Ország-Világ, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-19 / 16. szám
Csak raailmasn! Az új, TOP elnevezésű köpenycsalád nemcsak műszaki és egyéb paraméterei miatt figyelmet, bár érdemel a híradásokban méltatott adatok csöppet sem lebecsülendők. öt-hat százalékos energiamegtakarítást eredményező abroncsfelület, 150 ezer kilométer feletti futóteljesítmény, kedvező világpiaci ár (olcsóbb, mint a márkás termékek, de drágább, mint a Dél-Koreában gyártott gumi) — ez mindmind valóban igazi minőségi ugrásról árulkodik. Hanem ami legalább ilyen jelentős magyar szemmel nézve — beruházás körülményei. Nem kevesebbről van szó ugyanis, mint egy kelet-európai nagyüzem a világ egyik legjobb, legmárkásabb és legdrágább abroncsait előállító gyárának, az amerikai Firestone-nek. technológiája alapján készítheti a jövőben a teherautó-abroncsokat. S ha ez még mindig nem mond semmit, elég idézni Penziás Tibort, a Taurus vezérigazgató-helyettesét, hogy világosabbá váljék: egy ilyen üzlet mögött micsoda gazdasági együttműködési lehetőségek húzódnak. „A világ gumiabroncs-gyártásának fejlődése leginkább az autóipar teljesítményeihez hasonlítható” — mondja a vezérigazgató-helyettes. „Hihetetlen mértékű szellemi, anyagi és technológiai kapacitás kell ahhoz, hogy egy-egy gyár legalább követni tudja a legjobbakat. Ebben a versenyben a Taurus számára előzésre nem lehet mód, de követni feltétlenül tudnunk kell a változásokat." A Taurus eddig sem várta ölbe tett kézzel, ahogy a világpiac majd kegyeibe fogadja mint első számú szocialista gumigyártót. Jó tizenöt évvel ezelőtt — egy alapos felmérés eredményeként — már világosak voltak a gyár számára a kínálkozó lehetőségek s mindjárt meg is alapozták egy jó üzlettel a világpiachoz való tartós kötődésüket. Talán éppen a magabiztosság okozhatta, hogy az egykori neves partner, a Semperit egy együttműködés évtizedei után hirtelen konkurenciát kezdett látni a kezdetben veszélytelennek vélt magyar üzemben. (Meg kell hagyni, némi oka lehetett is rá: a Taurus lassanként az NSZK abroncspiacának az ötödét uralta, de a termékeit már a világ minden részén előszeretettel vásárolták az igényesebb cégek is.) A „válás” után alapos kenységbe marketingtévéfogott a Taurus. Ezúttal azonban eltértek a megszokott gyakorlattól: nem saját termékeik eladhatóságára voltak kíváncsiak, hanem arra, milyen a versenytársak stratégiája, s meddig mehet el versengésben egy magyar nagyüzem. „Az abroncs bizalmi cikk. A megbízható teherautókhoz megbízható gumik kellenek. Ilyenkor a legapróbb hiba, a legkisebb szállítási késedelem az egész üzletet veszélyezteti” — mondja Penziás Tibor. Tény, hogy a Taurusnak volt és van is árút ellesnie a világelső gyáraktól. A piaci fegyelem rendkívül szigorú, s ezzel mindenkinek számolnia kell: egymillió abroncs leszállításakor például legfeljebb ötven „hiba” fordulhat elő! A hiba kifejezés ebben az esetben nemcsak műszaki hibát takar. Ide sorolandók a hibás számlák, menetlevelek és a néhány órás szállítási csúszások is. Az alkalmazkodásnak azonban ez már csupán az utolsó szakasza, elsőként, mint nemzeti vállalatnak, a Taurusnak is a hazai piachoz kellene kötődnie. Kellene ugyanis az a helyzet hogy a belső piac jelenleg egyszerűen fejlődésképtelen! Jellemzi a magyar iparra, hogy semmi olyat nem finanszíroz, ami a hazai igényeket venné figyelembe. „Csupán arra törekszenek a vállalataink, hogy minél jelentősebb tőkés exportra tegyenek szert. Ami az alapanyagok nagy tőkésimport-arányát tekintve, érthető is” — vélekedik Penziás Tibor. A belföldi piaci űrt a Taurus szintén vegyes vállalat létrehozásával, illetve annak termékeivel szeretné kitölteni. Csakhogy KGST-tagországok gazadasága annyira elüt egymástól, hogy velük lehetetlen a gumiiparon belül zöld ágra vergődni. latok A nyugati kapcsoalakulását pedig még mindig érzékenyen érintik a szinte naponta változó szabályozók. „Ma nem a Taurus, sőt nem is más magyar vállalat áll a fejlődés útjában, hanem az zűrzavar, amely a felső gazdaságirányítás szintjén uralkodik.” A csapda egyelőre ez Taurus számára is. Bár az amerikai technológia átvétele és gyár most már műszakilag megalapozott új stratégiája arra enged következtetni, hogy háború előtt is világhírű magyar gumiipar végre kimozdulhat arról a holtpontról, ahová