Ország-Világ, 1881 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1881 / 1. szám

I. Füzet, járni, a tó vize is táncra kerekedik, csak a komor fenyűfák nem mozdulnak, csak ők állanak mereven, mint előbb, csendesen zizegve : „Hiúságok hiúsága ! minden múlandó, a ti örömötök is!“ És igazuk van. A pajkos szellőt csakhamar elnyeli a zordon éjszak fergeteges szele, mely magával viszi a nyírfák megsárgult leveleit is, és szegények szép ruházatuktól megfosztva siratják rövid örömüket. A tó hullámai is elcsendesednek, lesimulnak és megmerevednek; a tél hosszú időre bilincsekbe veri őket. Csak a fényűk állnak akkor is mereven, de már nem zordonon; tőlük sem a szél, sem a fagy nem tudta elvenni a szegényes ruházatot; lábuk alatt a tél hófehér leple terül el, melyből az ágaknak is jut elég, s a tűleveleket finom jégréteg vonja be, mely a hideg téli nap fényében csillog-villog mint ezer meg ezer gyémánt. Ilyen a természet diadémja, és ilyen az éjszak honának tele, melyet a mi déli fantáziánk oly zordonnak tud képzelni! De hova is tévedtem! Hiszen én az „ezer tó országának“ ezer meg ezer taváról akartam beszélni. El akartam mondani, hogy Finnország területének csak 68°/0-a szárazföld, 12%-a tó, 20 °/0-a pedig mocsár és tőzegföld, melynek kiszárításán még századokig kell dolgozni. Ebből azt lehet következtetni, hogy Finnország voltaképen egyenetlenül és tökéletlenül kiszáradt tengerfenék, melynek mélyebb helyein megmaradt a víz. Ezt regélli a néphagyomány, s megerősítik a több mint egy század óta folytatott észleletek is, melyekből kiderült, hogy Finnország folytonosan emelkedik a tenger felszíne fölé, mégpedig a nyugati partokon egy métert, a délieken pedig körülbelül 6 decimétert száz év alatt. Azt mondtam, hogy Finnország vízrendszere sajátságos, s úgy is van. Másutt a forrásból erecske lesz, ez a patakba ömlik, ez a folyóba, és így tovább, de nem úgy Finnországban. Ott a forrás vize először tavat képez, ez a tó lefolyik egy másik, mélyebben fekvő tóba, ez megint egy harmadikba, negyedikbe, .... tizedikbe, míg végre folyóvá keskenyedvén utat tör magának a tenger felé. Finnország középső része a hegyhátak által három nagy medencére van osztva. Az első, a kelet-finnországi, 120 nagy tavat és több ezer kicsinyt foglal magában, melyek mind közlekednek egymással és összesen 1600 [3] kilométernyi területet foglalnak el. Ezen vizek egy központi reservoirban, a Saima tóban egyesülnek, mely azután a Vuoksi folyón át a Ladogába, Európa legnagyobb tavába ömlik, míg vizét másrészt a Saima-csatorna a finn öbölbe vezeti le. A másik, kelet-haméi medence fő reservoirja a Pinjanne tó, mely 190 kilom. hosszú, de szélessége sehol sem haladja túl a 26 kilométert; ez a Kymmene folyón át a finn öbölbe ömlik. Legkisebb jelentőségű a nyugat-humei medence, melynek vizei Tampere (Tammerfols) közelében a Pyhäjärvi-ben egyesülnek, azután a Kumo folyón át a bottniai öbölbe ömlenek. Ezek a tavak nagyobbrészt hajózhatók, s így az iparra és kereskedelemre nézve nagy jelentőségük van. A többi vízrendszer közül említendő éjszakán az Oulujärvi(983 négyszög kilom.), mely sok kisebb tavat fogad magába, s azután az Oulu folyón át a bottniai öbölbe ömlik; ezen medence kiterjedése körülbelül 24,000 négyszög kilom. Még nagyobb terjedelmű (50,000 négyszög kilom.) egy másik éjszaki medence, mely a Kermi folyón át szintén a bottniai öbölbe ömlik. Még éjszakábbra, a lappok földjén van