Ország-Világ, 1986. január-június (30. évfolyam, 2-26. szám)

1986-05-07 / 19. szám

A három nevű író halálára bői tudunk meg közelebbit a Sőréd mel­leti harcokról. A 332-es lövészgárdaezred zászlóalja 1945. március 18-án kezdett harcot Sőrédnél a megerősített ellenséges védelemmel szem­ben. A németek viharos erejű támadást in­dítottak tüzérségi fegyverekből és aknave­tőikből: sok ágyút, tankot sorakoztattak fel. Egy részüket a szovjet tüzérség megsem­misítette, néhány közülük visszafordult. Már csak két önjáró ágyú közeledett és nyitott tüzet a lövészekre. Közben a zászlóalj mu­níciója elfogyott, és ez nehezítette a gyalog­ság előrehaladását. Idővel megérkezett a lő­szerutánpótlás, és a zászlóalj katonái fel­szabadították Sőrédet. Lehet, hogy ebben a pillanatban halt meg Tyihon Naszanov is? Megyünk Bodajkra. Bodri Sándor, a köz­ségi tanács elnöke kísér el bennünket a te­metőbe. A katonai temetőben négy tömegsír és egy emlékmű található. Itt temették el Prokopij Galusint, a Szovjetunió Hősét. Ö is, mint Tyihon Naszanov, 1925-ben szüle­tett, és egy napon haltak meg. Galusinnal együtt még hét katona neve olvasható a sírokon. Rajtuk kívül 32 katona van eltemetve Bodajkon. Tyihon Naszano­­vot — az események ismeretében teljes bizonyossággal megállapítható —, aki ezred­társaival együtt utoljára ment harcba Ső­réd falunál azon a márciusi napon, ugyan­csak itt helyezték örök nyugalomra. A bodajki katonai temetőben így hamaro­san még egy név kerül a tömegsír emlék­táblájára: Tyihon Naszanové. Vaszilij Na­szanov, a kusztanaji mezőgazdasági tech­nikum tanára elmondhatja majd: 41 év után végre megtalálta szeretett testvére sírját. Akinek nem adatott meg hazatérnie — de a hősi halott nevét a járókelők olvashatják majd. VALENTYIN SZARANCSOV HALASZ CSILLA Idénymunkások dolgoznak Szibériában a fakitermelésen Az idénymunkát vállalóknak hetente csak egy szabadnap jut, hiszen a határidőt a természet, az időjárás szabja meg. S bizony a munkaidőt sem a gyári bélyegzőóra irányítja: ha nem készülnek el a vállalt munkával, azzal kell számolniuk, hogy jövőre már nem hívják őket. Népgazdasági igény — s egyelőre még bi­zonyos fokú idegenkedés — kíséri az új je­lenséget a Szovjetunióiban. A feladat tehát adott: mind szélesebb körben el kell fogad­tatni a munkavégzésnek ezt a formáját úgy, hogy egyre pontosabban megfogalmazott ren­delkezésekkel népszerűvé váljék a vállalkozás. Még idénymunkában is. MALLAR ÉVA Szemüvege ott pihen még a félig kiblva­­sott könyv tetején, ahová máskor is tette, ha elárasztották a betűk . .. S a könyv­ben, ahol folytatni akarta a sorokat, jel­zőként egy sárguló fényképet helyezett. Micsoda különös könyvjelző! A kép hatvanöt esztendeje készült Szegeden. Legkedvesebb barátai állják körül: Ba­bits Mihály, Móra Ferenc, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, József Attila — és mások, kiknek nevét/ nem ismeri már az utókor .. . Ahogy *Sa»íó Sándorról is csak kevesek tudják, nagy hatvanöt esztende­je, amikor e fénykép készült, még Pór Tibor volt a neve, így tisztelték a barátai, így ismerték az olvasók. Felvett név volt már a Pór is, születé­sekor ugyanis Bauer Tivadarként jegyez­ték be az anyakönyvbe, 1899 decemberé­ben, Nagykőrösön. Iskoláit Szegeden végezte el és ott is érettségizett. Onnan vonult be katonának az első világháború idején. 1919-ben részt vett a leszerelt katonák mozgalmában s ott volt a szegedi kommunisták minden tüntetésén, pedig még nem volt tagja a pártnak. Diákkorától színésznek készült. A sors mégis úgy hozta, hogy színpad helyett a lapok hasábjain lépett a nagyközönség elé. Újságíró lett. Első írásai és versei 1919-ben a Délmagyarországban láttak napvilágot. Ekkor már Pór Tibor néven élt. Szegedi újságírói pályafutásának a Szeged című lap szerkesztőségi sztrájkja vetett véget. Egyik kezdeményezője volt a tiltakozó megmozdulásnak, akkoriban ugyanis már ennél a baloldali ellenzéki lapnál dolgo­zott. A sztrájk győzelemmel végződött, neki azonban mennie kellett. 