az elmúlt néhány évben került. „Mostani Penziás Tibor: helyzetünkben, gazdasági illetve az eddig kivívott piaci pozíciónkat figyelembe véve, számunkra igazi kibontakozást kizárólag a tőkés partnerekkel való együttműködés hozhat.” — Varjú — Penziás Tibor Egy régi prospektusból . BEBBLEE a HALOTTAK Hogyan történhetett meg mindez egy olyan köztársaságban, ahol az emberek viszonylagos jólétben élnek és sok más köztársaságtól eltérően saját nyelvüket hivatalos nyelvként használhatják? Végül is olyan vívmányok ezek Grúziában, amelyekért a legtöbb szövetséges köztársaságban csak az utóbbi időben emelték fel szavukat. És ki gondolta volna az abházokról, akiknek a lélekszáma még a százezret sem éri el, mégis autonóm köztársaságuk van, hogy ilyen véres események elindítói lesznek? A szikra március 18-án pattant ki, amikor a Lihni abház faluban hivatalosan engedélyezett nagygyűlést tartott az Ajdgilar népfrontmozgalom. Ezen a rendezvényen a népfront néhány szélsőséges vezetőjének szorgalmazására dokumentumot fogadtak el, amelyben egyebek között az a megállapítás is szerepel, hogy „az abház nemzetiségi kérdés zsákutcába jutott, és az abház nép az etnikai katasztrófa peremére sodródott”. Egyszóval a köztársaság „elgrúzosítása” ellen léptek fel. Több ezer ember követelte a Grúziából való kilépést és önálló abház szövetséges köztársaság megteremtését a Szovjetunión belül. Elhangzottak olyan szélsőséges követelések is, hogy az autonóm köztársaság Grúzia helyett csatlakozzék az Oroszországi Föderációhoz, ami bizonyára az őslakosságot számbelileg felülmúló orosz nemzetiségűeknek lenne előnyös (1977-es adat szerint számukat 93 ezerre teszik), már csak azért is, mert az általános gyakorlat szerint vegyes lakosságú vidékeken az ő anyanyelvük élvezne előnyt. Az elszakadási vágy kinyilvánítása óriási felháborodást váltott ki a grúzok körében. Több okból is. Mindenekelőtt azért, mert Abháziában legalább kétszer annyi grúz él, mint abház. Miért kellene lemondani, vélik a grúzok, a Fekete-tenger világhírű üdülőiről, Picundáról, Szuhumiról, Gagráról, az abháziai teaültetvényekről, mandarin- és narancsligetekről ? Az abház vád viszont úgy hangzott, hogy Grúzia elvonja kedvező természeti adottaságokból származó hasznot. Március végén, április elején több abház városban és településen is nagygyűléseket tartottak. Ezúttal viszont már a grúz nemzetiségűek voltak a hangadók, akik az abház népfront szélsőségeseinek a felelősségre vonását követelték. A tiltakozások átterjedtek a grúz fővárosra is. Miközben Tbilisziben már napok óta tartottak a tiltakozó megmozdulások és tömegek vonultak ki az utcára, Moszkva hallgatott. Akiknek feladatuk lett volna a tájékoztatás, elbizonytalanodtak a váratlan fejlemények láttán. A grúziai események kapcsán is megmutatkoztak a glasznoszty hiányosságai, akárcsak tavaly a karabahi válság kirobbanásakor. A Pravda a TASZSZ közleményeire hivatkozva, csak 9-én adott hírt a kialakult helyzetről. Akkorra pedig már összecsaptak a tüntetők és a rendfenntartó erők. Ekkor Abházia már nem tét,feljebb csak ürügy volt, a két legerősebb ellenzéki csoport, a Grúzia Nemzeti Felszabadító Mozgalma és a Helsinki Záróokmány Rendelkezéseinek Végrehajtását Ellenőrző Bizottság felhívására a tüntetők szovjet- és szocialistaellenes jelszavakat kiabáltak, sztrájkra szólítottak fel, a Szovjetunióból való kilépést és ideiglenes kormány megalakítását követelték. Miután hatástalanok maradtak a helyreállítását kérő rend felszólítások,a hatóságok a tüntetők ellen kénytelenek voltak bevetni a hadsereget és a rendőrséget. A rendfenntartók pajzsokkal és gumibotokkal voltak felszerelve, lőfegyvert nem használtak. Előbb páncélozott csapatszállító járművekkel vonultak Tbiliszi főterére, de ez az akció nem járt sikerrel, hanem éppenséggel tovább bőszítette a tömeget. Ezt követően megpróbálták a grúz minisztertanács épületéből kiszorítani a tüntetőket, és az ekkor keletkezett tüle A balti köztársaságok, Örményország, Azerbajdzsán, Moldávia után újabb szovjet köztársaság iratkozott fel a nemzetiségi megmozdulások színhelyeinek listájára. A február 8-án kezdődött tbiliszi zavargásoknak a jelentések szerint 19 halálos áldozata van, több mint kétszázan sebesültek meg a tüntetők és a rendfenntartó erők összecsapása következtében.