Ország-Világ, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-30 / 18. szám
„Észrevettek minket” hallatszik recsegve a fejhallgatómban Kovács József százados hangja, s mint rutinos helikopter-vezetőhöz illik, éles kanyarral máris az alattunk futó szürke útszalag fölé tereli gépünket. S igen, nyugtázom ijedten, és félig csukott szemhéjam alól is jól látom, ahogy egyre-másra gyulladnak ki a suhanó autók féklámpái. „Néha pusztán a gép hangja vagy a látványa is elegendő ahhoz, hogy megszelídüljön a forgalom'' — folytatja a pilóta az előbbi közönnyel, mit sem sejtve a centrifugális erővel való viaskodásomból. Szerencsére máris egyenesben vagyunk, alig ötven méterre az M1-es autópálya fölött. Útirányunk Tatabánya és Komárom megye, célunk, hogy részt vegyünk az ottani tavaszi kiemelt közúti közlekedési ellenőrzésen. Halász Jenő őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési alosztályvezetője, aközlekedésbiztonsági tanács (KBT) titkára, a parancsnok az izgalom legkisebb jele nélkül csatolja be magát a pilóta melletti ülésbe. Igaz, sokszor volt már vezetője ilyen nagyszabású ellenőrzésnek, és nem is először irányítja „repülő-harcálláspontról” az embereit..., és persze az akció többi résztvevőjét — jut eszembe két újabb zuhanásszerű forduló között. S mint az eminens tanuló a leckét, máris sorolom magamban azoknak a szerveknek, vállalatoknak a nevét, akik segédkezni küldték szakembereiket: a tűzoltóság, a közlekedési felügyelet, a posta, a Volán és a katonai rendészet. Az önkéntes rendőrök és az úttörők sem maradhatnak ki a felsorolásból, ők is ott vannak majd minden ellenőrzőpontnál. „Bárhogy is igyekeztünk, az elmúlt öt évben sajnos növekedett a halálos balesetek száma a megyében’’ — szól mikrofonjába Halász őrnagy, és int, inkább előre nézzek, mint az alattunk levő mélységbe. „De mit tehetünk, ha az emberek fejében van a baj ? Egyre gyakoribb a relatív gyorshajtás, a szabálytalan előzés és az elsőbbségi jog meg nem adása” — hallom a fejhallgatóból. — „Nem is beszélve az ittasan elkövetett balesetekről” — pillant megint hátra az őrnagy és egy éles forduló után újra folytatja: „Pedig nem vagyunk bortermelő vidék! A számok mégis másról beszélnek, nálunk a balesetek tizennégy százalékát ittasam követik el! Ezzel aztán nem dicsekedhetünk, az elsők vagyunk az országban.” Eszembe jut az a szlogen, amit még indulás előtt, a földön mondott Halász őrnagy. „Aki vezet, ne igyék! Aki ivott, ne vezessen!" Jól hangzik. Csak hát kár az egészért. Százszor és ezerszer bebizonyosodott már, hogy addig kevesek figyelnek a józan, segítő szóra, amíg az emberek bocsánatos bűnnek, mi több, ügyességnek tartják a „spicces” vezetést. Szólnék is, válaszolnék az őrnagynak, ám éppen a lentiekkel beszél rádión. A lelassított helikopterből is jól látszik, ahogy az út szélére állított autókat vizsgálgatják a rendőrök. Akad köztük egy-két tragacs küllemű kocsi is. „öregszik a gépjárműpark” — szól megint hátra Halász őrnagy —, „ilyenkor a műszaki állapotot is ellenőrizzük. Fényszóróbeállítás, szénmonoxid-szint, irányjelzők, ezekre mindenképp figyelnünk kell.” Még a kétnapos akció eligazításán hallottam, hogy Komárom megyében a KRESZ, a helyes közlekedés oktatása már hosszú ideje megoldott. A megyei közlekedésbiztonsági tanács kiemelt feladatának tekinti az általános és középiskolások rendszeres képzését. Valószínűleg ennek és a jól kiépített közlekedésszakreferens-hálózatnak köszönhetően az utóbbi években csökkent a gyermekbalesetek száma. Nagy szó! A hivatásos és magángépkocsi-vezetők részére évről évre nyolc előadásból álló tanfolyamot szerveznek a TIT közreműködésével. A sokak által dicsért és kedvelt