az Enare vagy Inare tó (1400 négyszög kilom.), mely tíz hónapon át jéggel van borítva s a jeges tengerbe ömlik. De hagyjuk ezeket, s menjünk vissza keleti Finnországba, a Saima tó partjára, melynek vize tiszta mint a kristály, úgy hogy derült időben a mélyebb helyeken is le lehet látni a tó fenekéig. Aki a Saimát egyszer látta, az soha sem feledi el; az egész tó kristálytiszta vizével, mely a nyári napmelegben sötétkék színt vesz föl, számos kisebb-nagyobb szigetével, melyeken oly dús néha a növényzet, hogy azt képzelned, valami déli országban jársz, — mindez úgy hat az emberre, hogy évtizedek múlva is gyönyörűséggel gondol vissza rája. És nem is csoda, mert ott van Finnország legszebb pontja, a Punkaluirju. Mi az a Punkaharju? Egy félmértfölnyi hosszú, keskeny sziget, oly keskeny, hogy az országút elfoglalja egész szélességét, s a partja, mely körülbelül 30 méternyi magasságú, kétfelül oly meredek, hogy az ember félne rajta járni, ha nem volnának mind a két felül természetes kerítésképen fényű és nyírfák. Ha végigmegy a Pinkaharján, és találsz egy kis tisztást, nézz ki rajta a tóra, és elbűvölően szép látvány tárul eléd. Jobbra, balra, mindenfelé a meddig csak szemed ellát, óriási víztükör, s benne száz meg száz apró sziget, sűrű fényű- és nyírfaerdőkkel, ezerféle szinvegyület, a legvilágosabb zöldtől a legsötétebbig, s mindez mintegy ünnepi pompában csillog, ragyog a nap fényében; — az utas szive ennek láttára hevesebben dobog, ajkán elhal a bámulat szava, s elbájolva, némán csodálja a fönséges természetet, mely oly pazarul hintette szépségeit e vidékre. De van a Samd-nak még egy másik nevezetessége is. Ha déli partjain utazunk, egyszerre valami távoli tompa zúgás, földrengésszerű moraj üti meg a fülünket: ez az Imatra zúgása. Mint fennebb említettem, a Saima vizeit, a Vuoksi folyó a Ladogába viszi. A Vuoksi a Klárákká nevű falunál kezdődik, s itt még inkább tengeröbölhöz, mint folyóhoz hasonlít; szélessége körülbelül 80 méter, és mélysége 13 m.; folyása méltóságosan nyugalmas, alig vehető észre. Néhány versztnyire innen, Kalliosnak táján, jobban kezd látszani a folyása, de még itt is nagyon lassú, mintha nem szívesen hagyná el a tavat. Nemsokára megszűkül, kissé meghajlik kelet felé, gyorsabban folyik és hullámzani kezd. Már érzi erejét, nem tűri a féket, megint kiszélesedik, és még rohamosabbá lesz. Megint sziklafalak akadályozzák útjában, most igazán kitör a dühe, átlátszó kék vize fakó színt vesz föl, fehér habokkal van fodrozva, és képezi az első vízesést, a Tainio zuhatagot, melyet kis Imatrának is szoktak nevezni. Itt a Vuoksi 173 m. széles. Kissé megnyugodva, de még mindig hullámosan tovább halad Sütösdig, hol kompon lehet átmenni; itt már hallani lehet az Imatra dörgését. Ezen alúl már csak egy kisebb zuhatag (Simiankoskij van, azután a folyó megint kiszélesedik körülbelül 340 méterig, de aztán sziklafalak közé ér, melyek közt az óriási vízmennyiség összeszorul 42 méternyi szélesre, és 600 méternyi úton rohan le 19 méterrel mélyebbre. Ez az Imatra zuhatag, vagyis inkább sellő (rapide, Stromschnelle). Vannak Európának magasabb és szélesebb zuhatagai, így pl. a Pletschbach 275 méternyi magasságból omlik le, a schaffhauseni vízesés szélessége meg 101 méter, de a víznek rengeteg nagy bőségére nézve egy európai zuhatag sem múlja fölül az Imatra-t, mert mint hozzávetőleg kiszámították, a Vuoksi minden másodpercben 105 millió