1923-at ír­tak, amikor elindult a fővárosba — tarso­lyában Juhász Gyula és Móra Ferenc ajánló soraival. „Pór Tibor kollégámat értékes és egyé­ni erejű írói és újságírói tehetsége révén, amelynek a szegedi sajtóban éveken át. . . tanújelét adta, a legőszintébben és legme­legebben ajánlhatom és kvalitásairól ke­zeskedem” — állt Juhász Gyula levelé­ben. De hiába. Ahogy hiábavaló volt a Móra-levél és Kosztolányi közbenjárása is: nem vették fel a Pesti Hírlaphoz. Így a Színházi Élet munkatársa lett, igen rö­vid ideig. Nem bírta elviselni a lap légkö­rét, inkább szabadúszóként dolgozott. Mind több írását jelentette meg a Nép­szava. A fővárosban nagyon hamar kapcsolat­ba került a baloldali mozgalom vezetői­vel. Hidas Antal befolyása nyomán pedig végképp szakított a polgári sajtóval. Ekkortájt jelent meg első — s végül is egyetlen — verseskötete. „Vad versek ezek, amelyektől talán meg is vadul egy­némely jámbor vaskalapos... — írta a kötetet méltatva Juhász Gyula. — Az új proletár keserűsége, daca, lázongása és akarata lobog benne, ám szíve van, forró, piros szíve, mélységes és jajongó részvéte minden eltiportak és kitaszítottak iránt. A nagy emberi szolidaritás hatalmas ér­zése harsonázik szavaiban.” A kötet címe is meghökkentő és szokat­lan. Egyetlen szám: 1. Jelezvén, jön majd a folytatás. Az élet azonban másképp ren­dezte a sorsát: 1925-ben elhagyta az or­szágot, Párizsba emigrált, ahol azonnal bekapcsolódott a kommunista mozgalom­ba, és még ugyanabban az évben felvet­ték a pártba. Dolgozott napszámosként, írógépműszerészként, volt festőmunkás. Közben minden szabad percét a pártmun­kának szentelte. Előbb a magyar emigrán­sok országos kultúrmozgalmát vezette. „Sok baja volt a műkedvelő színdarab­írókkal — emlékezett vissza e korszakra harcostársa, Aranyosai Magda. — Ő min­dent gondosan átolvasott. Rejtély, honnan vett hozzá időt, hiszen napközben mint szobafestő dolgozott. Ha valamelyik írás­műben egy szemernyi eredetiséget fede­zett fel, ,majd egy kicsit helyrepofozom’ — mondta a szerzőnek. A darab előadha­tó módon került a nézők elé. . . Hazai, francia és nemzetközi problémákkal akar­ta a nézőket megismertetni, olyan tálalás­ban, hogy azok megértsék és magukévá tegyék .. Később a Párisi Munkás szerkesztőbi­zottságának a vezetője lett, majd a fran­cia párt a magyar nyelvű országos párt­­bizottság titkárává nevezte ki. Karikás Frigyestől vette át ezt a tisztet. 1930-ban egy tüntetésen letartóztatta a irancia rendőrség, és kitoloncolták Bel­giumba. Ö azonban — a párt utasítására — visszatért. Illegálisan dolgozott, meg­változtatva külsejét és nevét. Ekkor lett Sarló Sándor. Ez az új név sokáig megmentette a börtöntől. Egyik színdarabja, a Horthy kutyái miatt tűvé tette érte az országot a rendőrség, csak­hogy Pór Tibor néven keresték. 1931 őszén az északi bányavidéken mégis lebukott. Három és fél hónapot töltött a douai-i börtönben. Kiszabadulva a Vörös Segély útján előbb Berlinbe, majd 1932 márciu­sában Moszkvába utazott. A Sarló és Ka­lapács című lapnál dolgozott. „A felelős szerkesztő Révész Imre volt — írta Sarló Sándor a Nyikolszkaja 7. cí­mű önéletrajzi írásában —, ő azonban ha­marosan eltűnt. Ettől kezdve ki nem ej­tettük a nevét. Révész után Münnich Fe­renc, majd Lengyel József, végül Vágó Béla lett a Sarló és Kalapács felelős szer­kesztője. Jómagam szerkesztője és mű­szaki vezetője voltam a lapnak.” És természetesen szerzője is. Rengeteg írása jelent meg. 1938-ban koholt vádak alapján letartóztatják, de a neve meg­menti. Az volt ellene a vád, hogy 1919- ben Horthy felderítő tisztjeként dolgozott. Rágalmazója azonban hamar leleplező­dött, mert nem tudta, hogy tizenkilenc­ben Sarló Sándor még Pór Tibor néven élt. 1941-ben önként jelentkezett katoná­nak. A karéliai frontón harcolt a fasisz­ták ellen, de súlyos betegsége miatt visz­­szavitték Moszkvába. Felgyógyulása után régi fegyverével, a tollal harcolt tovább. 1946- ban tért vissza Magyarországra. Előbb a Képes Hétnél, majd az Üj Szó szerkesztőségében dolgozott. 1947- ben az Ország-Világ elődjének, az Oj Világ című lapnak lett felelős szer­kesztője, később főszerkesztője. Harminc évvel ezelőtt vonult nyugdíjba. Am amíg ereje engedte, továbbra is fáradhatatla­nul dolgozott. Aztán már csak olvasott. A könyv, az újságok jelentették számára a hidat a külvilághoz. Életében három néven — négy ország­ban —, de mindvégig egyetlen eszméért harcolt. Hosszú élettel áldotta meg a sors. Arcára, alakjára már csak kevesek emlé­keznék. De szelleme bennünk él, velünk marad. <"') ORSZÁG-VILÁG I 7

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék