Ország-Világ, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-11 / 6. szám
Kardos László halálára Életének 89. évében elhunyt Kardos László Kossuth-díjas akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár. Debrecenben született, ott is élt 1945-ig. Ott volt bölcsészhallgató, az írónak és tanárnak készülő, Adyért rajongó fiatalok egyik vezéregyénisége. Doktori disszertációját is a pályakezdő Adyról írta, s a idáig nélkülözhetetlen tanulmány 1921 végén megjelent a gyomai Knernél. Szülővárosában lett gimnáziumi tanára és a“Nyugat sokat foglalkoztatott kritikusa. A többi között Babits, Bródy, Gelléri, Kassák, Kodolányi, Móra, Németh László, Radnóti, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Szomory könyveiről írt bírálatokat, megejtő érzékenységgel és elemzőkészséggel, sohasem a tekintélyre, mindig az értékre figyelve. A Nyugat nagy nemzedékéből Karinthy Frigyes állt különösen közel a szívéhez — róla szóló tanulmányával a legnagyobb díjat nyerte el a legendás folyóirat esszépályázatán s mindenekelőtt Tóth Árpád, akiről később monográfiát írt, s műveinek kritikai kiadását is sajtó alá rendezte. Szellemi rokonságot érezhetett a ,,szelíd dalú” poétával, ám — mint Tóth Árpádé — a bensőséges, finom kritikákat író Kardos hangja is megkeményedett, ha eszményekről, ha sorskérdésekről volt szó. Ady örökségének kapcsán írta 1936-ban: „Ady neve együtt jelenti a magyarságot és Európát, a tiszta erők szabad harcát, a legszélesebb emberiséget és még sok mindent, ami a hitlerizmusnak szöges ellentéte." Túlélte a háborút, a munkatábort. 1944 novemberében már ismét tanított a felszabadult Debrecenben. Megpezsdült a szellemi élet, föltámadt az Ady Társaság, megalapították első új irodalmi folyóiratunkat, a Magyarokat. Kardos Lászlónak a kultuszminisztériumban kínáltak fontos állást, s a kormánnyal együtt a fővárosba költözött. Az irodalmi élet újraélesztésével, gondjaival foglalkozott, egyebek mellett tervezetet dolgozott ki az írók támogatásáról, az alkotásnak kedvező életkörülményeik megteremtéséről, a világirodalom remekeinek tervszerű fordításáról, népkönyvtáraink korszerű megújításáról. 1950-ben egyetemi katedrát kapott, megbízták az ELTE világirodalmi tanszékének vezetésével. Huszonkét éven át viselte ezt a a tisztséget, és — sok száz tanítványa eskü alatt vallja —, a legnagyobb magyar tanáregyéniségek közé emelkedett. Mert nem ritka az olyan professzor, aki a tárgyáról mindent tud, annál ritkább, aki az élményt élményszerűen közvetíti. Aki azért képes átadni az irodalom szeretetét, mert az embert szereti. Műfordítói szemináriumán megvalósította azt, amiről minisztériumi tisztviselőként ábrándozott: új fordítói generációkat nevelt. Ő maga is jeles tolmácsa volt kedves költőinek, a legnagyobbaknak: Horatiusnak és Ovidiusnak, Shakespearenek és Shelley-nek, Goethének és Heinének, Victor Hugónak és Rimbaud-nak, Puskinnak és Majakovszkijnak. Egyik alapítója, majd főszerkesztője lett a Nagyvilágnak, annak a folyóiratnak, amelynek döntő szerepe volt abban, hogy 1956 után viszonylag rövid idő alatt „bepótolhattuk” súlyos világirodalmi mulasztásainkat. Értékes tanulmányokat írt, s jutott ideje közéleti szerepvállalásra is. Már az MSZBT jogelődjének is tevékeny munkásai, az orosz és a szovjet irodalom hazai megismertetésének szervezői közé tartozott; idős korában a Társaság örökös alelnökévé választották. Két héttel a halála előtt veszítettük el fiát, Pándi Pált. Úgy tudjuk — úgy reméljük —, erről már nem értesült a Professzor Dr. Laci bácsi. (tordai ) Az első mac Alaptőkéje 168 millió forint, a két szerződő fél részesedése ebből 50—50 százalékos, azaz 3—3 millió transzferábilis rubelnek megfelelő összeg. Az esztergomi székhelyű közös vállalat - mintegy 60 fővel - április elsején kezd termelni. A tervek szerint az elkövetkező öt évben a forgalomnak el kell érnie a 3 milliárd forintot. Az első magyar—szovjet vegyesvállalat a már meglévő szellemi kapacitást fogja hasznosítani, illetve továbbfejleszteni — mondja Martos István, a Medicor Művek vezérigazgatója, aki még tavaly decemberben írta alá a Mikromed megalakításáról szóló együttműködési megállapodást. Akkor Moszkvában így nyilatkozott a vezérigazgató a sajtónak. — Már két éve kutatjuk a közös vállalat