liter vizet nyel el. Képzelhetni, mily mennydörgésszerű morajt idéz elő ezen óriási vízmennyiség, mikor két sziklafal közé szorítva utat tör magának. Dörgése elhallatszik fél mértföldnyire, de tovább is elhallatszanék, ha bele nem vegyülne a felső zuhatagok moraja. A zuhatag egyik partjáról a másikra a leghangosabb kiáltást sem hallani át, s ugyanazon a parton is nehezen érteni meg egymás szavát; a víz irtózatos moraja elnyel minden más hangot. Aki nem tudja megérteni, hogy lehet valamit borzasztóan szépnek nevezni, az jöjjön ide, nézze meg az Imatrát, és meg fogja érteni. A bősz elem óriási hullámokat vetve, tajtékozva tör előre, mintha tágítani akarna sziklabilincsein, de hasztalan, a szikla nem enged, a föltornyosuló vízoszlopok megint csak visszaesnek, helyükbe újak eelkednek, de azok is hasonló sorsra jutnak. A sziklákat ostromló hullámok tajtékozva törnek meg, és a levegőbe millió meg millió parányi vízgyöngyöt szórnak, s ezekben napos időben a leggyönyörűbb szivárvány mutatkozik. Jaj annak a merész hajósnak, ki az Imatrához közel akar a folyón átevezni, az menthetetlenül veszve van, a dühöngő elem magával ragadja, a hullám átcsap feje fölött, és az Imatra soha többé ki nem adja szerencsétlen áldozatát. Csónakja is eltűnik, s néhány másodperc múlva apró forgácsokra törve kerül elő a zuhatag torkolatánál, egyetemben az u. n. Imatra-kövekkel, melyeket a zuhatag a legsajátságosabb formákra esztergályoz ki. Fölséges látványt nyújt e fékevesztetten tovarohanó víztömeg, mely elkábítja, elszédíti a nézőt, keblét gyönyörrel tölti el, de ugyanakkor borzalommal is; az ember bámulattal szemléli az elemek óriási hatalmát, és remegve érzi a maga eltörpülő semmiségét! Íme néhány kép az ezer tó országából. ORSZÁG-VILÁG. ÓPIUM EVŐK. Dr. SZATHMÁRY-től. A középkor egy híres orvosa azt mondta, hogy ópium nélkül nem szeretne orvos lenni. Igaza van, nagyon szegény volna a patika e hatásos szer nélkül. Alig van civilizált ember, ki hálával ne viseltetnék iránta; kinek köhögését, kinek bélhurutját, s heves fájdalmait stb. szüntette meg. Ki nem ismeri a Dower-port ? Ennek ható része ópium és hánytató gyökér. Ellenben a nem polgáriasult kelet inkább élvezeti szernek használja. Az ópium az altató mák (papaver somniferum) megsértett tokjaiból kiszivárgó, megszárított tejnedv ; jobbára lepényalakban jő a kereskedésbe. Ez a kitűnő hatékony alkatrészek egész tárháza. Van abban: morphin, narkotin, kodein, papaverin stb. Ezeket külön-külön előállíthatni belőle ; leggyakrabban használt s legkitűnőbb a morphin. Az ópium keletnek jelentékeny jövedelmi forrása. Termőhelyei Kis Ázsia (török ópium); Egyptom; Persia; a keletindiai Gangesvidék. Európában is tettek kísérleteket ópium előállítására s kiderült, hogy ez hatásos alkatrészekben csak oly jeles, mint keleti testvére, de az üzlet, úgy látszik nem „fizet“. Az ópium használatát a legrégibb időkig követhetni vissza. Már Theophrastus, Dioscorides említik. Az ópiumevést s ópium-szívást úgy látszik a mohamedánok űzték legelőbb; ők hozták Indiába is. Minthogy a korán a borivást tiltja, valószínű, hogy kárpótlás fejében folyamodtak az ópiumhoz, mint mámoritó szerhez. Khinába Indiából került az ópium s a múlt század táján már jól el volt terjedve. Az ópiumevés később annyira divatos lett Khinában, hogy a kormány kénytelen volt előbb drasztikus rajzokkal tenni szemlélhetővé az ópium szervezetrontó hatását a nép előtt, majd, az