továbbképzés szinte semmibe sem kerül, százötven forintot kérnek személyenként a szervezők. Igaz közlekedést oktatni ingyen (is) kellene. Csak hát furcsa szerzet az ember! Amikor a tanfolyam nem került pénzbe, üresek voltak a termek. Mindjárt sejtettem, hogy megint veszélyes manőver következik, amikor másik pilótánk, Rozárius László őrnagy a szemére csapta sisakja fényvédőjét. Laza karmozdulattal húzott egyet a kormányon, s mi másodperceken belül mint a térképre, úgy bámulhattunk Tatabányára és környékére. Innen fentről szépen kivehetők az autópályán és a szomszédos települések kisebb útjain felállított rendőri ellenőrzőpontok, a félreállított autók sora. Bár az erős szél miatti „liftezéstől” a torkomban dobog a szívem, azért csak eszembe ötlik a logikus kérdés. Hogyan fogadják az utazók a többszöri megállítást? Halász őrnagy, mintha kitalálta volna gondolatamat, megint megszólal. „Mi már eleve úgy tervezzük meg az ellenőrzőponztok helyét, hogy a kocsikat legfeljebb egyszer állítsák meg. Persze előfordulhat bárkivel, hogy letér egy útról, a másikon nyomban újabb ellenőrzésbe ütközik. Viszont a közlekedésbiztonsági hónap alatt elsősorban segíteni, tanácsot adni akarunk az embereknek, így legfeljebb csupán egy-két percet vesz igénybe a vizsgálat.” Értem én, mondom, és gondolom, mások is megértőek általában ilyenkor. De nem lehetne — mondjuk — azzal a megoldással elejét venni a felesleges zaklatásnak, az esetleges kétszeri bírságolásnak, amivel Csongrádban próbálkoznak? Ott úgy tervezik, matricát kapnak a már ellenőrzött autósok, így nem állítják meg őket még egyszer. „Ha beválik, mi is szívesen használjuk ezt a módszert” — bólint Halász őrnagy. „Ez a hátsó lámpa bizony, nem ég” — húzza fel szemöldökét a tatai ellenőrzőponton Szekeres Tibor honvéd hadnagy. — „Tartalékod meg nincs” — folytatja, de a további lelkifröccs helyett inkább egyenesen a közeli üzletbe küldi izzóért segédmotorjával a megszeppent fiút. „Amíg tart a közlekedési hónap, elnézőbbek vagyunk az emberekkel” — fűzi a látottakhoz Borsos Béla százados, a megyei rendőr-főkapitányság főelőadója. — „Kivétel persze most is van: akkor nincs pardon, ha mondjuk valaki a zebra előtt fékező autó mellett húz el. Ilyenkor jön a pénzbírság és a jogosítvány meghatározott időre történő bevonása. Sajnos, ennek ellenére még ma is sokszor megesik az ilyesmi!” Ha a jogosítvány elvételére nem is, de bírságra tippeltem, amikor mellénk gördült egy ütött-kopott, rozsdamarta Moszkvics-furgon. Minden várakozásom ellenére azonban a Volán Vállalat dolgozói még tűréshatáron belüli légszennyezést mértek műszerükkel. Van-e érzékelhető haszna ezeknek a megyeszerte összehangolt akcióknak azon kívül, hogy az autósok megtudják, melyik lámpájuk van rosszul beállítva, hogy esetleg ideje új gumit venni? A százados elmosolyodik, várhatta ezt a kérdést. „Kell-e nagyobb eredmény annál, hogy ezekben a hetekben alaposan lecsökken a balesetek száma?!” — mondja, majd elkomorodik. — „De később aztán? Ismét nő, megállíthatatlanul, egészen az októberi ugyanilyen akcióig.” A parancsnok elégedett az embereivel, a búcsúzáskor tudtunkra adja azt is, a mostani ellenőrzés rendben, pontosan zajlott. Mielőtt beszállnánk a helikopterbe, az akció egy másik irányítója, Németh Ferenc őrnagy is kezet nyújt. „Csupán egyetlen kérésem van — jegyzi meg halkan —, hogy bármit is írjanak rólunk, a leglényegesebb azért derüljön ki a cikkből! Tudják meg az emberek: ezek az ellenőrzések azért vannak, mert aggódunk a közlekedőkért!” VARJÚ FRIGYES Büntetés helyett segítség Fentről jól kivehető: rendben folyik az ellenőrzés A papírokkal semmi baj. De mi van a csomagtartóban? 6 . ORSZÁG-VILÁG