megvalósításának lehetőségeit. Most módunk van elsőként átszakítani a célszalagot. Az elsőséget annak köszönhetjük, hogy korszerűen gondolkodó partnerekre találtunk a Szovjetunióban. — A Szovjetunió — egészíti ki Martos István immár itthon — hatalmas felvevő piacot biztosít a Medicor termékeinek. Az előzetes felmérések szerint, több tízezer felhasználó várja a Mikromed korszerű termékeit, amelyeknek egyik fő sajátossága, hogy a közös magyar—szovjet fejlesztés révén konvertibilis elszámolású importot helyettesítenek. — Milyen előzményei vannak a közös vállalat megalakulásának? — Együttműködésünk alapját az úgynevezett MMT rendszer biztosítja — mondja Esztergomban a Mikromed tervezett igazgatója, Bádi Béla. — Ezt, a Medicor mikroprocesszoros technológiai rendszerét, a Műszaki Egyetemmel közösen fejlesztettük ki. Hazánkban már évek óta széles körben alkalmazzák. Az 56 modulból álló rendszer a modulok kombinálásával többféle elektronikus készülék megépítésére alkalmas. 1985-ben ezt a fejlesztést Állami Díjjal tüntették ki. — A közös vállalat megalakulásához vezető első lépés az volt, hogy a Szovjetunió tavaly megvásárolta tőlünk az MMT licencét. Innen már egyenes út vezetett a további fejlesztéshez, majd pedig a konkrét együttműködéshez. — Voltak-e nehézségei a magyar—szovjet közös vállalat létrehozásának? — A legfőbb gondot az okozta — magyarázza Martos István —, hogy akkor még nem volt kormányközi egyezmény Magyarország és a Szovjetunió között. A szovjet vállalatoknak például nem volt joguk arra, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek egy külföldi vállalattal. Különbségek voltak a két ország között az irányítási, illetve az ár- és elszámolási rendszerben. S elég sok bürokratikus akadály is nehezítette a gyakorlati tetteket. Sokat segített azonban a közös vállalat létrehozásában az, hogy a Szovjetunióban felgyorsult az új gazdasági irányítási rendszerre való áttérés. Meghatározó volt az is, hogy a két ország vezetői a legfelsőbb szinten támogatták a vegyesvállalat ügyét. — Mit fog gyártani a közös vállalat? — A Mikromedet, melynek központja Esztergomban lesz, és egy leányvállalata fog működni Moszkvában is, a Medicor, illetve a szovjet VMIIMP, azaz az Országos Orvosi Műszerfejlesztési Tudományos Intézet hozta létre — kalauzol tovább minket Bádi Béla. — A közös vállalat olyan rendszer-elemkártyákat fog sorozatban gyártani és továbbfejleszteni, amelyek a szocialista országokban használatos elektronikai berendezésekben használhatók. Eddig ezek a kártyák ugyanis főként tőkés importból kerültek hozzánk. A körvonalazott együttműködés révén hazánk hozzájuthat a szovjet elembázishoz, illetve ezzel a fejlesztéssel jelentős konvertibilis valutát takaríthatunk meg. — Mekkora piaca lesz a Mikromed termékeknek a Szovjetunióban? — Az új vegyesvállalat a szovjet partner egészségügyi szűrőprogramját fogja kiszolgálni. A Szovjetunióban ugyanis egy 1985- ös központi bizottsági határozat előírja, hogy a KGST komplex programjának részeként 2000-ig országosan is be kell vezetni a lakosság szűrését. Ebben helyet kapnak a nálunk is ismert tüdőszűrésen kívül az antropológiai (testsúly, magasság), a keringési (vérnyomás), az EKG és a laboratóriumi (vérkép, vércukorszint stb.) vizsgálatok. Ezeket a bonyolult ellenőrzéseket csak korszerű számítógépes rendszerrel lehet megvalósítani, úgy, hogy minden szinten automatizálják az analízist, az adatgyűjtést, a tárolást és az összehasonlítást. Ezenkívül nagyon fontos tényező az is, hogy a közös vállalat megalapítása révén a magyar népgazdaság hozzájuthat olyan fejlett szovjet elektronikus komponensekhez, amelyek a kereskedelmi forgalomban eddig nem szerepeltek. Ugyanakkor a Medicor a partnere rendelkezésére bocsátja azt a gyártási-szervezési rendszerét, amelyet eddig csak itthon használtunk fel. — Képes lesz-e a Mikromed kézben tartani az egész innovációs folyamatot? — Talán éppen ez a lényege az új közös vállalatnak — folytatja Bádi Béla. — Feladatunk lesz például a mikroprocesszoros rendszer fejlesztése és korszerűsítése. Ebben a munkában mindkét ország szakemberei részt fognak venni. Mintegy 20—25 fő érkezik hozzánk Esztergomba, és magyarok dolgoznak majd a Szovjetunióban. Ugyanakkor mi fogjuk kézben tartani a kereske-