elrettentés e módja nem sikerülvén, halálbüntetést szabni rá. Az ópiummal való visszaélés káros következményei az emésztés megzavarásában, az étvágy csökkenésében, később teljes étvágyhiányban, hányás ingerben nyilatkoznak ; továbbá az érző s mozgató idegek bántalma folytán tetemes izomgyengeség, az összes érzékek, az agy működésének jelentékeny csökkenése köszönt be, emlékezethiány, elbutulás, korai aggság stb. Mennyit árt egy nemzet erkölcsi jellemének s társadalmi állapotának az ópiumevés nagy elterjedése, ezekből beláthatni. Az ópiumevőket a törökök megvetik s thiriakidész (theriak, térjék) névvel nevezik. Konstantinápolyban az úgynevezett termékpiacon látni őket. Hammer Purgstall, a híres orientalista szerint, sápadt kiaszott alakok, hoszszúra nyúlt nyakkal, satnya tagokkal, bágyadt, tűzök vesztett szemekkel, dadogó nyelvekkel, — élő halottak. Szófákra ülnek, mindegyik megfelelő számú olajbogyónál nagyobb labdacsot nyel, némelyik négyet is, egy pohár fris vízben; egy óra múlva a boldogító mámor varázsolja eléjök kívánságaikat. Az ópiumevésen kívül el van terjedve az ópiumszívás (pipázás), mely célra az ópiumot kátránysűrűségűre főzik. Ebből egy kis darabot kötőtűhosszúságú drótra téve égő lámpa fölé tartanak, míg olvadni nem kezd, közben-közben kiveszik a lángból, s ujjaik közt gömbölygetik. Ekkor az ópium-pipa kupakjának egy kis lyukába szúrják az ópiumos drótot; a drótot félrevonván, nyílás marad a jég beszivására. A pipakupakot most a lámpához tartják, s a keletkező füstöt két-három hosszú szippantással légzik be. A csekély mennyiségű ópium azonnal el is fogy s az említett eljárást mindaddig folytatják, míg álom nem nyomja el a testet. Az ópium élvezet azért veszedelmes, mert az ópium oly méreg lévén, melyhez a szervezet hozzá szokik, hovatovább nagyobb mennyiség szükséges a hatás előidézésére, s az ember annyira rabja lesz, hogy nehezen tud tőle megválni. Fájdalom, ma már nem mondhatjuk, hogy csak a puha kelet rabja ez élvezetnek; az ópium, de kivált a morphiummal való visszaélés Európában is mindjobban terjed. A kevésvérűségben s idegességben szenvedők jelentékeny százaléka ezzel erőszakolja ki álmát; sok, ki koronként visszatérő ideges fájdalmakban szenved, anynyira hozzá szokik ezeknek morphiummal csillapításához, hogy nem bír tőle megválni. Mikor a morphium bőr alá fecskendezését az orvosok szokásba hozták, nem hitték, hogy sok beteg hónapokon keresztül görcsösen ragaszkodjék a fecskendőhöz, hogy egész új sport fejlődjék ki az idegesek közt: a bőr alá fecskendős par farce s hogy a morphinizmus csaknem a járvány jellegét öltse. A morphiumbetegség jelenségei általában hasonlítanak, az ópium-betegség jelenségeihez. Étvágytalanság, hányás, gyomorhurut, elsoványodás, sápadt, petyhüdt bőr, szemek fénytelensége, a tekintet bágyadtsága, kifejezéstelensége; a nyelv szárazsága, tetemes izzadás (a beteg verejtékében csaknem fürdik, mint egy izzadó tüdővészes), az érvelés kicsiny, rendetlen volta, aggályos érzet, késszúrásszerű fájdalom a szívben; kézrezgés, szélhűdés, kettős látás; a szaglás, ízlés zavart volta; fejfájdalom, közöny, akarat, erőhiány, emlékezeti gyengeség, életundor, ezek a jelenségek. Ezzel korántsem az ópium vagy morphium ellen akarunk izgatni. Legkitűnőbb, legbecsesebb gyógyszereink azok, csak a veszélyt akartuk kiemelni, melybe a jelenkor kevés vérű, ideges nemzedéke dönti magát, ha velők visszaél. 1881. év.