható büntetést, de aligha várható bármiféle eredmény egy „büntetés-inflációtól", amikor is minden ítéletnél indokolatlanul a maximális büntetést szabja ki a bíróság. — De hát indokolatlanságról szó sem, lehet, hiszen az ittas vezetés egyre gyakoribb veszély a közutakon. — Válaszolhatnám erre azt, hogy általában az alkoholizmus, sőt a hazai, hétköznapi ivási szokások is egyre veszélyesebb képet mutatnak. Miért csodálkozunk hát, hogy a volán mögött is több az ittas vezető? De tudom, és egyetértek azzal, hogy nem eleve felmenteni kell a törvényt, a szabályt be nem tartó embereket. — Már messze vagyunk attól az időtől, amikor az ittasság bocsánatos bűn, vagy „csak” súlyosbító körülmény lehetett a bíróság előtt. Különösen messze a közúti közlekedési bűncselekmények területén. Véleményem szerint a munkahelyi italozás vonalán is lépni kellene. Bár vitathatatlan, hogy nem ugyanaz, ha valaki tollal, vagy volánnal a kezében ittas. Sajnos, ugyanez a különbségtevés már kevésbé érvényes, ha valaki a munkahelyén ittasan áll a gép mellé. Nem árt ugyanis tudni, hogy legalább olyan ijesztő mértékben növekszik az ittasság miatti munkahelyi balesetek száma, mint ami a közutakon fordul elő. És az üzemekben sem enyhébb a tragikus következmény. Ami azt illeti, a bíróságok nem túl szigorúan alkalmazzák a jogosítvány elvételét, illetve a járművezetéstől való eltiltást. — A törvény szigorának nem a bűncselekmény körülményeitől és a tettes személyiségétől függetlenül kell érvényt szerezni. Az ítéletet egyebek között az is befolyásolja, hogy az adott időszakban az a bűncselekményfajta esetleg éppen növekvő tendenciát mutat, azaz társadalmi veszélyessége nő, mint ahogy ez jelenleg az ittas vezetés esetében fennáll. Ugyanakkor a bíró nem feledkezhet el arról sem, hogy ember áll előtte, ember, akinek legszemélyesebb körülményeit is figyelembe kell venni, mielőtt meghozza az ítéletet. — Szép, szép a megértés, de vajon ezzel nem a közösség, a többség védelmét gyengítjük, kiszolgáltatva őket azoknak, akik gyenge akaratuk miatt még a volán mögött sem képesek megtartóztatni magukat az italtól. — Először is a bíróság nemcsak az enyhítő, hanem a súlyosbító körülményeket is figyelembe veszi. Ez vonatkozik az ittas járművezetés miatt felelősségre vontakra is . . . De hadd mondjak két, talán szélsőséges példát ... Egy ízben az elém került iratokból kiderült, hogy az ittas vezetésért eljárás alá vont 45 éves budapesti művezető, miközben otthon a felesége születésnapját ünnepelve már italt fogyasztott, értesítést kapott, hogy idős édesapja rosszul lett. Taxiért telefonált, de közölték vele, hogy belátható időn belül nem tudnak kocsit küldeni. Beült az autójába és az első sarkon rendőri ellenőrzésbe került, ittasan vezetett, tagadhatatlan. Megállapítható volt, hogy évtizede vezet, semmiféle szabálytalanságot nem követett el, közlekedési priusza nincs. Kiváló dolgozó, kiegyensúlyozott személyiség. Kérdezem: mi legyen a szigorú ítélet? ... A másik eset szereplője csaknem hasonló korú férfi. Anyagbeszerző, aki már negyedszer áll ittas járművezetésért bíróság előtt, és ezért már súlyos pénzbüntetésre, majd baleset okozásáért szabadságvesztésre is ítélték. A legutolsó alkalommal az ítéletben végleg eltiltották a vezetéstől. Alig egy hónap múlva már jogosítvány nélküli ittas vezetésért áll a bíróság előtt. Igen, itt már tehetetlen az igazságszolgáltatás! — Tehát nincs kiút? Jogos volt a vitaindítónkban felvetett kérdés: belenyugodjunk? — Nem. De csupán a bírói székből nem lehet megjavítani a valóban nehéz és veszélyes helyzetet. A tiltás, a büntetés — még a legsúlyosabb — sem tart vissza mindenkit. Ugyanakkor bizonyos mértékig megnyugtató a bíró számára, hogy tények bizonyítják, miszerint kevés a visszaeső ittas vezető. Az elítélteknek csaknem egészen három százalékát marasztalták már el korábban jogerősen ittas vezetésért. Tudom, ez a „csak” is viszonylagos eredmény, de mindenesetre azt bizonyítja, hogy nem elsősorban az ítélkezési gyakorlatot kell hibáztatni. Van ugyan javítanivaló a mi munkánkban is, és ezzel szembesített bennünket az a fővárosra és több megyére kiterjedő vizsgálat, amelynek tapasztalatait már igyekszünk érvényesíteni az ittas vezetéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatban is. Eredményt azonban csak általános, társadalmi összefogással, az egyének és az egyes közösségek szemléletében és a mindennapi gyakorlatban bekövetkezett változással lehet elérni. Érdemes minden eszközt igénybe venni, már csak azért is, mert akkor remélhető, hogy a közlekedéssel együtt máshol is csökken az alkohol okozta veszélyhelyzet — fejezte be mondandóját dr. Rozman Anna csoportvezető bíró. Várjuk olvasóink további véleményét, tapasztalatait. Különösen szívesen fogadjuk az olyan javaslatokat, amelyek a társadalmi összefogás szervezett módszerére vonatkoznak. PÁLOS MIKLÓS A lapunk által kezdeményezett vitában ezúttal a bíróé a szó TÖRÖK BOSZORKÁNYOK Kálmán király óta tudjuk, hogy nincsenek boszorkányok, de ezeket a nemlétező boszorkányokat mégis lehet üldözni a gyanakvás, a bizalmatlanság és a tömeghisztéria légkörében. Ki ne emlékezne a néhai McCarthy szenátor félelmetes boszorkányvadászatára vagy a szenátor chilei követőire? Most Törökországban bukkantak fel a nemlétező boszorkányok. Ismeretes, hogy 1980, a katonai hatalomátvétel előtt anarchia tombolt az országban, szélsőjobboldali terrorizmus (gondoljunk csak a hírhedt Szürke Farkasokra, hisz az ő soraikból indult Ali Aggá, a pápa elleni merénylet elkövetője) csapott össze a szélsőbaloldalival. Ezek után érthető, hogy alaposan megvizsgálják azokat, akik vezető állami funkcióba kerülnek. Az viszont már kevésbé érthető, hogy az állambiztonság megszállottjai kiterjesztik a vizsgálatot minden állami alkalmazottra, a bírósági teremszolgától a pedagógusig, vizsgáljáka szolgálatra jelentkezőket, a kitüntetésre felterjesztetteket, az áthelyezetteket. Százezreknek kell tehát kitölteniök a hosszú kérdőíveket: „Részt vett-e a múltban valamilyen diáktüntetésen?”; „Tagja volt-e valamely felforgató szervezetnek?” (köztük a Török Béketanácsnak); „Akadnak-e a rokonai között gyanús elemek, például kommunisták?”; „Mi a véleménye a jelenlegi rendszerről?”; „Járt-e kommunista országban?” stb. stb. Az ellenzéki Néppárt és a sajtó egy része támadásba lendült az alkotmányellenes boszorkányvadászat ellen, s követeli, hogy a jövőben csak az állambiztonság és az államvédelem területén tevékenykedő tisztviselők múltját firtassák. Különben — nos, különben valóra válhat Turhan, a legnevesebb humorista rémlátomása arról az ártatlan polgárról, akit lecsuknak, mert megpályázik egy köztisztviselői állást. Miért akar közhivatalnok lenni? Milyen hátsó szándékai vannak? Mindenesetre csukjuk le, vizsgáljuk meg a múltját, biztos találunk valamit... M. GY. MÖGÖTT ORSZÁG-VILÁG 123